Dunaújváros Hetilap

Mercedesben is üldözhetik a bűnt - térfigyelő kamerák és a balesetmegelőzés

doszerk - 2015. március 11. 22:32

Az elmúlt időszakban történt gyalogos balesetek a gyalogosok biztonságára irányították a figyelmet. Ennek egyik jelét, a fokozott közúti ellenőrzést láthatjuk, de a szakemberek a balesetek okait is számba vették - ez is elhangzott, amikor Cserna Gábor a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra látogatott.

Nagy Zoltán ezredes, Dunaújváros rendőrkapitánya elsőként a szolgálatirányítási helyiséget mutatta meg a látogatóknak. Az ügyeleti szobában a monitorokon tudják követni, hogy melyik járőr-autó éppen merre jár, s azt is, hogy éppen melyik intézkedik, s melyik szabad. Így az ügyeletes könnyebben tud dönteni arról, hová kit küldhet. A látogatás idején érkezett bejelentés egy eltűnt személyről, akit feltehetően a Béke téren lehet megtalálni. Máris küldték a járőr-autót.

- Mintegy 35 térfigyelő kamera vigyázza városunk útjait és tereit- mutatta meg azt a helyiséget a rendőrkapitány, ahol a kamerák képeit folyamatosan figyelik. - Ez a darabszám elégséges ahhoz, hogy minden lényeges terület a kamerák vigyázó felügyelete alá essen, de természetesen még több, még jobb lenne.

Hamarosan két munkaállomáson figyelik és irányítják szükség szerint a kamerák működését, városunk közgyűlése fog dönteni az új státuszról, hiszen megbízási szerződéssel rendőrök látják el a városnak ezt a feladatot. Nemcsak figyelik a térfigyelők képét, de rögzítik is, így az események, a történések visszakereshetők.

Az ügyeletre érkezett bejelentést itt is hallják, s máris „körbenézett” a monitorokat figyelő rendőr a Béke téren, hátha látja az eltűnt személyt.

A rendőrség gépjármű flottája a napokban két új autóval gyarapodott. A nyomozók egy Audit, a járőrök egy speciálisan felszerelt automata-váltós Mercedest kaptak. Nem csupán új autókkal gyarapodtak, de egy új detektív-üveges kihallgató szobát is birtokba vettek a rendőreink, ezt is megtekintette Cserna Gábor, majd a tanácsteremben a közlekedésbiztonsági intézkedésekről tartottak tájékoztatót. Már az év első hónapjaiban 9 súlyos gyalogosbaleset történt, ebből 6 a gyalogátkelő-helyen.

- Tévhit az, hogy érdekeltek lennénk a bírságbevételekben, de azt tapasztaltuk, hogy a következmény nélküli figyelmeztetések nem vezetnek eredményre, így a jogszabályok által pontosan meghatározott mértékben bírságokat szabunk ki a szabályszegőkre- hangsúlyozta dr. Nagy Zoltán, ezredes, rendőrkapitány.

- A balesetek döntő többsége a négysávos utaknál történt, ezért városunk megvizsgálta, hogyan, milyen intézkedésekkel csökkenthetjük a gyalogosan közlekedők veszélyeztetettségét ezeken az útszakaszokon. Városunk közvilágítás-fejlesztése célegyenesbe érkezett, ez is segíti a jobb láthatóságot a Vasmű úton - hangsúlyozta Cserna Gábor, majd átadta a szót Debreczeni Tamásnak, a polgármesteri hivatal városüzemeltetési osztályvezetőjének:

- Fontosnak tartjuk, hogy jobban felhívjuk a gépjármű-vezetők figyelmét arra, hogy gyalogátkelő-helyhez közelednek. Ezt táblákkal, az útburkolatra festett jellel és intenzívebb színű és erősségű megvilágítással próbáljuk elérni. Rendszeresen ellenőrzi a kormányhivatal a gyalogátkelő-helyeink láthatóságát, úgy a táblák, mint a világítás tekintetében. Eddig mindent a szabályoknak megfelelőnek találtak.

Persze mindez kevés, ha a gyalogosok és a gépjárművezetők nem tartják be a szabályokat.

