Ma csak Kelenföldig megy a vonat? Új infók
A Déli pályaudvarról hétfőn is később indulnak, illetve ide késve érkeznek a vonatok, több elővárosi vonat csak Kelenföldig közlekedik, a tegnap esti Délihez közeli alagútnál történt kőomlás és az azt követő helyreállítási munkák miatt. A dunaújvárosi vonatok is érintettek? Durvább a helyzet, mint gondolnánk.
A Déli pályaudvari vasúti alagútnál a sínekre vasárnap kődarabok hullottak, amelyeket el kell távolítani, és az omlásveszélyt meg kell szüntetni. A Déli pályaudvar és Kelenföld között a biztonságos vonatközlekedés megteremtéséig csak az egyik vágányon közlekedhetnek a vonatok, váltakozó irányban és sebességkorlátozással, ami félórás, órás késéseket is okoz. A helyreállítás idejére menetrendi korlátozásokat is bevezettek. Ami jelen állás szerint tovább tart, mint azt elsőre gondolták, ugyanis nem csak kövek hullottak az említett alagútnál, hanem a partfal is megcsúszott, így a káosz több napig tart majd.
Hétfőn a székesfehérvári és pusztaszabolcsi vonalról érkező elővárosi vonatok Kelenföldig közlekednek, és onnan indulnak vissza a Dombóvárról érkező vonatok is. A százhalombattai vonatok ideiglenesen nem közlekednek. A Budapest-Győr vonalról érkező elővárosi vonatok a Déli pályaudvarig közlekednek, és onnan indulnak. Felkerestük telefonon a Mávinformot, ahol pontosan nem tudták megmondani, hogy a dunaújvárosi vonatokkal mi lesz a helyzet, csak következtettek arra, hogy ha az elővárosi vonal érintett, akkor a dunaújvárosi is. A MÁV sajtóosztályának hivatalos és remélhetőleg pontos válaszát szerkesztőségünk türelmesen várja. Megérte várni, mert tisztult a homály: késések biztos lesznek a dunaújvárosi vonalon is. Megérkezett a hivatalos válasz, betűre pontosan így hangzik:
Vasárnap kora estétől kezdve Budapest-Déli pályaudvarról később indulnak, illetve ide késve érkeznek a vonatok, mert a vasúti alagútról kődarabok estek le a sínekre. Az aláhullott szikladarabok eltávolítását el kell távolítani, de az omlásveszélyt is meg kell szüntetni.
Hétfőn több elővárosi vonat csak Kelenföldig közlekedik, és onnan indul vissza a Dunántúl felé.A Déli pályaudvar és Kelenföld között a biztonságos vonatközlekedés megteremtéséig csak az egyik vágányon közlekedhetnek a vonatok, váltakozó irányban és sebességkorlátozással. Mindezek időveszteséget félórás, órás késéseket is okoznak a vonatforgalomban. A vasúttársaság operatív irányítói menetrendi korlátozásokat is bevezettek vasárnap: az elővárosi vonatok csak Kelenföldig közlekednek, illetve onnan indulnak vissza Székesfehérvár, Dunaújváros, Komárom és dombóvár felé.
Január 26-án, hétfőn üzemkezdettől az alábbi változások lesznek. A székesfehérvári és pusztaszabolcsi vonalról érkező elővárosi vonatok Kelenföld állomásig közlekednek, és onnan indulnak vissza, a Dombóvár állomásról érkező vonatok is. A százhalombattai vonatok ideiglenesen nem közlekednek. A Budapest-Győr vonalról érkező elővárosi vonatok Budapest-Déli pályaudvarig közlekednek, és onnan indulnak. A Győr/Szombathely/Sopron állomásról érkező vonatok, amelyek a Keletinél lévő hídfelújítás miatt ideiglenesen a Délibe lettek átirányítva, most ismét a Keleti pályaudvarra érkeznek, és onnan indulnak, kivéve a 9200 sz. vonatot, amely a Déliből indul. A Szolnok, Nagykáta vonalról ideiglenesen Kelenföldre irányított vonatok Budapest-Keleti pályaudvarra érkeznek és indulnak.
Budapest-Déli és Kelenföld állomás között az összes feláras vonat felármentesen vehető igénybe. Kelenföld állomáson az I. és II. vágányhoz tartozó mozgólépcsőt a metró üzemkezdetétől a BKK elindítja, és a megnövekedett utasigényhez mérten a felszíni járatait lehetőség szerint növeli.
