Embertelenségben fogant emberség
Fürdőruha, kötött holmi javítás, átszabás, nadrágfelhajtás, gomblyukazás, gombbehúzás ringlizés, patentozás, kézimunka előnyomás, cipzárkocsi csere – áll a névjegyén, de valójában egy jó szót, kedves mosolyt is mindig kap, aki a problémájával Torontáli Elemérnéhez, Fülep Anna nénihez fordul.
Nem véletlenül. Hiszen korát meghazudtoló módon pillanatok alatt megjavítja, amit még lehet, s ha újjá nem is varázsolja, de mindenképpen használhatóvá teszi az elhasznált, elnyűtt ruhadarabokat és holmikat. Anna néni egyébként maga a történelem, tisztes koránál csak élettapasztalata, bölcsessége nagyobb, már csak ezért is megszívlelendő minden tanácsa. Bár lassan már nyolcvannyolc éves(!) – Mátészalkán született 1927. június 8-án, – de szellemileg és fizikailag is olyan fitt és gyors, akár ha huszonnyolc lenne…
- Azért dolgozom, hogy ne legyek magányos, és ezért vagyok egészséges. – mondja, amikor a titkáról faggatom, majd folytatja: – Nekem ez a hasznom! A lába közt kidörzsölődött nadrágot, paszportut javítok, cipzáron buszt, riglit cserélek, általában mindazt bevállalom, amiket más már nem csinál meg. Ha a fiatalabbak is elvégzik az adott munkát, akkor átküldöm a vevőket hozzájuk.
S valóban, míg beszélgetünk öt perc alatt két elégedett kuncsaft távozik, egy-egy kocsicsere után, a harmadik pedig a szomszéd iparostársa névjegyével. Figyelem roppant ügyességét, lendületességét. Neki fontos, hogy a vásárló elégedett legyen.
- Igyekszem becsületesen, jól dolgozni, hogy jó hírnevem legyen. – mondja, s hitvallását is megfogalmazza rögtön: - A munkámmal az embereken segítek és ez rám is visszahat. Segíteni kell az embertársainkat! Mi anno ezt tanultuk az iskolában. A zsidóiskolába, ahová jártam, be kellett vinnünk a kinőtt ruhát, a gazdagabb vitte a szegényebbnek az uzsonnát, mert már akkor azt tanították, nem tudhatjuk, mikor szorulunk mások segítségére.
Aztán az élet beigazolta mindezt. Szabónak, majd varrónőnek tanult, de akkor nem fejezhette be az iskolát, mert kitört a II. világháború, és őt is deportálták a családjával és a főnökével együtt. A varroda dolgozói közül aztán csak ő tért vissza.
- Borzalmas volt, szörnyűség! Csontvázként jöttünk haza, kopaszon. Először Krakkó Plaszowban, egy kőbányában dolgoztunk. Majd Markleebergben Leipzig mellett, a Junkers repülőgépgyárba kerültünk, s innen sikerült megszöknünk május 9-én… - emlékezik vissza kristálytisztán, aztán inkább javasolja, hogy a lágertársa könyvét olvassam el, abban minden benne van, s nemrég jelent meg. (Zahava Szász Stessel: Hóvirágok). De mégiscsak megkérdezem, mi volt a legszörnyűbb, amit átélt.
- A legborzasztóbb, hogy rengeteget éheztünk, és télen is csupán egyetlen ruhánk volt. Még a mai napig sem tudom egyszerűen felfogni, hogy miként tud valaki ennyire embertelen lenni! De ne higgye, hogy nem voltak rendes németek! Minden népben van rendes és könyörtelen ember. Aztán az is rettenetes volt, amikor összetereltek egy kis gettóban tizenhétezer embert és nem adtak enni, nem gondoskodtak sem élelemről, sem gyógyszerekről, sőt semmilyen ellátást nem kaptunk. A nyilas parancsnok azt mondta, hogy „Ha a halakról leengedjük a vizet, maguktól is megdöglenek!”… A nyilasok olyan kegyetlenek voltak, hogy sokszor a németek szóltak rájuk, mert nem tudták elnézni, amit műveltek. Nem is tudom, mi lett volna, ha a jó szomszédaink, ismerőseink – dacolva azzal, hogy lebukásuk esetén rájuk is a mi sorsunk vár – nem bontották volna meg a kerítés léceit, s nem adtak volna be éjszakánként enni… de szerencsére mindig akadtak rendes, becsületes emberek, akik nem azért segítettek, hogy híresek legyenek.
Anna néni 18 éves volt, amikor felszabadult. Visszament Mátészalkára, mert azt hitte, hogy a szüleik már ott várják, de kiderült, hogy ők meghaltak Auschwitzban. Árván maradtak, s a zsidó szövetség összegyűjtötte, és Pestre vitte őket. A későbbiekben ott ismerkedett meg a férjével, akit „becsületes, igaz emberként” jellemez. Nem csoda, 48 évet éltek együtt.
