Arany Üst Kupa – harminchatodszorra!
Vegyesben a Hargitay nagy név lett – és marad is. Például az 1974-ben 400 m vegyes világcsúcsot (4:28,89) úszó Dr. Hargitay András tavaly óta a Magyar Úszó Szövetség utánpótlás kapitánya, s mint a Széchy-tanítványok első generációsainak jelese maga is itt lesz az Arany Üst ünnepi megnyitóján.
Azt tartom ma is legfontosabb üzenetnek, hogy csinálják! Ez így tiszta. A Jövő Bajnokai programban megfogalmazódik – s akkor még nem tudtuk, hogy itt lesz a VB – hogy ne csak mindig a jól ismert telepekről jöjjenek a versenyzők, hanem az ország egyéb részéről is. Nyolc régió, régióközpontokkal, edzőkkel, a régióhoz tartozó gyerekekkel azért, hogy kezdjenek el mindenhol megfelelő módon az úszással foglalkozni. Még akkor is, ha tudjuk, hogy ha van tíz gyerek, s abból egy aranyérmes, akkor százból nem lesz tíz.
Az úszósport mint olyan egész gyermekkortól aggkorig gyakorolható, de mégis jobb volna, ha több gyerekből meríthetnénk azokat akik egyre jobb eredményeket érnek el. Nagyon fontos tehát a szemléletváltozás gyerekben, edzőben, partnerekben egyaránt. Dunaújváros ebből a szempontból kivétel, mert régre visszatekintve vannak itt nevek gondolok egy Ágh Norbertre, Varga Dórára.
Az Arany Üstön a legnagyobbjaink is megfordultak (Czene, Egerszegi…) s ma már a gyermekeiket hozzák el… Mit jelent egy ilyen kupa hazánkban?
Az Arany Üst megmaradt, tradíció, ez már önmagában jeles, és azt mondja magában az ember, erre oda kell figyelni. És azért azt jegyezzük meg, ez arra az időre nyúlik vissza, amikor külföldre való utazás egy nagyon komoly ügy volt, amit már gyerekkorban elérhettél.
Azért gondoljunk egy Egerre, Kecskemétre, ahol komoly versenyeket csináltak, s valahol mégis az Arany Üst, ami megragadt. Én már akkor öreg voltam hozzá, de a gyerekek nagyon szerettek azon részt venni. Tavaly kicsit zavarba is jöttem, amikor megkerestek, legyek én az ifjúságiak szövetségi kapitánya. 1984-88 voltam szövetségi kapitány, majd távolról figyeltem az úszósportot, de drukkoltam az eredményeikért.
Aztán a Jövő Bajnokai programot figyelve elmentem egy-egy versenyre, megcsapott az uszodának az a jellegzetes klóros illata. Örülök, hogy elvállaltam, mert jó fiatal közegben lenni, jó velük dolgozni, azt érzem, hogy nagyon sokat változott az úszósport – a felfogás. Sok mindenben nekem is fel kell vennem a tempót, a ritmust. Az még rendben van, hogy Verrasztó Zoli úszótársam volt, edző, de hogy Darnyi Tamás, aki még szövetségi kapitány voltam, érmesedett, s ma már edző, majd Czene Attila, azért ez már jelez valamit. Persze, igazából semmi nem változott, kicsit öregebbek lettünk, más színű a hajunk, ott vannak a gyerek, meg a tanítványaik. Ez jó érzés, mert ebbe a családba tartozom.
Tehetségek találkozója
Az idei Arany Üst Korosztályos Nemzetközi Úszóversenyt április 1. és 3. között rendezik meg a dunaújvárosi Fabó Éva Sportuszodában. Ahogy azt az elmúlt években már megszokhattuk, idén is több száz fiatal úszó látogatat el Dunaújvárosba, s a verseny rangját jelzi, hogy nem csak a teljes hazai élvonal, hanem Európa több egyesülete is képviselteti magát a megméretésen.
Melynek ünnepélyes megnyitóját április 1-jén délelőtt háromnegyed kilenckor tartják meg a Fabó Éva Sportuszodában, ám kilenc órától már a versenyzésé a főszerep: a korábbi évekhez hasonlóan délelőtt az előfutamok versengésében, míg délután négy órától már a döntőkben ugorhatnak medencébe 36. Arany Üst Korosztályos Nemzetközi Úszóversenyen résztvevő tehetségek.
A rovat további hírei: Sport
Kupavisszavágó előtt a Bikák
2025. nov. 26.
Háromgólos hátrányból vág neki a Magyar Kupa fővárosi visszavágójának a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata a BJA HC ellen ma este.
Újra lesz jég a jégcsarnokban!
2025. nov. 25.
A mai nappal elkezdődött a jégcsarnok új hűtéstechnológiájának kivitelezése, így a remények szerint decemberben már sportolásra alkalmas jég várja hokisainkat és a város sportszerető közösségét.
Bükfürdőn is remekeltek birkózóink
2025. nov. 25.
Rengeteg éremmel és a csapatverseny első helyén fejezték be birkózóink a Bükfürdőn megrendezett szabadfogású nemzetközi birkózó gálát.
DSTV: érkezik a II. Adventi Fitnesz Fesztivál
2025. nov. 25.
Közeleg az év vége, s ezzel együtt a II. Adventi Fitnesz Fesztivál Dóczi Zsuzsa szervezésében november 30-án az Arany iskola tornatermében. A program 2024-es felvonása hatalmas siker volt, a sportprogram mellett jól sikerült a jótékonysági része is a történetnek. Idén ismétlés lesz, és a legfontosabb tudnivalókról Dóczi Zsuzsa számolt be kameránk előtt. Hangkép.
Két vereség az Andersenben
2025. nov. 25.
Gólokban gazdag mérkőzéseken szenvedtek vereséget a dunaújvárosi csapatok a jégkorongozók Andersen Ligájának hétvégi fordulójában.
Bravúros negyedik hely a csapatbajnokságban
2025. nov. 24.
Húsz egyesület birkózói mérték össze egymással erejüket a Dunaújvárosban megrendezett serdülő szabadfogású csapatbajnoki döntőben. A Somogyi Sándorról elnevezett emlékversenyen remekül szerepeltek a DKSE birkózói, akik végül a negyedik helyen fejezték be a küzdelmeket.
Két vereség Egerben
2025. nov. 24.
A DFVE serdülő és ifjúsági leány vízilabda csapata is vereséget szenvedett az Eger elleni korosztályos bajnokin vasárnap délután.








