Kész a családi csődvédelemről szóló törvényjavaslat
A KDNP kidolgozta és átadta az igazságügyi tárcának a családi csődvédelemről szóló törvényjavaslatot - mondta Rétvári Bence kedden az M1 Ma reggel című műsorában.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, a KDNP alelnöke azt mondta, reményeik szerint az egyeztetéseket követően a jogszabály 2016 elejétől léphet életbe.
A törvény kidolgozása azt követően vált aktuálissá, hogy az Országgyűlés elfogadta a devizahitelesek megmentéséről szóló csomagot, a hitelállomány ugyanis így már kezelhető - közölte az államtitkár.
Kifejtette: a családi csődvédelem elsősorban azoknak jelentene segítséget, akiknek néhány millió forintnyi tartozásuk van, ám a tartozás mértéke meghaladja a vagyonukat és a várható jövedelmüket. Egy szakértőkből álló csapat segítené a családok gazdálkodását. Pénzügyi tervet állítanának össze, majd megállapodnának a hitelezőkkel az adósság egy részének elengedéséről is - ismertette a tervezetet a politikus.
Hangsúlyozta, hogy a hitelezők ma is sokszor 30-40 százalékos értéken eladják faktoring cégeknek a behajthatatlan hiteleket, a cégek pedig az adósság 100 százalékát követelik a családoktól.
Forrás:MTI
A rovat további hírei: Közélet
"... ők a támaszaink, akik mindig ott vannak mellettünk, amikor szükség van rájuk"
2025. máj. 04.
"Az ő bátorításuk és tanácsaik segítenek az élet kihívásaiban, és emlékeztetnek minket arra, hogy sosem vagyunk egyedül." Pintér Tamás polgármester anyák napi gondolataival köszöntünk minden anyát, nagymamát, déd- és üknagymamát. Sok-sok szeretettel!
Partizán-turné Dunaújvárosban: esélylesők
2025. máj. 03.
Több megállót, összesen három fontos helyszínt/eseményt érintett a Partizán csapata országjárásának dunaújvárosi állomása. Címszavas összegzés, egy perdöntő kérdéssel.
DSTV: különleges együttműködés
2025. máj. 02.
Czibere Cecília és a Duna Dog Center Alapítványának munkájáról számos alkalommal adtunk már hírt. A DSTV összeállítása különleges kísérlet előkészületeiről számol be annak kapcsán, hogy az alapítvány szakemberei és ebei a kórház gyógyító munkáját segítenék. Hangkép.
A szerződés után kezdődhet az átképzés!
2025. máj. 01.
Újabb szakaszába lépett az Európai Unió közvetlen pályázati projektje, a SteelCityZen, amelyben Dunaújváros konzorciumvezetőként fogja össze 9 ország 11 városát. A program munkahelyteremtésről és átképzésről szól. Az aktuális részletekről Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester számolt be.
Dr. Kemény János lett a Dunaújváros Díszpolgára cím kitüntetettje (galériával)
2025. ápr. 29.
Évtizedes praxis, legendás életút – a népszerű gyermek-háziorvos vehette át a város születésnapján rendezett ünnepség keretében az önkormányzat meghatározó elismerését a Bartók színháztermében ma délután. Az ünnepségen felavatták a város tánckultúrája előtt tisztelgő szobrot is az intézmény melletti parkban.
24 tonna lomtól szabadult meg a Barátság városrész
2025. ápr. 28.
A tavaszi lomtalanítási sorozat a mögöttünk hagyott hétvégén, szombaton folytatódott. Szántó Péter önkormányzati képviselő Mezei Zsolttal és Tóth Kálmánnal közösen segítette és koordinálta a Barátság városrészben lakókat.
Díszpolgári díjátadó és szoboravatás a város születésnapján
2025. ápr. 28.
A Dunaújváros Díszpolgára cím ünnepélyes átadásával, valamint a Táncos című szobor avatásával ünnepeljük a város születésnapját a Bartók Kamaraszínházban, majd a színház melletti ligetben kedden délután. Mindenkit szeretettel várnak! Meghívó.