Diákhitel: fontos változások
Több ügyfélbarát módosítás is hatályba lépett a diákhitelekkel kapcsolatban februártól; a Diákhitel Központ MTI-hez eljuttatott hétfői közleménye szerint változás egyebek között, hogy már 40 éves korig lehet kérni és folyósítani a diákhiteleket, akár 11 tanulmányi félévre.
Változás az is, hogy a törlesztőrészleteket az adott hónap 5. napja helyett, adott hónap 12. napjáig kell teljesíteni, valamint a célzott kamattámogatás jogosultsági köre is kibővült.
Alapvető változás a jogosultak körének és a jogosultsági időnek a kiterjesztése: az eddigi 35. életév helyett 40 éves korig lehet kérni és folyósítani a diákhiteleket, 10 félév helyett most már akár 11 félévre. Amennyiben a képzési idő meghaladja a 11 félévet, továbbra is maximum 14 tanulmányi félévre igényelhető a diákhitel - hívták fel a figyelmet.
A gyermeket vállalók számára könnyítést jelent, hogy a csed/tgyes, gyes, gyed alatt lévő diákhiteles kismamák, kispapák a jövőben abban akkor is jogosultak lesznek célzott kamattámogatást kérni, ha teljes munkaidőben kereső tevékenységet folytatnak. Ez vonatkozik a már engedélyezett célzott kamattámogatásokra is.
A törlesztőknek további biztonságot nyújthat a már tavaly november végén hatályba lépett kormányrendelet-módosítás, mely szerint az eddigi 24 hónap helyett már 36 naptári hónapra kérhető - továbbra is indoklás nélkül - a törlesztőrészlet mérséklése, valamint az eddigi hat havi hátralék helyett a jövőben egy évi elmaradás után mondhatja csak fel az MFB-csoporthoz tartozó Diákhitel Központ Zrt. az ügyféllel kötött hitelszerződést.
Forrás:MTI
A rovat további hírei: Közélet
A növényekkel ölelt várost gondozni kell
2025. feb. 04.
Dunaújváros gazdag zöld övezetekben, az utcákat szinte mindenhol fák keretezik. Ezeket azonban gondozni kell, a lehullott levelek és virágzatok takarítása folyamatosan munkát jelent. Mezei Zsolt általános hatáskörű alpolgármester biztosítja a lakosságot, hogy a levelek összeszedése jelenleg is zajlik, hogy az utcák szebbek és biztonságosabbak legyenek.
"... együtt szépítjük a körzetet!"
2025. feb. 04.
Városszerte tesznek azért, hogy Dunaújvárosban kellemes legyen élni. Az aprónak tűnő fejlesztések sokat jelentenek a lakóknak, ahogyan Barta Endre, a 4. választókerület önkormányzati képviselője is fogalmazott. Az elmúlt ciklusban megkezdett munkákat folytatják, hogy a környéken élők számára biztonságos és szép lakókörnyezetet teremtsenek.
Folytatódik a Dunaújvárosi Estek
2025. feb. 03.
Görög Ibolya protokollszakértő lesz a Dunaújvárosi Estek sorozatának következő vendége kedden délután. Az előadás ideje alatt akár meg is vásárolhatják az érdeklődők Görög Ibolya könyveit, hiszen kitelepül a Líra Könyvesbolt a Városháza "C" szárnyába! A rendezvény ingyenes, mindenkit szeretettel várnak!
Női Vállalkozói Klub: a közösségi média kínálta esélyek
2025. feb. 03.
Ma még lehet regisztrálni a Dunaújvárosi Kereskedelemi és Iparkamara által szervezett Női Vállalkozói Klub következő eseményére: Matykó Noémi 200 hazai céget érintő több ezer sikeres kampánnyal, 15 éves szakmai tapasztalatával osztja meg praktikus tanácsait kedden délután.
Folyamatos az igény, várják a véradókat
2025. feb. 02.
Remek közösségi események sorával, új helyszínekkel csalogatják a véradókat februárban. A fő csapásirány változatlan: a vér csak vérrel pótolható, aki önkéntesnek szegődik, három embertársa életét menti meg!
Fejlesztésekkel a lakóközösségért
2025. jan. 31.
A Március 15. téren tavaly újranyitott postára már nagy szükség volt. A 2. számú Postapartner szolgáltató helyen a napokban újabb fejlesztések valósultak meg, de a körzet képviselője, Kálló Gergely szerint nem csupán a posta csinosítására vannak tervek.
Két pályázati projektről is egyeztettek
2025. jan. 30.
Két, az Európai Unió támogatásával futó projekt megbeszélése is zajlott a Városházán a közelmúltban. Az egyik az úgynevezett SteelCityZen program, amiben Dunaújváros projektvezetőként 9 ország 11 városának munkáját fogja össze, és a munkahelyteremtésről szól. A másik pedig egy városi fakataszter megvalósítását célozza.