A helyreállítás több napig is eltarthat.
Elviekben tehát eldőlt: ma és még pár napig csak Kelenföldig járnak a dunaújvárosi vonatok és onnan is indulnak vissza.
Az eső okozta a bajt?
A sok eső okozhatta a Déli pályaudvari vasúti alagút kelenföldi oldalán lévő támfal sérülését, a helyreállítás néhány napig eltart majd - közölte a MÁV-csoport szóvivője hétfőn az MTI-vel.
Lőcsei Virág elmondta: az eddigi vizsgálatok szerint az alagút fölötti - az XI. kerületi önkormányzat kezelésében lévő - területen a hosszú ideig tartó esőzés miatt felgyülemlett a csapadékvíz, és emiatt megcsúszott az ottani földút. A csapadék alámoshatta a támfal tetején lévő támköveket, amelyek közül nyolc nyolcvan-százkilós darab vasárnap este lezuhant a sínekre és környékükre. A támköveket már eltávolították - közölte.
A vasúttársaság már felvette az önkormányzattal a kapcsolatot, megkezdődött a közös kárfelmérés, és amint lehet, megkezdik a helyreállítást is, amely előreláthatóan a hétvégéig tart majd - fűzte hozzá a szóvivő.
A szóvivő hangsúlyozta: maga az alagút megfelelő műszaki állapotban van, 2012-ben átesett az előírt vizsgálatokon, így a Déli pályaudvarra közlekedő vonatok biztonságosan járnak. Folyamatosan tájékoztatják az utasokat az állomásokon és pályaudvarokon, valamint a MÁV és a MÁV-Start honlapján is elérhetők a legfrissebb információk, valamint a Mávdirekt telefonos ügyfélszolgálata is bármikor hívható - mondta.
Forrás: dunaujvaros.com/MTI
A rovat további hírei: Közélet
Feth Katalin kapta idén a "Szociális Munkáért – Dunaújváros" díjat
2024. nov. 21.
Ünnepi ceremóniával kezdődött a közgyűlés, a szféra legrangosabb önkormányzati elismerését Feth Katalin, Feth Katalin a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezetének vezetője vehette át Pintér Tamás polgármestertől. Szívből gratulálunk!
"Egy kőbe vésett törvény van: a város az első"
2024. nov. 20.
A Béke városrészben, egész pontosan a 7-es választókörzetben élők meghatározó többsége döntött úgy a június 9-ei önkormányzati képviselő választáson, hogy Kálló Gergelynek, a "Rajta, Újváros!" Egyesület jelöltjének szavaz bizalmat. Az újonnan megválasztott képviselővel beszélgettünk.
Hétköznapi hősök a dunaújvárosiakért
2024. nov. 20.
Dunaújváros közgyűlése különféle kitüntetéseket adományoz a város különböző területein végzett kiemelkedő munka elismerése céljából. Összeállításunkban ezúttal az elmúlt ciklusban a Szociális Munkáért – Dunaújváros díjat érdemeltek életútját elevenítjük fel.
Ötvennél több tétel lesz a közgyűlés napirendjén
2024. nov. 20.
Monstre ülésre készülhetnek a képviselők és a műfaj szerelmesei, több mint félszáz témáról születhet döntés az önkormányzati közgyűlésen a Városházán csütörtökön délelőtt. Címszavas ajánló és tételes napirend a hajtás után!
DSTV: új játszótér épül
2024. nov. 20.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV hangképes összegzése arról, hogy nemsokára új játszótérrel gazdagodik majd az Útkeresés Segítő Szolgálat Bartók Béla utcai bázisa. A játszótér példás összefogással valósul meg – az önzetlen segítségnyújtás ékes bizonyítéka. Hangkép.
Halloween bulit rendeztek a Lajos király körúti játszótéren
2024. nov. 18.
Halloween napjára már jó néhányat aludtunk, de ez a száraz és egyébként üres tény cseppet sem zavarta a Lajos király körúton élőket, még múlt szombaton sem. Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő karolta fel egy szülői csoport javaslatát, hogy rendezzenek Halloween partit.
Az óvodai közösség ismét nagyot villantott
2024. nov. 18.
Hagyományos jótékonysági gálaestet rendezett pénteken délután a Dunaújvárosi Óvoda. A Bartók színpadán jelenlegi óvodások, óvodapedagógusok, ismert előadóművészek léptek fel, hogy szórakoztassák a közönséget. És ebben nem volt hiány, a közönség láthatóan remekül szórakozott.