Őszit porba, tavaszit sárba
A sáfránnyal kezdődött: figyeltem, elsőként az bontotta ki a szirmait, s aztán mostanra a nárcisz is nyílásnak indult. A jácint is kibújni készül. Úgy látom, Virágvasárnapra takaros lesz a kert.
Tavaszhíreket hoztak az elmúlt napok. A tizenhét fokos meleggel persze itt-ott eső is jött, a hétvége felé araszolva föltámadtak a böjti szelek, ám mit tegyünk, az évszázados megfigyelés szerint ennek ilyentájt rendelt ideje van. Ahogy a tavaszi vetésnek is. A régi penteleiek szólása: az őszit porba, a tavaszit sárba vetni hasznosabb. Ez évben bőven megvolt a sár, a kelleténél több is, bár a mezőföldi gazdák még szerencsésebbek, mint a Tisza-mentiek…
Tudom, persze, a városi ember nemigen figyel már az ilyen dolgokra. És egyáltalán, mi köze van a föld nevelte csodákhoz egy iparváros polgárainak? Hát sok! Az itt lakó közel él a természethez, hisz a fák, virágok, parkok Újvárosáról van szó. És akkor még nem is beszéltünk a múlttiszteletről. Egykor szimbiózisban volt a kettő, a falusi-városi valóságélmény. Az agrárvidékekről érkező betelepülők hozták a földhöz kötődésüket, az itteniek meg élték a szokásos félfalusi-mezővárosi életüket.
Pentele tradicionális agrárgazdaságáról a régi források elismerően szólnak. Az 1767-es megyei falulajstromban a község az első osztályba került, legelőit jónak, piaci adottságait megfelelőnek, szántóit első osztályúnak minősítették. Nyolc évtizeddel később, 1851-ben a híres statisztikus-közgazdász és földrajzi író, Fényes Elek a mezőváros gazdálkodását biztatóan jellemezte. „Tágas határa igen termékeny; rétjei kétszer kaszálhatók; szőlőhegye jó vörös bort ad; juhtenyésztése és halászata figyelmet érdemel.” Erre erősített rá egy félig-meddig földink, a móri születésű, s az első miniszterelnökségét épp kitöltő Wekerle Sándor 1896-ban: „Gazdaságuk és dunai kereskedésük fejlett, jó boraik messze vidéken híresek.”
A XIX. század derekán a 3200 lelket számláló község majd minden portáján tartottak lovat és marhát. A két háború közti békeidőben a helybéli tejtermelő gazdaságok igen fontos szerepet játszottak Budapest ellátásában. Disznó is volt bőviben: híres volt a pentelei rövidorrú mangalica, és az I. világháború után a kesedisznó tartása is meghonosodott. Hetente több vagonra való disznóhúst szállítottak a pesti mészárszékekbe.
Az agrárius értékteremtésnek a hozzánk közelebbi időkben is nagy szerepe volt: a Vasmű helyszínének kijelölésénél az is döntött, hogy Pentele képes élelemmel ellátni az építőket, s majd a városlakókat. Amúgy 1950-ben március hozta el a város egyik „eszmei” születésnapját: a földmérők 28-án jelölték ki a határban az építkezés helyét, 1200 katasztrális holdat. A gazdák ennek kárát is látták: a művelhető terület csökkent, s a legelő felé vivő út megszűnt. 1951-ben Molnár György fel is panaszolta: „A Nagylegelő megvan még most is, hogy a város épült, de nincs hozzá járás. Idén is volt kinn rideg gulya, de a tehenek és a disznók már nem tudnak kijárni.” A pentelei termelők és kereskedők persze jelentős jövedelemhez is jutottak. Ez megteremtette az örök „osztálybékét”.
A rovat további hírei: Kultúra
"Harmonia Divina" – koncert a főtemplomban
2025. jún. 14.
Dunaújvárosi állomása is lesz a Gödöllői Szimfonikus Zenekar egyházzenei fesztiváljának: a Harmonia Divina elnevezésű eseménysor koncertjére a Krisztus Király Főtemplomban várják az érdeklődőket vasárnap este. Flyer.
Évek alatt találkozási pont lett a színházi kavalkád
2025. jún. 13.
Újra nagy sikert aratott a közönség körében a MIKRO Fesztivál a Bartók Kamaraszínházban. Széles repertoárral várták idén is a színházkedvelőket atalálkozón, amit már negyedik alkalommal rendezett meg a művészeti intézmény közössége múlt héten.
Jótékonysági vándorkiállítás: megérkezett a Civil Házba Simon István fotógyűjteménye
2025. jún. 13.
Előbb Szabó Zsolt képviselő körzetébe, a Generációk Házába, majd később Motyovszki Mátyás körzetébe, a Római városrészi Civil Házba költözött Simon István fotógyűjteménye. A bemutató jótékony célt is szolgál, az esőembereknek gyűjtenek.
DSTV: ünnepi találkozás a könyvtárban
2025. jún. 12.
Író-olvasó találkozóval is készült az ünnepi könyvhétre a József Attila Könyvtár, idézte fel a DSTV összeállítása. Az intézményben Bauer Barbara íróval, újságíróval találkozhattak az érdeklődők a közelmúltban. Hangkép.
Minden fronton éles bevetés – tűzoltók vándorkiállítása az Intercisa Múzeumban
2025. jún. 11.
Dupla jubileumot ünnepelnek, a 75 éves intézményes tűzoltóképzéssel és a 85 éves tűzoltózenekarral kapcsolatos vándorkiállítás érkezett az Intercisa Múzeumba. A bemutatott anyag a Katasztrófavédelem Központi Múzeumának gondozásában született – tele izgalmas részlettel.
DSTV: újabb fotókiállítás a Rosti iskolában
2025. jún. 11.
Újra önálló bemutatóval folytatódott a Rosti iskola Tantermi tárlatok című sorozata, derül ki a DSTV összeállításából. Az iskola vendégei – és persze diákjai – ezúttal Szabóné Zsedrovits Enikő fotógyűjteményét láthatják. Hangkép.
Jön, jön, jön Poszeidón Álma – küszöbön az Ambrózia Fesztivál!
2025. jún. 10.
A térség legnagyobb nyárköszöntő kavalkádjának ígérkező eseménysorozatra péntektől vasárnapig csalogatják a közönséget a Duna-parti helyszínen – fantasztikus hangulattal és remek koncertkínálattal! Flyer és linkek itt – kalandra fel, mindenkit vár az Ambrózia Fesztivál!