Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Rockmaraton - négy színpadon 120 zenekarral

Brousil Csaba - 2015. március 11. 9:16

Mint ahogy azt már megírtuk: idén nyáron a Szalki-sziget ad otthont a 25. születésnapját ünneplő Rockmaratonnak. Színpadok, sátortábor, külön strand és 120 fellépő – nem kis feladat vár a rendezőkre. Varga Zoltánnal, a fesztivál főszervezőjével beszélgettünk a rendezvény leendő helyszínén.

Azt írtátok a Facebook oldalatokon a fesztivál helyszínének beharangozó posztjában, hogy a Szalki-sziget minden tekintetben tökéletes választás. Hogy bukkantatok erre a területre?

Tudatos választás volt. Direkt olyan helyszínt kerestünk, ahol már volt nagyobb zenei fesztivál, tehát a terep úgymond bejáratott, már vizsgázott rendezvényszervezésből. Itt a Szalki-szigeten pedig már volt EFOTT és több DUDIK is, ami számunka elég referencia volt. Nem beszélve a hely remek adottságairól.

Saját strandja lesz a fesztiválnak, ami azért nem kis csáberő

Igen, ez is sokat nyomott a latban. Egyébként a Szabad strandot elkerítjük majd, hogy csak a miénk legyen a fesztivál idejére, illetve, hogy kontroll alá tudjuk vonni a területet, nem szeretnék balesetet, sem más egyéb kellemetlenséget. További biztonsági intézkedésként pedig éjszakánként lezárjuk a strand bejáratait, akkor nem lehet majd fürödni.

Hány színpadot terveztek és milyen elosztásban?

A kemping szomszédságában lévő óriási egybefüggő füves placcon lesz az egyik nagy színpad és az egyik koncertsátor. Mind a kettő a Duna felé néz majd, nem toljuk rá a hangot direktbe a városra. Ez a terület viszi majd a főszerepet, hiszen itt akár 10 ezer ember is elfér. A másik nagy színpad a lábakon álló épületeknél lesz, párban egy sátorral. Ezek is a Duna felé „szólnak” majd. A színpadok kialakításánál az is fontos szempont, hogy miképp tudjuk elhelyezni a back satge-eket, amelyek kiszolgálják az adott porondot, ami nem kis feladat a nagy hang- és fénytechnikát, illetve a fellépők számát tekintve. A lábas házaknál a betonos placc és a külső salakos parkoló miatt könnyebb dolgunk lesz, a belső nagy füves placcnál már kicsit csücskösebb lesz, de megoldjuk.

A kemping pedig marad kemping?

Igen. A kempingben nem lesz még mikro színpad sem, az a terület kell a sátrazóknak és, ha megrohamoznak minket a látogatók - amire az erős felhozatal miatt minden esély megvan -, akkor még kevés is lesz az őskemping és két kisebb területet is meg kell nyitnunk majd, hogy elférjenek a „bentlakók”. Ezek lesznek majd a „bejárati kempingek”. A kikötőköz vezető aszfaltos út két oldalára jelöljük majd ki őket, ott a fák árnyékában kényelmesen lehet majd sátorozni.

Az ellenkező oldalon, a kis hídon túl is van egy nagy placc, ami alkalmas lehetne sátorvárosnak

Gondoltunk erre is, de ha bevetjük azt a terepet is, akkor ott nem kemping lesz, hanem egy lazább rendezvényhelyszín. Azért nem tennénk oda sátorozókat, mert a vizes blokkok itt vannak a kemping részben és úgy kényelmes, ha egy helyen lehet tisztálkodni és aludni is. A saját stábunk nagyjából száz fős és akkor  jönnek még a külföldi zenekarok, akiket el kell szállásolni szóval a városban sok szálláshelyet lefoglalunk már előre a fesztivál számára.

 A zenekari lista már teljes?

