Újra kidőlt fák, kicsavart vezetékek és lesodort cserepek okoztak gondot. Kedden ugyanis hidegfront érte el hazánkat, amely Dunaújvárosban is felhőszakadást és viharos szelet okozott. Az egy káresetre jutó átlagos kárérték ilyenkor általában 80.000 forint körül alakul.
A szélvihar és ami utána maradt - mit lép a biztosító?
A rovat további hírei: Közélet
Hunor és Magor öröksége köztünk marad
A Lebuki-patak fölé épített új hídnak még egy pozitív velejárója volt: az építési gyakorlatok során a résztvevők, a Hunor és a Magor egyesület tagjai egy másik szerkezetet is létrehoztak, sőt, el is helyezték rendeltetési helyére – jelesül a Baracsi úti arborétumba.
Csökkent az építőanyagok felhasználása a második negyedévben
Akár 5-15 százalékkal is csökkenhetett a magasépítéshez, különösen a lakóingatlanok építéséhez felhasznált építőanyagok és építési termékek értékesítési volumene a második negyedévben és júliusban 2019 azonos időszakához képest - közölte a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség (MÉASZ).
Lovas hagyományőrzők zarándoklata – városunk érintésével Mohácsig (galériával)
Lovas zarándokokkal találkozhattak a járókelők a Béke tér tőszomszédságában, a Lajos-köveknél. Az emlékmű a mohácsi csatára igyekvő, az akkori Dunapentele területén is áthaladó magyar csapatokra emlékeztet, a hagyományőrzők pedig végiglovagolnak a sereg útvonalán Érdtől Mohácsig – elődeikhez hasonlóan érintve városunkat is.
Vöröskereszt: adjon vért, aki csak teheti!
Mindent megtesz a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi szervezete annak érdekében, hogy a város és környéke vérellátása megfelelő legyen. A helyzet nehéz, minden véradóra szükség van – és szó szerint minden csepp kincs!
Környezettudatos megoldás az elektromos autó – pályázati forrásból szerezték be!
Elektromos autóval gazdagodott Dunaújváros önkormányzatának gépparkja a közelmúltban. A jármű a környezettudatosság jegyében került a városvezetés használatába – a költségeket egy sikeres pályázatnak köszönhetően finanszírozta az önkormányzat.
Újabb szúnyoggyérítés lesz városunkban ma este
Folytatódik a vérszívók elleni küzdelem ma a napnyugta utáni órákban, adta hírül a város hivatalos oldala. A lárvák elleni védekezés földi és légi biológiai módszerekkel, míg a kifejlett szúnyogok elleni kezelés földi kémiai módszerekkel történik, a szakértők által meghatározott területeken.
A klímaváltozásra is figyelmeztetve osztott vizet a képviselő
A klímaváltozásra és annak következményeire is felhívta a figyelmet az a kezdeményezés, amely során Szabó Zsolt, a 6. számú választókörzet önkormányzati képviselője a Dunaújvárosi Egyetem előtti téren, a Dózsa György úti áruháznál és az uszoda előtt, valamint a Béke téren is vizet osztott a járókelőknek a kánikulában.

