Egymásra találnak az elveszettnek hitt testvérek, apára lel egy magyar turista, és új szerelmek szövődnek. Mindez az Adria partján, humorosan tálalva. Röviden így jellemezhető az Anconai szerelmesek című olasz komédia, amelyet városunk társulata 3 vendégszínész segítségével vitt színpadra. Április 27-én újra!
Anconai szerelmesek - Imádja a közönség az új darabot
A rovat további hírei: Kultúra
A kultúra követe lett a Dunaújvárosi Vegyeskar
A települési értéktárba került a Dunaújvárosi Vegyeskar egy közelmúltban hozott döntés nyomán. A Dunaújvárosi Települési Értéktár Bizottság (TÉB) határozatát Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester, bizottsági elnök tolmácsolta az együttesnek.
"Hamvaimból" – új bemutató a Bartókban
Monodráma bemutatójával folytatódott a Város Évada a Bartók Kamaraszínházban. Szentesi Éva Hamvaimból című könyvének színpadi adaptációját először szerdán láthatta a közönség az intézmény stúdiótermében.
Könyvtár: világnapi harmóniák elektroakusztikus köntösben
Harmonia mundi címmel rendezik a zenei esték sorozatának második előadását a József Attila Könyvtárban pénteken: a zene világnapjára időzített programban Nagy Ákos zeneszerző ezúttal elektroakusztikus estre várja az érdeklődőket – vendége Menyhért Márton zeneszerző, zenész lesz.
Zeneiskola: koncertek és a "JEL" avatása a muzsika napján
A zene világnapjának közös megünneplésére csalogatja a közönséget a Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola október 1-jén, csütörtökön: a programot koncertek és csoportos képzőművészeti alkotás avatása színesíti. Dallamvilág a hajtás után.
Arany János iskola: gyűjtemény a népmese napjára
Csokorba szedte a rajz tagozatos diákok által illusztrált magyar népmeséket az Arany János iskola – a válogatást a magyar népmese napjára, azaz szeptember 30-ára időzítve tette közzé az intézmény. Katt a sárkányfejekre!
"A remény óvóhelye" a kortársban
Szokásos/hagyományos megnyitó nem lesz, a kiállítás tematikája is napjaink jellemző kortünetéről, az „illúzió-és egyensúlyvesztésről, régi és új traumákról” mesél. Hallatlanul izgalmasnak ígérkezik a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) új, A remény óvóhelye című bemutatója. És már látható; éppen mától!
Dunaújváros mesél: a DISZ-táborok
Nagyszerű tanulmánnyal örvendeztette meg a városépítés hőskora iránt érdeklődőket a DunaújvárosMesélPontHu blog. A Fejér Megyei Szemle hasábjain 1980-ban látott napvilágot Matuss Lászlóné írása A sztálinvárosi DISZ-táborok története címmel. Szemelvények itt – de az egész összegzést jó szívvel ajánlom!