Kilencven százalékban igen. 120 zenekar lép majd fel a hat nap alatt, 10-15 fellépő nevével vagyunk még adósak és pár pontos időponttal, amúgy a kínálat összeállt. Az elmúlt 25 év legütősebb programsorozatát sikerült összeállítanunk. Neves külföldi bandák is igen mondtak a felkérésünkre, ami azt is mutatja, hogy a Rockmaraton feliratkozott a neves nemzetközileg is jegyzett fesztiválok sorába. Márciusban véglegesítjük a programot és beindítjuk internetes portálunkat is.


 

Ezzel a valóban erős zenei kínálattal milyen látogatottságra számítasz?

Ezt nehéz előre megjósolni, de persze megvan az a nézőszám, amivel már nagyon elégedettek lennénk. Napi hatezer fő felett gyakorlatilag házi csúcsot döntenénk és az nagy örömmel töltene el minket. Persze ez sok mindentől függ. Júliusban kiderül.

A rovat további hírei: Kultúra

ICA-D: kortárs zenei est

ICA-D: kortárs zenei est

2025. nov. 06.

 

Új sorozat első állomására várják a komolyzene iránt érdeklődőket a Kortárs Művészeti Intézetben pénteken délután. Hallott már élőben kortárs csellózenét? Itt a remek alkalom!

 

Eredményes betűvetők – díjátadó a gyermekkönyvtárban

Eredményes betűvetők – díjátadó a gyermekkönyvtárban

2025. nov. 04.

Ünnepélyes, író-olvasó találkozóval egybekötött eredményhirdetéssel ér véget a SZÓforgató – BETŰvető 2025 elnevezésű játékos sorozat a József Attila Könyvtár gyermekkönyvtárában.

Írás a löszfalon – Egresi Zsuzsa emlékére

Írás a löszfalon – Egresi Zsuzsa emlékére

2025. nov. 03.

Egresi Zsuzsára, Dunaújváros rendkívüli képzőművészére emlékeztek a József Attila Könyvtárban még múlt csütörtökön délután. Rézkarcai és grafikái mellett versei is szerves részét képezték az eseménynek – az Írás a löszfalon című kötetéből válogattak írásokat, ezzel is megidézve a művésznő szellemét.

DSTV: Feltóti Sándor emlékezete

DSTV: Feltóti Sándor emlékezete

2025. okt. 31.

Rendhagyó bemutatót láthatnak a Rosti iskola vendégei, idézi fel a DSTV összeállítása. A Tantermi tárlatok a Rostiban sorozat keretében a 2023-ban elhunyt költő, fotós, tanár, Feltóti Sándor alkotásaiból válogattak össze páratlan kiállítást. Hangkép.

DSTV: egy orvos oltára a múzeumban

DSTV: egy orvos oltára a múzeumban

2025. okt. 29.

Időről-időre érdemes felkeresni az Intercisa Múzeum hivatalos oldalát, derül ki a DSTV összegzéséből. A szakemberek érdekes történelmi emlékek történetét dolgozzák fel – dr. Szabó Antal Tibor régész-muzeológus legutóbb "egy orvos oltáráról" mesélt. Hangkép.

"Írás a löszfalon" – Egresi Zsuzsa emlékére

"Írás a löszfalon" – Egresi Zsuzsa emlékére

2025. okt. 27.

Kötetének címét kölcsönözve szervez emlékezést Egresi Zsuzsa dunaújvárosi képzőművészre a József Attila Könyvtár – méghozzá az elhunyt alkotó versei, művei, barátai visszaemlékezései tükrében csütörtökön délután.

DSTV: Szoborváros V.

DSTV: Szoborváros V.

2025. okt. 24.

Újabb érdekes epizóddal folytatódott a DSTV köztéri szobrokat ismertető városjáró sorozata. A Szoborváros című magazin V. epizódjában két, a Béke téren található köztéri alkotást mutatnak be Hodik Mónika történész-muzeológus közreműködésével. Hangkép.