Gyilkosság a városban - már előzeteseben az egyik gyanúsított
Holtan találtak egy idős férfit a lakásában. A helyszíni szemle kiderítette: gyilkosság történt. A rendőrök azonnal megindították a nyomozást, melynek eredményeként a 34 éves P. Gábort, valamint a szintén 34 éves M. Évát gyanúsítják a borzalmas bűncselekmény elkövetésével. A férfi már előzetesben.
Hozzátartója holtan talált rá egy 85 éves férfire hétfő este saját dunaújvárosi lakásában – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság kedden, a rendőrség honlapján.
A közlemény szerint a lakásban tartott helyszíni szemle során megállapították, hogy a férfi bűncselekmény áldozata lett. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya emberölés bűntett gyanúja miatt indított büntetőeljárást. A nyomozás gőzerővel folyik, a rendőrök helyszínelnek.
A nyomozás zavartalansága miatt a rendőrség egyenlőre több információt nem közölt szerkesztőségünkkel. Meg nem erősített infók szerint a tragikus esemény a Batsányi utcában történt, amit alátámaszthat az is, hogy a környéken fokozott volt a rendőri jelenlét délelőtt 10 óra magasságában. A helyszínen lévő rendőrök nem nyilatkoztak, mondván, hogy a nyomozás sikeressége érdekében nem adhatnak ki információt. Szintén a helyszínről származó, ugyancsak nem hivatalos infó még, hogy egy nőt nemrég bilincsbe verve vittek el.
A város több pontján is jelentős a rendőri jelenlét, azt azonban nem tudjuk, hogy a gyilkossághoz kapcsolódóan vannak forró nyomon a rendőrök, vagy csak a Dunaújvárosban egyébként több napja tartó intenzív rendőri ellenőrzés folyik. Annyi bizonyos, hogy nagyon "durva" és szokatlan ez az ellenőrzési hullám: akit lehet kiszednek a forgalomból és még a gyalogosokat is figyelik.
A gyilkosság helyszínének környékét lezárták, az épület megközelíthetetlen, rendőrségi zár alatt áll. A helyszínelés jelenleg is tart. Egy közelben lakó személy elmondása szerint a lépcsőházban a falak és a lépcsők is egészen le a földszintig véresek voltak. Természetesen hivatalos megerősítést erről az infóról sem kaptunk.
"Ma értesültem az esetről. Amint tudtam, a helyszínre siettem tájékozódni. Felhívtam a rendőrkapitányt is, és kértem, hogy a lakók nyugalma, biztonsága érdekében fokozott rendőri jelenlét, járőrözés legyen itt a helyszínén, és a környező utcákban. A Pannon Polgárőrséget is megkeresem ez ügyben" – tájékoztatta szerkesztőségünket Lőrinczi Konrád, a 2-es körzet önkormányzati képviselője. "Felháborító, és egyben nagyon elszomorító, hogy ilyen szörnyűség történt. Természetesen a lakók számíthatnak rám" – tette hozzá a képviselő.
2015.03-13.
A Székesfehérvári Járásbíróság ma előzetes letartóztatásba helyezte P. Gábort, akit eddig őrizetben tartottak a március 8-án elkövetett gyilkossággal kapcsolatban. Mivel a férfinek se munkahelye, se jövedelme, ezért a Bíróság úgy vélte, hogy fennállhat a szökés veszélye, ezért is rendelték el az előzetes letartóztatást. A hivatalos szövegezés:
"A Székesfehérvári Járásbíróság nyomozási bírája előzetes letartóztatás elrendeléséről határozott a mai napon. A megalapozott gyanú szerint a dunaújvárosi illetőségű terhelt – feltehetőleg nem egyedül – több késszúrással megölt egy idős embert, annak otthonában. A cselekmény elkövetésének időpontja az eddig rendelkezésre álló adatok szerint 2015. március 08. napja."
16:45 - ketten őrizetben
Percekkel ezelőtt érkezett meg szerkesztőségünkhöz a rendőrség hivatalos tájékoztatása arról, hogy két embert vettek őrizetbe a tegnap este történ gyilkosság ügyében: "a nyomozók a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 34 éves P. Gábort és a 34 éves M. Évát elfogták és emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd mindkét személyt bűnügyi őrizetbe vették." - derült ki a megyei rendőrkapitányság közleményéből.
A rovat további hírei: Sziréna
Rablás elkövetőjét keresik a dunaújvárosi rendőrök (FRISSÍTVE)
2023. aug. 21.
Az ismeretlen férfi késsel fenyegette meg az egyik dunaújvárosi üzlet alkalmazottját. Kép és videó is készült a tettesről – jelentkezzen, ha felismeri! (FRISSÍTVE)
Tartálykocsi égett Székesfehérvárnál (FRISSÍTVE)
2023. aug. 20.
Kigyulladt egy üzemanyagokat szállító nyerges vontató augusztus 20-án délután a 62-es főút, az M7-es autópálya felhajtója előtt, Székesfehérvár közelében. (FRISSÍTVE)
Autótűz Dunaújvárosban
2023. aug. 18.
A város hivatásos tűzoltóinak kellett eloltaniuk a lángokat az Építők útján.
Kétszer hajtott ittasan – eltiltás lehet a vége
2023. aug. 17.
A Dunaújvárosi Járási Ügyészség emelt vádat azzal a férfival szemben, akit februárban, majd májusban is ittas vezetésen kaptak. Felfüggesztett szabadságvesztés lehet a vége – és ha igaz, eltiltják a járművezetéstől.
Háromszoros eltiltás sem fékezte – 90 nap elzárás lehet a vége
2023. aug. 14.
Pedig a kaméleonbőrt nem számítva minden trükköt bevetett annak érdekében, hogy utolsó lebukásakor mentesüljön a felelősségre vonástól. Nem jött be, már bíróság elé is állították a notórius szabályszegőt.
DSTV: fokozott figyelemmel az utakon
2023. aug. 13.
A város több pontján ellenőrizték az autósokat a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság munkatársai a közelmúltban , derül ki a DSTV összegzéséből. Az országos programhoz kapcsolódó akció a passzív biztonsági eszközök ellenőrzését célozta. Hangkép.
Országos akciót kezd a rendőrség – sebességmérések özöne várható
2023. aug. 08.
Egészen vasárnapig tart a rendőrség országos akciója – az ORFK tájékoztatása szerint célzottan a megengedett sebességet túllépő járművezetőket szűrik ki. Minden eszközt bevetnek – a vármegye útjain is!