Németh Miklós, a közlekedésrendészeti osztály vezetője elmondta, hogy fixek a büntetési tételek, ha a gépjárművezető nem adja meg a gyalogátkelő helyen áthaladni kívánó gyalogosnak az elsőbbséget: 15.000 forint, és 6 büntető pont. Természetesen az osztályvezető hangsúlyozta, hogy a gyalogosoknak is vannak kötelezettségei: nekik is be kell tartani a KRESZ rájuk vonatkozó előírásait, és egy tilos átkelést 5.000 forinttól 50.000 forintig büntethetik.

Cserna Gábor polgármester elismerését fejezte ki rendőreinknek a munkájukért, s elégedetten fogadta a tapasztalt fejlesztéseket, amelyek mind városunk polgárainak nyugalmát és biztonságát szolgálják.

Fekete Györgyi

Polgármesteri látogatás a rendőrségen

Polgármesteri látogatás a rendőrségen - fotó: Sándor Judit

A rovat további hírei: Közélet

Itt az újabb példa a gondos kertszépítésre

Itt az újabb példa a gondos kertszépítésre

2025. okt. 22.

Jól tudjuk már azt, hogy Dunaújváros az ország legzöldebb városai közé tartozik. Az itt élők sokat tesznek azért, hogy ez így is maradjon – városszerte gondozzák a lakók a panelházak előtti területeket. A kiskerteknek különös bája van – a Lajos Király körút 27. előtt is tündökölnek majd a virágok.

Mindenkit várnak az ünnepi eseményekre!

Mindenkit várnak az ünnepi eseményekre!

2025. okt. 22.

Díjátadó ünnepség a Kultik Moziban már ma délután, megemlékezés a temetői kopjafánál csütörtökön délelőtt: méltó módon ünnepli az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseit városunk önkormányzata. Itt a tételes kínálat!

A köz szolgálatában: Mészárosné Libor Ágnes

A köz szolgálatában: Mészárosné Libor Ágnes

2025. okt. 21.

A legutóbbi közgyűlés zárt ülésén született meg a döntés, hogy Mészárosné Libor Ágnes, az Útkeresés Segítő Szolgálat intézményvezetője a következő ötéves ciklusát kezdheti meg az intézményben. A szakembert és kollégáit Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester köszöntötte.

Színes trafóház-festés a méhlegelő mellett

Színes trafóház-festés a méhlegelő mellett

2025. okt. 21.

Nagy Gergő neve már ismerősen cseng a városlakók körében – a fiatalember a dunaújvárosi trafóházak külsejét tölti meg élettel. A Béke városrészben is dolgozott a közelmúltban – míg a napokban a Lajos király körútnál álló „dobozt” öltöztette fel. Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő hálás a fiatal művész munkájáért, alkotásai sokak arcára csalnak mosolyt.

Nemes akció, három díj, rengeteg nyertes

Nemes akció, három díj, rengeteg nyertes

2025. okt. 21.

Idén is remekül sikerült a Jót, szívből – Dunaújvárosért akciócsoport és a Decathlon Dunaújváros csapatának közös takarítási megmozdulása. Ahogy arról már korábban olvashattak, a sok önkéntes munkája nyomán rengeteg szeméttől szabadult meg a város.

Még mindig népszerű a közösségi lomgyűjtés

Még mindig népszerű a közösségi lomgyűjtés

2025. okt. 20.

Kitalálták, megszervezték, működik – Dunaújvárosban a lomtalanítás új rendszerének már komoly hagyománya van. Az őszi eseménysorozat folyatódott, a Béke városrész több pontján konténerekkel várták a lakosságot múlt szombaton. Az érdeklődés még mindig töretlen – újra megteltek a hulladékgyűjtők.

Sokan keresték fel „ABolhapiacot” vasárnap

Sokan keresték fel „ABolhapiacot” vasárnap

2025. okt. 20.

Az évek során rendkívül népszerűvé vált a kezdeményezés, amely mostanára már nevet is váltott. Nem meglepő, hogy a legutóbbi alkalommal is minden árusítóhely, no meg persze sok-sok eladásra kínált használati és ajándéktárgy is gazdára talált.