Sose késő elkezdeni
Élménybeszámolót tartott Szőnyi Ferenc ultratriatlonista a Munkásművelődési Központban. A vendégek receptet kaphattak arról, hogy sose késő elkezdeni sportolni.
A harmadik emeleti teremhez érve gyanúsan szemléltem, hiába a sok lépcső mégsem liheg senki. Sok sportolót hozott lázba Szőnyi Ferenc érkezése. Sétálva, kerékpárral, de még kocogva is jöttek az érdeklődők. Természetesen a gyerekek se maradhattak otthon, jó példát mutatott nekik is.
40 évesen kezdett el komolyabban a sportolással foglalkozni. Először akkor eszmélt fel, amikor kifulladva a negyedik emeleti lakásukba kopogva másik férfi nyitott ajtót. Kiderült, még csak a harmadikon jár. Úgy érezte, ez volt az a pont, amikor életmódot kell váltania. Első lépésként a feleségétől kapott kerékpárt kereste elő a pincéből. Mindig csodálta azokat a biciklistákat akik teljes menetfelszerelésben szelik a kilométereket. Úgy gondolta belevág. A városban "pillangózva" meg is pillantott egy versenybringást, utána is eredt és Tatabánya fele félúton tudta utolérni, amikoris egy vasúti átkelő piros lámpájánál szóba elegyedtek.
Kiderült egy profival van dolga, aki biztatta Ferencet, hogy érdemes komolyabban foglalkoznia ezzel. Jelenleg Ironman-díj tulajdonosa több első és dobogó közeli helyezései is vannak, sőt mitöbb rekordokat is döntött. Már meghívást kapott a jövő évi mexikói Ironman-re is. Feladta mindannyiunknak a leckét: kortól függetlenül bármikor megváltoztathatjuk az életünket, sport vagy más területeken is egyaránt.
A rovat további hírei: Sport
Futsal Eb-pótselejtező - A magyar válogatott kijutott az Európa-bajnokságra
2025. szep. 25.
A magyar férfi futsalválogatott kijutott a jövő évi Európa-bajnokságra, mivel a múlt csütörtöki 3-2-es győzelem után a pótselejtező szerdai visszavágóján 2-2-es döntetlent játszott Románia vendégeként Craiovában.
BL-selejtező az uszodában
2025. szep. 25.
A Fabó Éva Sportuszodában rendezik meg a női vízilabda Bajnokok Ligája két selejtezőcsoportjának mérkőzéseit péntektől vasárnapig, s a megméretésen a DFVE együttes is medencébe ugrik.
Öt dunaújvárosi érem a tanév első döntőjében
2025. szep. 24.
Remekül szerepeltek korosztályos birkózóink a Csongrádon megrendezett országos diákolimpiai fináléban a mögöttünk hagyott hétvégén.
DSTV: sporttörténelem a múzeumban
2025. szep. 24.
Folytatódott a Sporttörténelmi Előadássorozat az Intercisa Múzeumban. A legutóbbi vendég Szabó József "Dzsoni" volt – a város sportmúltjáról, jelenéről és jövőjéről beszélgettek Farkas Lajos történésszel, a múzeum igazgatójával. Hangkép.
Már csak ketten hibátlanok
2025. szep. 24.
Három fordulón vannak túl a csapatok a városi kispályás labdarúgó bajnokság első osztályában, ahol már csak a Karmacsi Autó FC és a BKSZ-2316 együttese nem veszített pontot.
Felemás kezdés a bajnokságban
2025. szep. 23.
A DFVE ifjúsági csapata kikapott, a serdülők viszont már három győzelemnek is örülhettek női vízilabdázók korosztályos bajnokságában.
DSTV: mozgásban tartanak
2025. szep. 23.
Városunkban nagy hagyománya van a sportnak és a különböző közösségi rendezvényeknek. Nagyszabású programsorozattal mozgatná meg önkormányzatunk a város lakosságát, s a sportos közösségi esemény első állomására sem kell már sokat várni, derült ki a Szalki-szigeten megtartott sajtótájékoztatón. Hangkép.