Az újvárosi élet első jelei

A rohammunkában indult építkezés nem ment balesetek nélkül, így legsürgetőbb feladatként mentőállomást szereltek fel. A falusi orvosi rendelőt egy pillanat alatt „kinőtte” a település. Határozat született szakrendelő építésére – ez azonban akkor még csak ködbe vesző terv volt. Betűhív idézet a Dunai Vasmű Építője című újságból, 1951. február 20-a:
„Orvosi rendelés: 5-7ig
És ami ezalatt történik. Nincs kifőzött injekcióstű, váratják a levetkőztetett betegeket.”
Nem tudni, az „illetlen” közlésért kapott-e pártmegrovást a lapszerkesztő, de három hét se telt el, és március 6-án már a következő címmel-alcímmel jelent meg tudósítás:
„Jobbá lett az orvosi munka
Megalakult az Egészségügyi Bizottság”
Hogy a bizottságtól javult-e meg az, ami addig nem volt jó… maradjon ez a kor humorának része. Igaz viszont, hogy már az első időben döntöttek az ellátó hálózatról, azonban az otthonteremtés, na meg a vasmű építése mindennél előbbre való volt. Július 17-én aztán új hír jelent meg az újságban:
„Felavatták Dunapentele város új, korszerű rendelőintézetét”

Nos, a nem létező korábbihoz képest nyilván korszerű volt – hisz addig ellátó központról nem is beszélhettünk –, de ez még nem a valóban igényes, jól felszerelt „fehér” SZTK. Az csak készül. Az újság májusban írta: „Már épül szocialista városunk hatalmas rendelőintézete”. Hát persze, mi más illene a jellemzésére, mint a „hatalmas”… Az újságcikk igen líraian indul:
„A Dunapart mellett tavaszi pompát öltöttek a fák, a fennsík tetején az épülő házak között egy nagy zöld területen emberek jelennek meg, akik valamilyen hatalmas épület alapjait tűzik ki. Itt fog megépülni a városi tanács új rendelőintézete. Egy téglarakáson a tavaszi szél egy hatalmas papírlapot lobogtat. Az új rendelőintézet tervrajzát láthatjuk rajta. Ha közelebbről megtekintjük, büszkén állapíthatjuk meg, hogy az ország legkorszerűbb rendelőintézetét építik a pentelei dolgozók részére. Hatalmas, háromemeletes köralakú épület fog itt rövidesen emelkedni, amelynek kivilágított ablakai esténként messzire fogják hirdetni, hogy szocialista városunk mindent megad a dolgozóknak.” A rendelőintézet – így zárul az írás – hirdetni fogja „Lenin elvtárs halhatatlan mondását, hogy a legfőbb érték az ember”.

Ezt a „hatalmas” jelzőt bőséggel kínáló cikket nem újságíró, hanem egy orvos írta, a kezét pedig írás közben nyilván a „korszellem” vezette. És ami a tavaszi szél lobogtatta rajzot illeti, az a tervnek csak egy sokadik változata. A „fehér” előélete viharos volt.
Tervezőjét, az 1911-ben született Ivánka Andrást a szakma az ízig-vérig modern építészet kitűnő művelőjeként tartotta számon. Megszülte a tervet, de azt a pártemberek nem tartották elég „korszerűnek”. Újabb és újabb változat készült; az építész nem önszántából öltöztette fel művét klasszicizáló stíluselemekkel. Egyik kritikusa, a szintén építész Gyárfás Iván írta akkor: „Ez az épület igen nehezen született. Tervei 1951. év tavaszán a stílusforradalom legnagyobb harcai idején készültek. (...) Ez az épület a jövőben is fennmaradva hirdetni fogja a felszabadulás utáni építészetünk tehetetlenségét, és népünknek nem tetsző voltát is.” Gyárfás arra inti Ivánkát, hogy szakadjon el a „nyugati formalista elvektől”, ne kövesse a „kulturális kozmopolitizmust”. Egy ilyen bírálat egy karrier végét jelenthette, de Ivánka Andrásnak akkor még szerencséje volt. 1956-ban már nem: a Munkástanácsban való részvételéért elbocsátották, tervezői engedélyét bevonták.

De mit ír jó fél évszázad múltán a mai kritikus, Kovács Dániel? ”Sásleveles oszlopfő és főpárkány, elkeskenyedő kőkeret: kívülről tiszta Egyiptom. Hogy kerülnek több ezer éves építészeti motívumok egy 1950-es évekbeli rendelőre? Nem az építész jó szándékából. Mint arról a tömegformálás vagy a lapostető is árulkodik, Ivánka eredetileg modern stílusú tervet készített. Ezt aztán a felülről érkező kényszer hatására megpróbálta úgy átdolgozni, hogy megfeleljen a szocialista realizmus elméleti elvárásainak. Szemben a legtöbb építésszel, akik ezt a magyar klasszicista építészet felmelegítésével oldották meg, Ivánka egészen Egyiptomig nyúlt vissza, mondván: ha már valami grandiózusat keresünk, hát a piramisok azok.”
1952 áprilisára készült el a mű. Stílustörést kiáltottak egykor sokan; ma pedig zseniális ötletként tartják számon Ivánka András megoldását arra, hogy a megrendelő-kecske is jóllakjon, és a káposzta is megmaradjon. Az akkor valóban legkorszerűbben felszerelt rendelőintézet, a „Fehér SZTK” épülete műemlékké érett. Dunaújváros egyik ikonikus stílustanulmányává lett.