Dunaújváros Hetilap

Ár- és belvízvédelmi felkészülés az igazgatóságon

doszerk - 2015. február 16. 18:04

Egyeztető értekezletet tartott a vízügyi igazgatósággal és a vízi társulatok képviselőivel a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Egyeztető értekezletet tartott a vízügyi igazgatósággal és a vízi társulatok képviselőivel a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság február 16-án, hétfőn délután. A megbeszélésen értékelték a megye ár-és belvízvédelmi helyzetét, és szó volt a települési felszíni vízelvezető rendszerek és kisvízfolyások ellenőrzéséről.

Az értekezleten Magosi Lajos tűzoltó ezredes, igazgató köszöntötte a jelenlévőket, majd Kiss Jenő, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Fejér Megyei Szakaszmérnökségének vezetője adott áttekintést megye ár-és belvízvédelmi helyzetéről. Nagy Lajos tűzoltó alezredes, megyei polgári védelmi főfelügyelő elmondta: az elmúlt félévben leesett jelentős mennyiségű csapadék, valamint a talajtelítettség következtében nő a belvízzel borított területek nagysága. A lakott területeket veszélyeztető belvízi elöntések megelőzése, valamint a már bekövetkezett vízkárok mértékének csökkentése érdekében a katasztrófavédelem megkezdte a belterületi vízelvezető rendszerek, valamint a kisvízfolyások ellenőrzését. Utóbbinál a medrek állapotát, karbantartását és a víz elfolyásának lehetőségét, módját vizsgálják a szakemberek. Az ellenőrzésének célja a karbantartatlanságokból eredő vízkárok megelőzése.

Fontos, hogy a településeken az árkok és átereszek az esőzések alkalmával minden esetben képesek legyenek a csapadék hatékony elvezetésére.  Ez közös feladat, közös érdek, saját és környezetünk biztonsága érdekében.  Az ingatlanok előtti árkok karbantartása, tisztítása az önkormányzatoknak, a gazdálkodó szervezeteknek és az állampolgároknak, mint tulajdonosoknak a kötelessége, felelőssége.

A rovat további hírei: Közélet

Lomtalanítás: 20 tonna a hét végi mérleg

Lomtalanítás: 20 tonna a hét végi mérleg

2025. okt. 07.

Belvárosi gyűjtőpontokon folytatódott a lomtalanítás a városban múlt szombaton. Az akció ismét sikeresnek bizonyult, a városlakók összesen 20 tonna hulladéktól szabadultak meg a kezdeményezés révén.

A második születésnapját ünnepelte a LEAF kutyás kutató-mentő sportegyesület

A második születésnapját ünnepelte a LEAF kutyás kutató-mentő sportegyesület

2025. okt. 07.

Megalakulása óta egyre aktívabb és sikeresebb a LEAF kutyás kutató-mentő sportegyesület csapata. Az elmúlt hónapokban több szakmai sikernek is örülhetett a közösség, amely immáron a második születésnapját is megünnepelte a múlt hétvégén.

Szépkorúak önkormányzati köszöntése: táblás házat vonzott a Dívák pazar előadása (galériával)

Szépkorúak önkormányzati köszöntése: táblás házat vonzott a Dívák pazar előadása (galériával)

2025. okt. 06.

Minden szempontból tökéletes választás volt az idősek világnapjára időzített önkormányzati előadás: szó szerint zsúfolásig telt a Bartók színházterme, vastaps köszöntötte a Dívák Produkció csodás időutazását szombaton este.

A rózsaszín szalag ereje – közös cselekvésre is buzdított a II. Figyelj rá(n)k!  (galériával)

A rózsaszín szalag ereje – közös cselekvésre is buzdított a II. Figyelj rá(n)k! (galériával)

2025. okt. 06.

Ebben az őszi hónapban a rózsaszín nem csak egy szín a sok közül – egyúttal a mellrák elleni küzdelem jelképe is. A Városháza „C” szárnyában, valamint a téren is ez a tónus dominált múlt szombaton: újra nagy sikert aratott a vendégek körében a II. Figyelj rá(n)k! eseménye. A közösségi kezdeményezés fókuszában most is a megelőzés és az önvizsgálat fontossága állt. 

Emlékezzünk együtt az aradi vértanúkra!

Emlékezzünk együtt az aradi vértanúkra!

2025. okt. 04.

Folytatja az elmúlt esztendők nemes hagyományát, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc mártírjainak emléknapján szervez megemlékezést városunk önkormányzata: az ünnepséget a forradalmi emlékműnél rendezik hétfőn délelőtt. Meghívó.

Szépkorúak köszöntése a "Dívák" bemutatójával a Bartókban

Szépkorúak köszöntése a "Dívák" bemutatójával a Bartókban

2025. okt. 03.

Folytatja az elmúlt évek szép hagyományát az önkormányzat, az idősek világnapja alkalmából színházi produkcióval köszöntik városunk szépkorú polgárait – a Dívák című önfeledt komédiázásra a Bartók színháztermében várják a vendégeket szombaton délután. Meghívó itt!

Rangos közösségi elismerés a Hankooknak

Rangos közösségi elismerés a Hankooknak

2025. okt. 03.

A városunk határában üzemelő abroncsgyár Közösségi Hozzájárulás Díjat nyert az I. Magyarországi Koreai Vállalatok CSR díjátadóján – több évtized karitatív tevékenységét ismerték el a kitüntetéssel.