Újra kidőlt fák, kicsavart vezetékek és lesodort cserepek okoztak gondot. Kedden ugyanis hidegfront érte el hazánkat, amely Dunaújvárosban is felhőszakadást és viharos szelet okozott. Az egy káresetre jutó átlagos kárérték ilyenkor általában 80.000 forint körül alakul.
A szélvihar és ami utána maradt - mit lép a biztosító?
A rovat további hírei: Közélet
Együtt takarítanak – a tiszta városért!
Külön fejezetet szentel honlapunk az Európai Mobilitási Hét keretében hirdetett – már szintén hagyománynak számító – "Tiszta utcák, tiszta terek" várostakarítási akciónak. A magyarázat egyszerű: mind a közreműködők számát, mind a közösségi aktivitást tekintve különleges figyelmet érdemel a kezdeményezés!
DSTV: Az utca hangja a koronavírusról
A koronavírus második hulláma elérte hazánkat is. A COVID-19 járvány Dunaújvárost is érintette, hiszen a dunaújvárosi jégkorong csapat több tagja is megfertőződött. A járókelőket kérdeztük, mennyire tartanak a megbetegedéstől.
42 napirendi pont szerepel a holnapi közgyűlés előtt
A maratoni táv kilométerének megfelelő, összesen 42 darab napirendi pontból álló tervezet áll majd a következő közgyűlésen résztvevő önkormányzati képviselők előtt a csütörtökön sorra következő alkalmon. A városatyák egyebek mellett döntenek majd a közvilágítás karbantartását végző cégről, a szociális rendelet módosításáról is, valamint jelentés történik majd a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról.
Európai Mobilitási Hét: a zöld hivataltól az akciódús ligetig
Idén is csatlakozott az Európai Mobilitási Hét (EMH) programsorozatához Dunaújváros önkormányzata: szeptember 16-22. között színes programokkal és remek közösségi akciókkal várták/várják a városlakókat! A nyitónap fő attrakciója a Hivatali Zöld Nap programja volt a Városháza téren ma délelőtt, a program kedden klímavédelmi akciónappal ér véget a Petőfi ligetben.
DSTV: bezár a Szabadstrand
A nyár végével egy időben bezár a Szabadstrand. Azonban ezután sem áll meg a munka; a strand karbantartása mellett a Remix épületének felújítási munkálatait is folytatják. Hangkép.
Városvédők Újtelepért: gazdag kínálat a családi ÖKO-napon
Műszaki és fémhulladékgyűjtés, véradás, BikeSafe, egzotikus rovarkiállítás, kézműves vásár – csak a legfontosabb tételek a Városvédők Újtelepért Egyesület immár hetedszerre rendezendő ÖKO-napi kínálatából. Mindenkit várnak szeptember 19-én, azaz most szombaton – gazdag programmal!
Import húskészítményt hívott vissza a forgalomból a Nébih
Visszahívta a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Bio Münchner Weißwurst megnevezésű fehér kolbászt.

