Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 28. Kamilla
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Kézilabda: kemény csatára várva

Sport
kézilabda
DKKA
bajnokság
Mátéfi Eszter

facebook megosztás

spigott - 2015. jan. 13., 16:45

Debrecenben folytatja a bajnoki pontvadászat küzdelmeit szerdán este a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt női együttese.

Jól alakultak a DKKA felnőtt csapata számára a közelmúlt bajnoki mérkőzései, hiszen a Szegeden, majd Siófokon aratott győzelmek után a Mosonmagyaróvár gárdáját is két vállra tudták fektetni Ferlingék, akik újabb sikereiknek köszönhetően megerősítették harmadik helyüket a tabellán. Túl sokat azonban nem pihenhetett csapatunk hétvégi összecsapását követően, mert holnap este hat órától már újabb feladat vár a Kohászra, mely ezúttal Debrecenben lép pályára a bajnokság tizennegyedik fordulójában.

Ugyan a DVSC gárdája jelenleg "csak" a hetedik helyen áll a táblázaton, mégsem vár könnyű feladat Mátéfi Eszter tanítványaira, hiszen a hajdúsági egylet ellen sosem könnyű idegenben játszani, ráadásul szerdai vetélytársunk a közelmúltban már egy komoly skalpot is begyűjtött, miután 26-21-re, tehát viszonylag simán legyőzte a négy közé jutásért küzdő Fehérvár KC együttesét.
Tisztában van a feladat keménységével a DKKA szakvezetője, Mátéfi Eszter is, aki nagyon kemény mérkőzésre számít, ám ezzel együtt arra is, hogy a közelmúltban elkövetett hibák kijavításával sikerül elhozni a pontokat Debrecenből is.

 

- Debrecenben nagyon szeretik a kézilabdát, nagyon sokan ki szoktak jönni a meccsekre szurkolni a csapatnak, így igen nehéz feladat előtt állunk, de azt gondolom, hogy nem megoldhatatlan ez a feladat. Rajtunk is múlik sok minden, a támadásban elkövetett hibáink számát csökkenteni kell, védekezésünknek a korábban is megtapasztalt feszességgel kell működnie, s bízom benne, hogy a közelmúlt találkozóihoz hasonlóan a kapusteljesítményre sem lehet majd panaszunk. Amennyiben ezeket sikerül végrehajtanunk, úgy lesz esélyünk a pontszerzésre, s egyértelműen az is a célunk, hogy győzelemmel zárjuk a rendkívül nehéznek ígérkező debreceni összecsapást. A helyzetünket javíthatja, hogy betegeink állapota sokat javult az elmúlt napokban, így lényegesen többet lehet majd forgatni a csapatot, ami nem csak a holnapi találkozó, hanem a közeljövő feladati miatt is nagyon fontos.

A rovat további hírei: Sport

Az ötödik meccs dönt a fináléban

Az ötödik meccs dönt a fináléban

2025. már. 22.

Nagyot küzdött, de 4-2-es vereséget szenvedett az ezúttal tartalékos DAB a Gyergyói HK ellen az U21-es bajnokság fináléjának negyedik meccsén.

Ezúttal hatig jutott a DFC

Ezúttal hatig jutott a DFC

2025. már. 22.

Mezőfalván is nagyon sima győzelemnek örülhettek a Dunaújváros FC labdarúgói a Fejér Vármegyei első osztály újabb fordulójában.

Kezdődik a rájátszás az Extraligában

Kezdődik a rájátszás az Extraligában

2025. már. 22.

A Dág elleni hazai összecsapással vág neki a Extraliga alsóházi küzdelmeinek a DKSE felnőtt röplabda csapata vasárnap délután öt órától.

Újabb három magyar vk-döntős

Újabb három magyar vk-döntős

2025. már. 22.

Mayer Gréta a második legjobb eredménnyel jutott be a törökországi világkupa gerenda fináléjába.

DSTV: jeges utánpótlás

DSTV: jeges utánpótlás

2025. már. 21.

Jégkorong felmérőt tartottak a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozói múlt hétvégén. A szombati eseményre közel negyven utánpótlás korú jégkorongozó érkezett az ország minden tájáról, hogy számot adjon a tudásáról. Hangkép.

Három döntős hely a Világkupa első napján

Három döntős hely a Világkupa első napján

2025. már. 21.

A DKSE tornászai közül Mayer Gréta ugrásban, míg a Szij Emese Ada felemáskorláton jutott be a törökországi Világkupa-sorozat szombati fináléjába.

Aranykapuban az Acélbikák

Aranykapuban az Acélbikák

2025. már. 21.

Maratoni, közel három órás csatában, a tizennegyedik büntetőlövéssel aratott 4-3-as győzelmet a DAB U21-es jégkorong csapata a Gyergyói HK ellen a bajnoki döntő harmadik felvonásán.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Dobogós helyek az évzárón

  2. A szilveszteri petárda helyett költsön idén újra kutyatápra!

  3. Újabb bravúrban reménykednek az Acélbikák

  4. DSTV: szorgos közösség a Vasváriban

  5. Eltűnt, nagyon keresik Németh Zsoltot

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: szorgos közösség a Vasváriban

DSTV: szorgos közösség a Vasváriban

Embedded thumbnail for DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

Embedded thumbnail for DSTV: mézeskalács a múzeumban

DSTV: mézeskalács a múzeumban

Top hírek

  1. Eltűnt, nagyon keresik Németh Zsoltot

  2. Szép gesztus a szenteste előtt

  3. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  4. DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

  5. Karácsonykor is előzzük meg a tűzeseteket!

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő