Tavaszt idéző nap
József beváltja a népi megfigyelésből szerzett ígéretet: nem lukas zsákkal jön, társaival valóban jó időt hoz.
Pedig nem várt akadály nehezítette útjukat: a tápaiak évszázados meséje szerint amikor Szent Péter megszánta a hosszú telet megszenvedett földieket, és zsákba kötve küldött meleget nekik, Sándor, a küldönc elcsábult, s egy út menti kocsmában hosszan elidőzött. József indult a sürgetésére, majd Benedek is, de mindannyian leragadtak. Szent Péter ekkor már korbácsos emberét, Mátyás küldte el, akinek késztetésére végül a hármak folytatták útjukat, s meg is érkeztek a tavaszi meleggel.
A mai nap Szent József, a názáreti ács, Mária jegyese emléknapja. A gyermek Jézus gondviselőjéről az evangéliumi történetek mint az alázat és a szolgálat emberéről emlékeznek meg. Különös, hogy a középkor embere kevéssé tartotta fontosnak, hogy József kultuszát éltesse, az alakját körülvevő tisztelet jobbára csak a következő századokban teljesedett ki. A katolikus hívősereg – kivált a falvak népe – az elmúlt században is nagy becsben tartotta Szent József napját.
Isten éltesse az egykor igen gyakori név mai viselőit!
A rovat további hírei: Kultúra
Kiss Kálmán költő lesz az Utószó vendége
2025. már. 31.
A Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) élő irodalmi antológiája április 1-jén, kedden délután folytatódik: az Utószó című sorozat vendége Kiss Kálmán költő, író, tanár lesz, akivel Gyöngyössy Csaba beszélget.
Bemutatják a víz különféle arcait
2025. már. 31.
Festményeken, installációkon és fotókon keresztül a víz különféle arcait mutatja be a Blue című kiállítás, amely szombaton nyílt Budapesten az A.P.Art Galleryben, a víz világnapja előtt tisztelegve.
Folytatódik a Vasas élő zenés táncházi sorozata
2025. már. 28.
Bekuckóztál az eső elől, de szombaton már nagyon mennél valahová? Itt a remek alkalom: mindenkit várnak a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes élő zenés táncházába az MMK-ban! Járdkilábam a hajtás után.
EU-s pályázatokkal a város kultúrájáért
2025. már. 28.
A Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) elkötelezett az iránt, hogy a kortárs kultúra, a közművelődés, illetve a közösségépítés terén is olyan munkát végezzen, amely hozzájárul Dunaújváros fejlődéséhez, s az itt élő emberek számára teremt értéket.
Több világsztár is fellép a Müpában
2025. már. 28.
Különböző műfajok képviseletében számos világsztár ad koncertet a nyári szünet előtt a huszadik évadát ünneplő Müpában.
Liliomfi a Waldorf végzőseinek műsorán
2025. már. 27.
Idén már a harmadik nyolcadik évfolyamos osztály halad a tanév vége felé a Pentelei Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és AMI-ban. A középiskola előtt álló végzősök nyilvános színpadi előadásra készülnek, amelyre minden érdeklődőt várnak – a Liliomfi lesz műsoron, méghozzá először éppen ma!
Viadana Kamarakórus: a gyönyörű koncert igézetében (galériával)
2025. már. 26.
Hatalmas vállalás, merész, de gyönyörű kezdeményezés és tomboló siker – ez a három pillér jellemezte a Viadana Kamarakórus hangversenyét a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) múlt szombaton. A szép, helyenként szó szerint könnyfakasztó élmény mellé az öröm: folytatják!