Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Tavaszt idéző nap

Várkonyi Balázs - 2015. március 19. 7:44

József beváltja a népi megfigyelésből szerzett ígéretet: nem lukas zsákkal jön, társaival valóban jó időt hoz. 

Pedig nem várt akadály nehezítette útjukat: a tápaiak évszázados meséje szerint amikor Szent Péter megszánta a hosszú telet megszenvedett földieket, és zsákba kötve küldött meleget nekik, Sándor, a küldönc elcsábult, s egy út menti kocsmában hosszan elidőzött.  József indult a sürgetésére, majd Benedek is, de mindannyian leragadtak. Szent Péter ekkor már korbácsos emberét, Mátyás küldte el, akinek késztetésére végül a hármak folytatták útjukat, s meg is érkeztek a tavaszi meleggel.

A mai nap Szent József, a názáreti ács, Mária jegyese emléknapja. A gyermek Jézus gondviselőjéről az evangéliumi történetek mint az alázat és a szolgálat emberéről emlékeznek meg. Különös, hogy a középkor embere kevéssé tartotta fontosnak, hogy József kultuszát éltesse, az alakját körülvevő tisztelet jobbára csak a következő századokban teljesedett ki. A katolikus hívősereg – kivált a falvak népe – az elmúlt században is nagy becsben tartotta Szent József napját.

Isten éltesse az egykor igen gyakori név mai viselőit!

A rovat további hírei: Kultúra

"Virágok és vadak" – rajzpályázatot hirdetett a könyvtár

"Virágok és vadak" – rajzpályázatot hirdetett a könyvtár

2025. már. 25.

Névadója születésének 120. évfordulója alkalmából hirdetett rajzpályázatot a város és a térség általános iskolásainak a József Attila Könyvtár. A címben két vers motívumai szerepelnek ihletforrásként.

DSTV: két világ – egy objektíven át

DSTV: két világ – egy objektíven át

2025. már. 25.

Feltörekvő fotós képeiből nyújt válogatást az érdeklődőknek az MMK, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény ezúttal Szentes Kitti tárlatának ad otthont – a Két világ egy objektíven át című gyűjteményben elsősorban természetfotók kaptak helyet. Hangkép.

Születésnapi koncertek a Művészetek Völgye programjában

Születésnapi koncertek a Művészetek Völgye programjában

2025. már. 25.

Hobo és Geszti Péter kerek évfordulós születésnapi koncertje is szerepel a Művészetek Völgye idei kínálatában. A Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden július 18. és 27. között megrendezendő fesztiválon a látogatók számos koncert, színházi előadás és cirkuszi program közül válogathatnak - áll a szervezők által az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Programözön a Sándor Frigyes Zeneiskolában

Programözön a Sándor Frigyes Zeneiskolában

2025. már. 21.

Sűrű napok állnak a Sándor Frigyes Zeneiskola növendékei, művész-tanárai és közvetve a muzsika szerelmesei előtt – az alapfokú művészeti intézmény egész sor kiemelkedő eseményre készül – címszavas előhangunk ezeket veszi sorra.

A Mediawave fesztivállal indulnak a programok a Szigligeti Várudvarban

A Mediawave fesztivállal indulnak a programok a Szigligeti Várudvarban

2025. már. 20.

A 35. Mediawave Nemzetközi Film és Zenei Együttlét fesztivállal indulnak a programok a Szigligeti Várudvarban; a nemzetközi filmfesztiválon 70 filmet láthat a közönség május 1. és 4. között - hangzott el a programismertető sajtótájékoztatón szerdán, Budapesten.

Újra színpadra áll a Viadana Kamarakórus

Újra színpadra áll a Viadana Kamarakórus

2025. már. 19.

A legendás formáció 2016-os megszűnése óta is maradt a barátság, előfordultak viadanás események. A közelmúltban egy alkalmi bemutató erejéig újráztak, majd villámgyors döntés született: ismét koncertet adnak, méghozzá a Kortárs Művészeti Intézetben, szombaton este!

DSTV: "Most akkor" a Bartók színpadán

DSTV: "Most akkor" a Bartók színpadán

2025. már. 19.

Új bemutatóra készül a Bartók Kamaraszínház, derül ki a DSTV összegzéséből. A teátrum társulata Telihay Péter rendezésében viszi színre a Most akkor című darabot – az örökre szóló találkozások művének olvasópróbáján jártunk. Hangkép.