Kézilabda: lényeg a két pont
Nem játszott jól, de végül hozta a kötelezőt a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata, mely a Mosonmagyaróvár együttesét látta vendégül a sportcsarnokban, s egy alacsony színvonalú, de küzdelmes mérkőzésen végül 25-21-es sikert aratott. Galériával!
Az újév első hazai bajnoki mérkőzését játszotta ma este a DKKA női kézilabda csapata, mely a Siófokon aratott bravúros sikert követően a Mosonmagyaróvár együttesét látta vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.
Tóth parádéja
A találkozó esélyeseinek egyértelműen a mieink számítottak, ám az első félidő nagyobbik része ezúttal nem a Kohász jó játékáról, hanem inkább a küszködésről szólt. A vendégek kezdték ugyanis jobban az összecsapást, s bár Tóth Gabriella góljaira rendre válaszolt csapatunk, a 7. percben még mindig 4-4-es eredményt mutatott az eredményjelző. A vendégek 23-asával azonban továbbra sem bírtak a mieink, csapata első hat találatát ő szerezte, s miután a 14. percben ismét átvette a vezetést a mosonmagyaróvári egylet, Mátéfi Eszter kénytelen volt időt kérni (6-7).
A rövid pauzát követően sem sokat változott a játék, mert hiába vette vissza kétszer is a vezetést együttesünk, támadásban és védekezésben is nagyon sok hibát követtek el a Kohász játékosai, így a 20. percben ismét előnybe került a vendégcsapat, melynek tíz találatából kilencet Tóth jegyzett (9-10). A félidő hajrájára azonban összeszedte védekezést csapatunk, s ugyan támadásban továbbra is sok volt a ki nem kényszerített hiba, elrontott ziccer, csak sikerült "elhúzni" három fával, melyből kettőt a szünetig meg is őriztek Mátéfi Eszter tanítványai (13-11).
A győzelemnek örülhetünk
A szünetben alapos fejmosást tarthatott a mieink szakvezetője, mert a második felvonásra egy teljesen más felfogásban játszó kohász érkezett ki a pályára. A jó hazai védelem mellett Triffa is remekelt, ráadásul végre a ziccereit is jó arányban használta ki a csapat, mely pillanatok alatt meglógott hat, majd hét találattal, s 19-12-es állásnál úgy tűnt, hogy el is döntötte a mérkőzést. A vendégek azonban ekkor sem adták fel, s kihasználták, hogy a biztos vezetés tudatában ismét csökkent a mieink koncentrációja, így szívós munkával elkezdték csökkenteni hátrányukat, s az 51. percben már csak két gól volt a Kohász előnye (23-21).
A meccs utolsó tíz percére azonban újra összerakta védelmét együttesünk, s bár az ellenfél kapuja előtt továbbra is rengeteg volt a rossz megoldás, ezt az időszakot sikerült lehozni 2-0-ra, ami a mieink 25-21-es győzelmét is jelentette egyben.
A találkozót követően érthetően bosszús is volt Mátéfi Eszter vezetőedző, aki egyáltalán nem volt elégedett csapata játékával.
- Ezúttal tényleg csak két pont megszerzése az, aminek örülni tudok, a mutatott játékunk meg sem közelítette azt, amire számítottam, úgy tűnik, hogy túl sokáig ünnepeltük a Siófok elleni győzelmet.
DKKA – Mosonmagyaróvár
25-21 (13-11)
DKKA: Triffa, Azari 1, Triscsuk 4, Ferling 2, Takács D., Bulath 3, Vincze 9. Csere: Nagy É. (kapus), Kamper 1, Takács B. 2, Hosszú 2, Rádl, Gera 1, Khouiled. Vezetőedző: Mátéfi Eszter.
A rovat további hírei: Sport
Nyert a férfi vízilabda-válogatott Zágrábban
2024. dec. 29.
A januári világkupa-selejtezőre készülő magyar férfi vízilabda-válogatott négy góllal nyert a házigazda horvát csapat ellen barátságos mérkőzésen Zágrábban.
A Nemzet Bombázói: holtverseny az élen
2024. dec. 28.
Az első és a harmadik helyen is holtversenyt hozott a Nemzet Bombázói szavazás végeredménye, amelynek első körében a XX. század legszebb magyar gólját választották meg a szakértő zsűri által összeállított húszas listából.
DSTV: évet zártak a birkózók
2024. dec. 27.
Még a karácsony előtti napokban megtartotta hagyományos évzáró rendezvényét a DKSE birkózó szakosztálya. A rendezvényen részt vett Motyovszki Mátyás önkormányzati képviselő – vele, illetve Szűcs István szakosztályelnökkel beszélgettünk. Hangkép.
Újabb remek siker
2024. dec. 27.
Kétgólos hátrányból fordítva aratott 4-3-as győzelmet a tabellán második BJA HC otthonában a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Liga karácsonyi fordulójában.
DSTV: sportolók elismerése
2024. dec. 26.
A jó tanulók – jó sportolók köszöntése után folytatva az elmúlt esztendők szép hagyományait, idén is a Városháza C-szárnyában köszöntötte önkormányzatunk vezetése azokat a sportolókat, akik a hazai és nemzetközi mezőnyben kiemelkedően teljesítettek, s tovább öregbítették Dunaújváros hírnevét. Mondhatni, aznap igazi sportos ünnep valósult meg. Hangkép.
Nem rombolni, építeni mennek
2024. dec. 26.
A BJA HC elleni fővárosi találkozóval folytatja az Erste Liga küzdelmeit a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma este.
DSTV: diákokat köszöntöttek
2024. dec. 25.
Huszonöt diák vehette át a "Jó tanuló – jó sportoló"” díjat a Megyei Diáksport Egyesület év végi gáláján Székesfehérváron. Közülük 11-en dunaújvárosiak voltak, akiket néhány napra rá köszöntöttek a Városháza „C” szárnyában. Hangkép.