- Férjhez mentem, majd a későbbiekben Dunaújvárosba költöztünk, itt kezdtünk új életet. A férjem hegesztőként olyan speciális tudással bírt, amivel csak néhányan rendelkeztek az egész országban. Jómagam bölcsödében kezdtem dolgozni. Rövidesen lakást kaptunk. Három gyermekünk született, de mivel a lányom nagyon beteges volt, elhatároztam, hogy kiváltom az ipart, mert azt akkor sem szerették, aki folyton otthon maradt. A kérelmem 1956 végén adtam be, és ’57 februárjában meg is kaptam, de szóltak, hogy azonnal kezdjek el dolgozni, mert annyira nem volt kisiparos. Azóta egyfolytában dolgozom. Természetesen mindig váltottam, alkalmazkodtam ahhoz, amit a kor követelt. Mi még úgy tanultuk, hogy a becsület a legfontosabb, mert csak a becsületes ember tud hosszútávon dolgozni. És ez így is van! Bennünket kicsi korunktól fogva a Tízparancsolat szellemében neveltek. Ha az emberek manapság betartanák a tízparancsolatot, sokkal jobb lenne az életük. Én be is tartom! De visszatérve a kezdetekre, először harisnyaszem-felszedéssel foglalkoztam, majd harisnyaátkötéssel, mert olyan drága volt egy-egy harisnya, hogy megérte megjavítani, átkötni. Aztán jött a kézimunka előnyomás, a patentozás, a ringlizés – ezeket ma is végzem. Gyorsan dolgozom és ingyen is vállalnék tanítást, de senkit sem érdekel ez a munka, mert itt nem lehet jól keresni. Én is leginkább azért dolgozom, hogy ne legyek magányos. No és persze a kuncsaftjaim is nagyon hálásak, amiért megjavítom a holmijukat. A múltkor például egy tanárnő jött hozzám, és hozott két kabátot, amibe cipzárt kellett volna cserélni. Láttam, nincs is annyira nagy baja, ezért gyorsan megjavítottam, szinte fillérekért, mint amennyit máshol mondtak neki. Aztán hirtelen elkapta a kezem és kezet csókolt, majd elmesélte, hogy milyen beteg a férje és hogy minden forint számít nekik, s hogy milyen hálás, amiért ilyen jót tettem vele. Hát, annyira meghatódtam, hogy aznap már nem tudtam dolgozni. Semmi problémám nincs senkivel. Igyekszem segíteni másokon, mert én igazán tudom, hogy mit jelent az. A koncentrációs táborokban sem éltük volna túl a szörnyű megpróbáltatásokat, ha egymást nem segítettük volna. Csak azt fájlalom, amikor azt látom, ismét kezdődik minden elölről. Borzalmas, hogy nem tanul az emberiség a múltból…
Éppen ezért Anna néni is megírta röviden emlékeit, gondolatait. A történelmi intelmei mellett az egyik pazar korrajzi eszmefuttatását az MV Iparos Újság meg is jelentette „Amikor a nők még nem nadrágban jártak” címmel. Ebben kifejti, hogy szomorú, amikor elnézi a mai farmernadrágos fiatalokat, akiket alig lehet megkülönböztetni, ki melyik nem képviselője. De emléket állít a régi mestereinek is, akiktől a precíz, pontos munka becsületét tanulta meg, s akik nélkül gyökértelen fának hat az ember.
- Büszke vagyok a gyermekeimre is. Bár már felnőttek, és Pesten élnek, de mindenben segítenek. Ha csak tehetik, meglátogatnak. Ők végzik az árubeszerzést is. Jómagam nem szeretem a fővárost, vidéki lány vagyok. Dunaújvárosban ellenben szeretek élni, mert ezt a várost szeretem. - Vallom, hogy a körülmények határozzák meg az ember életét, a körülmények miatt lesz az ember azzá, ami. Megszületni sem mi akartunk… Éppen ezért segítenünk kell egymást, és felesleges a gyűlöletkeltés, mert az olyan, mintha a gyermek azért gyűlölné az anyját, amiért az szörnyű kínok között hozta a világra őt…
Szóládi Zoltán
A rovat további hírei: Közélet
Közösségi díszítés a húsvét alkalmából (galériával)
2025. ápr. 15.
Ünnepi díszbe öltöztették városunk főterét a közelgő húsvét alkalmából. A Dunaújváros Alapítóinak Egyesülete óvodásokkal együtt szépítették meg a teret – igazi transzgenerációs közösségi program kerekedett.
Húsvét a templomban: nagyheti szertartások
2025. ápr. 15.
Már a virágvasárnappal megkezdődött a nagyheti szertartások sora a Krisztus Király Főtemplomban – összeállításunk az előttünk álló időszak eseményeit veszi sorra, az urnatemető rendjének változásával kiegészítve.
DSTV: életmentő fiatalok a Kultikban
2025. ápr. 15.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése: rekordszámú résztvevővel rendezte meg a felmenő rendszerű elsősegélynyújtó verseny térségi fordulóját a Magyar Vöröskereszt. Harminckét csapat adott számot tudásáról a különféle állomásokon. Hangkép.
Együtt cselekedtek vízi értékünkért (galériával)
2025. ápr. 14.
Révbe ért a kezdeményezés – közös erővel tisztították meg a Duna-partot. A Kék Duna Projekt keretében iskolások és civil szervezetek képviselői lepték el a város vízparti betonkockáját, ahonnan zsákokkal felszerelkezve indultak el a tisztító akcióra még múlt pénteken.
DSTV: pályaorientáció a gyógyítás frontján
2025. ápr. 13.
Különleges sorozat kezdődött a Szent Pantaleon Kórházban, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény pályaorientációs programjának első állomására a pályaváltókat várták – méghozzá a "Merj váltani!" jelszavával. Hangkép.
A kulturális élet jeles színhelye a múzeum
2025. ápr. 12.
Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester látogatott el az Intercisa Múzeumba péntek délelőtt. Farkas Lajos igazgatóval egyeztettek a múzeum helyzetéről, az intézmény programjairól és a terveikről.
Munkálatok miatt lezárják a Martinovics egy szakaszát – változik a buszközlekedés!
2025. ápr. 11.
A DVG Zrt. tájékoztatja a lakosságot, hogy távhővezeték csere miatt a Martinovics utca egy szakaszának lezárására kell számítani április 14. és 23. között. Itt az összes fontos tudnivaló!