Sokat mosogatott a győzelemért a Való Világ dunaújvárosi győztese
Mittly Dávid Róbert nyerte a legnépszerűbb hazai TV-s valóságshow, a Való Világ legújabb szériáját. Dunaújvárosból indult el, közben felnőtté érett, mégsem szakadt el a várostól. Vele beszélgettünk.
Kilencvenöt napos bezártságot követően, ahová utolsóként ment be, ám nyertesként jött ki a dunaújvárosi Mittey Dávid Róbert, csak annyit mondott beszélgetésünk kezdetén a szokásosan megnyerő mosollyal: „Figyelj, én nem mutogattam, nem izélgettem… Voltaképpen baromi sokat mosogattam a győzelemért!”. Aztán ha jól belegondolunk ebbe a senki értékrendjét és értékítéletét figyelmen kívül nem hagyó VV-be, az eredményhirdetés után is van élet
Azonnal hazajöttem, anyukám rántott hússal várt és a híres fasírtjával, amitől a villában elszoktam, öröm volt, hogy ezzel vártak. Igazából az vonzott haza egyből, ami a legfontosabb: a barátok és a család. Most tudtam és éreztem meg igazán a támogatásukat is, érezhettem az örömüket, azt, hogy hittek bennem, drukkoltak. És tényleg ettől érzem magam embernek.
Idén nyáron az országot akartad elhagyni, pedig…
Igen, nem tudtam egyről a kettőre jutni, nem haladtam az életemben, s bármit elvállaltam, bármit csináltam, nem tudtam kibújni a mókuskerékből. Az tűnt kézenfekvőnek, ha továbbállok, s próbálok az életemen változtatni. Most pedig már úgy látom a nyereményemmel, hogy itthon is tudom folytatni. Ez egy lehetőség, amiből indulni tudok, saját lábamra állni anélkül, hogy bárki segítene.
Mi ragadt meg benned dunaújvárosi ifjúságodból?
Vízilabdáztam, úsztam sokáig, tizennyolc évig itt éltem, itt van a közeg, amit szeretek, család, barátok. Nélkülük nagyon nehéz lett volna külföldön folytatni.
Irigyeid lettek többen, vagy a barátságok erősítettek meg?
A barátságok erősítettek meg, megmaradtak. Jóleső érzés, hogy kedvelnek. A villában nem sokan örültek a sikeremnek, sokan nem is értették. Nyilván, a negatívumok elkeserítenek, mint mindenkit, de sokkal több pozitívumot kapok. Mindegy is! Amíg feldolgozom ezt, visszaállok a normál életbe, addig vissza is megyek dolgozni. A vendéglátás mindig is kedvencem volt, vannak terveim. Benne van az is, hogy többet szeretnék ebből kihozni. Keveset szoktam főzni, de nem vetem meg a konyhát! Élek-halok a juhtúrós sztrapacskáért, de csak a fasírt után.
Fotó: Ónodi Zoltán
A rovat további hírei: Mozaik
Újra nyit az ABolhapiac – vasárnap várnak mindenkit!
2025. ápr. 25.
A névváltó akció sikere után immár a naptári év második kavalkádjára készül az ABolhapiac csapata: 80 árus mintegy 150 standjának portékái kelletik magukat a piacon vasárnap délelőtt.
Cipőválasztásnál figyeljünk a lábak egészségére!
2025. ápr. 25.
Egyre többször hallhatjuk a hírekben, hogy gyerekek és felnőttek körében is gyakoriak az ortopédiai elváltozások. Ez pedig részben a nem megfelelő cipőknek is köszönhető. Ugyanis ami divatos, nem biztos, hogy a lábaknak is kedvező. (X)
DSTV: hangtálterápia a Napsugár oviban
2025. ápr. 25.
A beszámolóval már találkozhattak hasábjainkon, most itt a DSTV összegzése: különleges foglalkozássorozat kezdődött a Napsugár Tagóvodában még szeptemberben. Endrefi-Konics Julianna közreműködésével egzotikus eszközök teszik rendkívülivé a gyerekek mindennapjait. Hangtálhangkép.
Elég sikeres vagy? - A hálanaplódban találod a választ!
2025. ápr. 24.
A siker definíciója mindenki számára más. Van, aki a karrierjében, van, aki a személyes kapcsolataiban, míg mások a belső nyugalom megteremtésében látják a sikert. (X)
Sugárúti Fesztivál: kezdődhet a visszaszámlálás
2025. ápr. 24.
Pontosan egy hét múlva, május 1-jén, csütörtökön népesül be a Vasmű út és térsége a Sugárúti Fesztivál kavalkádjára – innentől naponta jelentkezünk legalább egy kedvcsinálóval. Most az ősforráshoz megyünk vissza: két hangképes összegzés és egy képtár következik – 2022-ből!
Feladatkezelő programok használata
2025. ápr. 24.
Manapság könnyen belegabalyodunk a feladatainkba, főleg, ha párhuzamosan több projekten is dolgozunk. (X)
Így megy rá egy kapcsolat a gyermekvállalás nehézségeire
2025. ápr. 23.
Sok pár életében elérkezik a pillanat, amikor úgy érzik, készen állnak a gyermekvállalásra. Azonban ez az időszak gyakran nemcsak örömteli várakozással, hanem frusztrációval, stresszel és kapcsolatot próbára tevő helyzetekkel is jár. (X)