Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 22. Beáta, Izolda
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Emelik a pedagógusok fizetését

Közélet
fizetésemelés
pedagógusok
EMMI
életpályamodell

facebook megosztás

doszerk - 2015. már. 31., 08:00

A 2013-ban elkezdett béremelés egy újabb részletét kapják meg szeptemberben a pedagógusok. Ez átlagosan 4-10 ezer forint pluszt jelent havonta. Azok pedig, akik időközben 'fokozatot váltottak', még többet vihetnek haza.

Czunyiné Bertalan Judit az Emmi köznevelésért felelős államtitkára a köztévében beszélt arról is, hogy a Klik megalakulása óta 30 százalékkal javult a felsősök szakoktatói ellátottsága. Megemlítette azt is, hogy az alapfokú oktatásban résztvevők kétharmad kap immár ingyen tankönyvet - írja az OrientPress Hírügynökség (OPH).

Folyamatosan és kiszámíthatóan tartjuk azt az utat és vállalást, amit 2013-ban a béremelés és az életpályamodell bevezetésével tett a pedagógusoknak a kormány – jelentette ki Czunyiné Bertalan Judit köznevelésért felelős államtitkár az M1 Ma reggel című műsorában.

Emlékeztetett arra, hogy 2013-ban egy nagyobb összegű béremelést kaptak a pedagógusok, ezt követően pedig minden szeptemberben 10 százalékonként jutnak a 60 százalék feletti részhez. Utóbbi átlagosan 4 és 10 ezer forint között van attól függően, mekkora az alapbér.

Hozzátette: aki időközben a pedagógus 2-be, vagy a mestertanár fokozatba került, az nagyobb béremelést tapasztalhat. Így egy, a minőségi munkát díjazó, elismerő rendszer alakul ki – szögezte le.

Arra a kérdésre, lesz-e változás abban, hogy a kistelepüléseken nem nagyon vannak bizonyos szakos tanárok, azt válaszolta: a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) megalapítása óta 30 százalékos javulás mutatható ki a felső tagozatosok szaktanári ellátottságában. Itt egy olyan helyzetet kell kezelni, mely egy két évtizede hozott rossz döntés – az egyszakos képzés preferálása - miatt alakult ki – mondta Czunyiné.

Beszélt arról is: az alapfokú oktatásban részesülő gyermekek kétharmada ingyenesen kap majd tankönyvet. Egyrészt a diákok felmenő rendszerben jutnak ingyenesen tankönyvekhez, másrészt a három vagy több gyermeket nevelő, illetve a szociálisan rászorulóknak sem kell fizetni a kiadványokért.

Attól ne függjön egy gyermek tanulásához, oktatásához való hozzáférése, hogy a családja milyen egzisztenciális körülmények között él. Ez egy fontos része annak, hogy családokban a gyermekek számára kiszámítható jövő rajzolódjon ki – fogalmazott.

Forrás:OPH

A rovat további hírei: Közélet

Közéleti témák a pszichológus szemüvegén át – a Dunaújvárosi Estek sorozatában

Közéleti témák a pszichológus szemüvegén át – a Dunaújvárosi Estek sorozatában

2025. nov. 21.

A belső egyensúly megőrzésének lehetőségeit taglalta a Dunaújvárosi Estek vendégeként Szöllős Luca Léna pszichológus a Városháza "C" szárnyában csütörtökön délután. Izgalmas témák sora került terítékre!

Újabb zárt kutyafuttató épült a városban

Újabb zárt kutyafuttató épült a városban

2025. nov. 21.

A Technikum városrész lakói számára fontos fejlesztés valósult meg az 5. és a 6. választókerület találkozásánál a Bocskai István utca 6. mögötti zöldterületen. Erről számoltak be Szabó Zsolt és Mezei Zsolt alpolgármesterek, a Technikum városrész önkormányzati képviselői.

A kerítésnek hála biztonságos a játszótér

A kerítésnek hála biztonságos a játszótér

2025. nov. 21.

A város egészét tekintve apró, ám a városrész lakói számára kiemelten fontos fejlesztés történt Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő körzetében. A Hajnal utcában található játszótér az egyik legnépszerűbb közösségi pont – mostantól kerítés teszi még biztonságosabbá.

Jó hír a KIÉT ülésén: nyolcszáz intézményi dolgozó kap borítékot még karácsony előtt

Jó hír a KIÉT ülésén: nyolcszáz intézményi dolgozó kap borítékot még karácsony előtt

2025. nov. 21.

A következő esztendő költségvetés-tervezésének fontos állomása a fenntartói és munkavállalói oldal, a Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsa (KIÉT) és az önkormányzat illetékesének egyeztetése arról, hogyan változnak a munkáltatói juttatások a következő esztendőben.

Pintér Tamás: több ezer dunaújvárosi nyugdíjas kap rezsitámogatást decemberben

Pintér Tamás: több ezer dunaújvárosi nyugdíjas kap rezsitámogatást decemberben

2025. nov. 20.

Idén decemberben ismét rezsitámogatást kapnak a város nyugdíjasai – jelentette be Pintér Tamás polgármester. A támogatás célja, hogy enyhítse a távhő-, vagy vízdíjakból adódó terheket azok számára, akik a Magyar Államkincstártól kapnak nyugdíjszerű ellátást, és annak összege havonta nem haladja meg a 285 ezer forintot.

Aktuális és nehéz kérdés a hajléktalanság

Aktuális és nehéz kérdés a hajléktalanság

2025. nov. 20.

Felsorolni is nehéz lenne minden szervezetet és intézményt, amelyek képviselőinek jelenlétére számított Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester a legutóbbi hajléktalan fórum alkalmával. Az ellátási lánc szereplői értékes gondolatokat fogalmaztak meg a téma apropóján.

Dunaújvárosi Estek – legközelebb Szöllős Luca Lénával

Dunaújvárosi Estek – legközelebb Szöllős Luca Lénával

2025. nov. 18.

A belső egyensúly megőrzésének lehetőségeit taglalja – a közéleti hírektől a karácsonyi asztalig – a Dunaújvárosi Estek következő programja a Városháza "C" szárnyában csütörtökön délután. A vendég Szöllős Luca Léna pszichológus lesz, mindenkit szeretettel várnak! Flyer.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Átgázolt vízilabdázóinkon az Olimpiakosz

  2. Fontos pontokra hajt a DFC

  3. Idegenben zárja az alapszakaszt a DKSE

  4. ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

  5. Babaaltatás a nagy melegben – tippek a nyugodt alváshoz kánikula idején

Videók

Embedded thumbnail for ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

Embedded thumbnail for DSTV: ismerkedős napok

DSTV: ismerkedős napok

Embedded thumbnail for Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Top hírek

  1. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  2. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  3. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

  4. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  5. "Nagyon erős, baráti, összetartó közösség"

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő