Amerikai foci: biztos Gorillaz-siker

doszerk - 2015. április 7. 7:28

Remek védekezésének, s ponterős támadójátékának köszönhetően nagyon sima, 27-0-s győzelmet aratott a Tata Mustangs ellen a Gorillaz amerikai football csapata.

A McDavid Divízió I. szezonnyitóját a Dunaújvárosi Stadionban rendezte hétvégén a Gorillaz amerikai foci csapata, mely a Tata Mustangs gárdáját látta vendégül, közel kétszáz néző előtt, remek hangulatban.
Az első támadósorozatot a tatai csapat félpályáról kezdhette, de Balyi László szerelése és két rossz passz után puntolni kényszerültek. A fekete mezes hazaiak saját 9 yardosukról előbb first downt értek el, majd nehéz szituációban a Budapest Eagles csapatából náluk kölcsönben játszó Mészáros Márton elkapásával haladtak tovább. Még saját térfelükön egy negyedik és 1 yardos szituációt Bachrathy Kornél váltott első kísérletre QB sneak játékkal. Egy futott first down után ismét Mészáros kapott el 27 yardért, de a vendégek jó védekezése miatt csak mezőnygól kísérlet következett, amit Beretka József értékesített (3-0).

A védelem ismét kitett magáért, a tataiak csak egy rövid futást és passzt voltak képesek elérni, így ismét puntolhattak. A hazai visszahordó viszont feleslegesen ért a labdához, ami így megszerezhetővé vált és visszakerült egy Musztánghoz, így ismét jó pozícióból támadhattak a vendégek a második negyed elején. A Gorillák védelme azonban erőt mutatott, Balyi ütött bele Nagy Tamás passzába, a felperdülő labdát pedig Szabó Péter halászta le a levegőből, s az interception után saját 28 yardosáról támadhatott az újvárosi csapat. Rövidebb futások után saját térfelén ismét ráment negyedik és 1 yardra a hazai csapat, irányítójuk a QB sneak play alatt 10 yardot tett meg a védők között lavírozva. A következő nagy játékot a Bachrathy testvérek hozták össze, bátyja passzát behúzva Dr. Bachrathy Dániel ért el 20 yardos játékot. Ezután Mészáros tett hozzá 15 yardot a szélen elkapva a játékszert. A következő két játék elég volt Kovács Péternek, hogy futva ledolgozza a hátralévő távolságot, Beretka extrájával már 10-0-s előnynek örülhettek a házigazdák.

A védelem nem hazudtolta meg magát, három megfogott futás után 3 & out következett, a punt touchbackre pattogott. Az első játékban Hegedüs Dániel kapott el 10 yardért, majd 15 yardot futott is. Ezután a Bachrathy tesók elkapó "része" brusztolt 30 yardot a bőr megszelídítése után három védőn is áthámozva magát. Két Nagy Zsolt-futás után a fullback meg is szerezte az újabb 6 pontost, jó extrával 17-0. A tataiak támadói életjelet adtak, előbb elkapással, majd futással haladtak. Ezután Gorgyán Sándor sackje következett, majd egy futással a 10 yardosig jutottak, de nem volt szerencséjük, mert közben lepörgött az óra, így magabiztos vezetéssel vonult pihenőre a Gorillaz.
A szünetet követően a hazai csapat támadhatott elsőként, Mészáros jó visszahordása után. Néhány futás után Tóth Jánost célozta meg a hazai QB, de a TD-t érő labdát nem sikerült behúzni. Jó futások után ismét elejtett labda miatt nem ért el hosszú passzos TD-t a Gorillaz, de Beretka 17 yardos elkapással mentette a driveot. Az újvárosiaknak 4 kísérlete volt a 2 yardosról, így már elkönyvelhették a szurkolók az újabb pontszerzést, de Kovács kezéből kiszedték a végzóna előtt a labdát, az pedig bepattogott a célterületre, ahol vendégjátékos feküdt rá. A lehengerlő támadósorozat így bosszantó módon ért véget, de maradt a magabiztos előny.

A Musztángok támadói vérszemet kaptak és főleg jó futásoknak köszönhetően 60 yardot haladtak. Végül az erőszakosabb üzemmódra váltó Gorilla védelem megfogta a negyedik és 1 yardos próbálkozást is, így nem sikerült kozmetikázniuk az eredményt. A harmadik negyed Bachrathy Dani first downt érő elkapásával zárult. Fordulás után Kovács és Hegedüs gyűjtögette a yardokat, majd ismét Bachrathy összjáték eredményezett első kísérletet. Tóth is feliratkozott az elkapók közé 9 yardosával, majd Hegedüs futott jól, végül a pontokat elkapással egy újabb Eagles-kölcsön WR, Lator Zsolt érte el, míg Beretka ismét magabiztos volt az extránál, már 24-0.
A tataiak következő futásait könnyen fojtotta el a fekete mezes védelem, a passznál pedig Tarány Gábor helyezkedett jól, aki az interception után 20 yardot hordott vissza. Ez volt a fiatal játékos pályafutásának első "pickje". Két sikertelen passz után Hegedüs futása is csak 6 yardot ért, így Beretka rúghatott újra mezőgólt 29 yardról, mely sikeres is volt (27-0). Sok jóval nem kecsegetett az újabb vendég támadósorozat, Gorgyán ugyanis egyből megszerezte második sackjét, majd Deák Balázs kapta el a menekülő QB-t, punt következett.

Lator elkapását Kovácsé, majd Nagyé követte, végül a hazai irányító harmadik first downját is megfutott remek támadófala mögött. Ezután pontatlan passzokat láthattak a nézők, így első és egyetlen puntját rúgta el a Gorillaz a meccsen. A vendégek megpróbálták az utolsó másodperceket is kihasználni, aminek Gorgyán örülhetett, mivel megszerezte harmadik sackjét is. Ezután a hátrahúzódó hazai védelem ellen néhány passzjáték még sikeres volt, de az idő letelt, így a makulátlan védősornak és a meggyőző támadójátéknak köszönhetően könnyed, 27-0-s győzelmet ért el a Gorillaz.
Együttesünk legközelebb a Cowbells 2 otthonában játszik két hét múlva, míg hazai pályán május végén láthatják újra a szurkolók a Dunaújváros Gorillazt, ráadásul egymás utáni két hétvégén is pályára léphetnek a Dunaújvárosi Stadionban, így az alapszakaszt hazai környezetben zárják, s mint az Bachrathy Kornél beszámolójából kiderült, reményeik szerint az elődöntőt is ők rendezhetik majd.

Gorillaz csapathonlap

Gorillaz - Tata Mustang

Gorillaz - Tata Mustang - fotó: Ónodi Zoltán

A rovat további hírei: Sport

DSTV: a karácsony mindenkié

DSTV: a karácsony mindenkié

2024. dec. 02.

A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség az ünnepi időszakban sem feledkezik meg az embertársainkról. A Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet krónikus belgyógyászati osztályát, az ott fekvő betegeket támogatja idén a "Jót, Szívből – Dunaújvárosért" akciócsoportja a Karácsony Mindenkié elnevezésű jótékony kezdeményezéssel. Hangkép.

Érmes helyek az Irsa Kupán

Érmes helyek az Irsa Kupán

2024. dec. 02.

Öt junior korú versenyzővel vettek részt albertirsai megméretésükön a Danubius KSE tollaslabdázói a mögöttünk hagyott hétvégén.

Szoros fehérvári siker a megyei rangaón

Szoros fehérvári siker a megyei rangaón

2024. dec. 02.

Hiába küzdött nagyot, s lőtt több mint tízzel többet is kapura ellenfelénél a DAB, a ketrecek előtt pontosabb FEHA19 2-1-re legyőzte jégkorongozóinkat vasárnap este.

Nem volt esély a szoros meccsre

Nem volt esély a szoros meccsre

2024. dec. 01.

Igazolta a papírformát a MÁV Előre, mely 3-0-s győzelemmel vitte el a ligapontokat a Dunaújvárosi Sportcsarnokból.

Nyerő huszonegy

Nyerő huszonegy

2024. dec. 01.

Minden negyedet behúzva aratott sima, 21-7-es győzelmet a Szentes elleni bajnokin a DFVE női vízilabda csapata a Fabó Éva Sportuszodában szombat este.

Második helyen telel a DFC

Második helyen telel a DFC

2024. nov. 30.

Magabiztos, háromgólos győzelmet aratott az év utolsó bajnokiján a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az Ikarus-Maroshegy ellen.

Meglepő pontvesztés

Meglepő pontvesztés

2024. nov. 30.

Nem játszott jól a Dunaújváros Futsal együttese, így a taktikusan játszó sárbogárdiak elvittek egy pontot Rácalmásról a két gárda péntek esti bajnokiján.