Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 27. Ákos, Bátor
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Duplájára nő a rászorulók üdülési támogatása

Közélet
támogatás
rászorulók
üdülés
kormány
Balog Zoltán

facebook megosztás

Brousil Csaba - 2015. jan. 10., 09:32

A duplájára, 6 milliárd forintra nő a rászorulók üdülési támogatása ebben az évben - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

 

Mint mondta, az Erzsébet-utalványok forgalmazásából származó több mint tízmilliárd forintból az elmúlt 3 évben 400 ezer embernek, közte 200 ezer gyermeknek az üdülési lehetőségét teremtették meg. Hozzátette: a programmal eddig 3 ezer hátrányos helyzetű kisgyermeket értek el, reményei szerint ez a szám 2015-ben 15 ezerre nő és növelni szeretnék a programban résztvevő határon túli gyermekek számát is. 

A pénzből hárommilliárd forintot szánnak a nyugdíjasok, nagycsaládosok, fogyatékosok pihenésére, és ugyancsak hárommilliárd forintot szánnak a gyermekek nyári táboroztatására. 

Guller Zoltán, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány Kuratóriumának elnöke a tájékoztatón szólt arról, 7 célcsoport számára 68 pályázatot írtak ki, a pályázatok péntektől elérhetőek a www.erzsebetprogram.hu oldalon. 

Hozzátette: a pályázatok beadása lépcsőzetesen történik, először a nyugdíjasok számára biztosított üdülési- és fürdőpályázat jár le, 30 nap múlva. A nyugdíjas üdülési pályázatnál 5 ezer forint önerőt kell befizetni, a fürdőjegy-pályázaton pedig 2500 forint befizetésével országosan 60 fürdőt vehetnek igénybe a nyugdíjasok. A nagy érdeklődésre tekintettel a keretösszeget 30 százalékkal megemelték a tavalyihoz képest. 

A gyermektábori pályázatok is megjelentek pénteken az alapítvány internetes oldalán, a gyerekek ezer forint önerő mellett vehetnek részt a hatnapos, teljes ellátást és egész napos programokat biztosító táborokban. Tavaly 200 ezer gyermek jutott így üdülési lehetőséghez - tette hozzá. 

Guller Zoltán elmondta: tavaly 43 ezer nagycsaládos vett részt a programban, az ő pályázataikat február 12-ig várják, de külön pályázatok vannak a fogyatékossággal élőknek, a közlekedési valamint a postai ágazatban dolgozóknak illetve a köznevelési intézményekben foglalkoztatottaknak.  

Kurucz Éva kormányszóvivő hangsúlyozta: a kormány kiemelt figyelmet fordít a szociálisa rászorulókra, a gyermekek ingyenes étkeztetése, az ételcsomag-program, az ingyenes tankönyvek és a szociális tűzifa-program mellett a felelős gondoskodás jegyében a szociális üdültetési rendszert is tovább működteti ebben az évben is.

Forrás,fotó:MTI

A rovat további hírei: Közélet

Tomi újra segített – 50 ajándékcsomagot oszthatnak szét

Tomi újra segített – 50 ajándékcsomagot oszthatnak szét

2021. dec. 29.

Nagyszerű kezdeményezésről, ráadásul példás adományozásról tartottak tájékoztatót a Városháza téren ma délelőtt. A felajánlás nyomán félszáz rászoruló dunaújvárosi család részesül az adományból.

Dunaújváros Kedvence 2021 – célegyenesben a szavazás!

Dunaújváros Kedvence 2021 – célegyenesben a szavazás!

2021. dec. 29.

Idén először kategóriákra bontva, a beérkezett javaslatokat csoportosítva lehet voksolni a DunaújvárosMesélPontHu immár hagyományos kedvencversenyén – ötször öt jelölt verseng, ha még nem szavaztál, itt az alkalom!

Kutyatáp-akció: rekordot döntenek (galériával)

Kutyatáp-akció: rekordot döntenek (galériával)

2021. dec. 28.

Óriási sikerrel, a városi sportolók hatékony segítségével rajtolt el az a közösségi kezdeményezés, mellyel az ebtelep lakóinak gyűjtenek kutyatápot városunk lakói mától egészen csütörtök estig. 

Átvette a DVG Zrt. a Verebély úti erőművet (galériával)

Átvette a DVG Zrt. a Verebély úti erőművet (galériával)

2021. dec. 28.

A létesítmény október közepe óta nem termel, az átvételkor az épületben kaotikus állapotok uralkodtak, számol be a részletekről a város hivatalos oldala.

DSTV: díjra díj a Steixner-műhelynek

DSTV: díjra díj a Steixner-műhelynek

2021. dec. 28.

Mozgalmas, alkotással és elismerésekkel teli esztendőt tudhat maga mögött Steixner István bőrműves mester, derül ki a DSTV évzáró összegzéséből. A kiváló kézműves sok más kitüntetés mellett elnyerte "Az év Széchenyi vállalkozása" díjat is. Hangkép.
 

Startra kész a közösségi kutyatáp-akció

Startra kész a közösségi kutyatáp-akció

2021. dec. 27.

A szilveszteri tűzijátékok vásárlása helyett az ebtelep lakóinak gyűjtenek a dunaújvárosiak keddtől csütörtökig a Városháza téren. Sportolók is beszálltak, te se maradj ki!

Boldog, békés, áldott karácsonyt kívánunk minden olvasónknak! (galériával)

Boldog, békés, áldott karácsonyt kívánunk minden olvasónknak! (galériával)

2021. dec. 24.

Eljött a jókívánságok ideje, most kicsit megpihenünk – a Dunaújváros hetilap, a DO és a DSTV teljes stábja áldott, szép karácsonyt kíván minden olvasónak!

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: értékelés az Acélbikáknál

  2. Szexuálisan bántalmazta nevelt lányát – vádemelés a vége

  3. Ingyen megtekinthetők a DKKA hazai mérkőzései

  4. Foglalkoztatási kerekasztalt szerveztek

  5. Horrorfilm-antológia, országos díszbemutató a Kultik Moziban

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: értékelés az Acélbikáknál

DSTV: értékelés az Acélbikáknál

Embedded thumbnail for DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

Embedded thumbnail for DSTV: dupla siker a Pingpong Házban

DSTV: dupla siker a Pingpong Házban

Top hírek

  1. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  2. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb! (FRISSÍTVE)

  3. Május végéig meghosszabbították Mezei Zsolt letartóztatását

  4. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

  5. Szexuálisan bántalmazta nevelt lányát – vádemelés a vége

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 8. szám - 2026.02.27.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő