18-0-s győzelmet aratott a DASE első csapata az NB II-es bajnokság hétvégi fordulójában. Nehéz dolga mondjuk nem volt, mert az ellenfél el sem jött a találkozóra.
A Zalakomár elleni hazai mérkőzéssel folytatódott volna hétvégén a DASE első csapatának bajnoki küzdelemsorozata az NB II-es mezőnyen. Együttesünk a Zalakomár ellen, toronymagas esélyesként várta az újabb fordulót, ám végül tétmeccs nélkül fejezte be a játéknapot, hiszen ellenfele nem jelent meg a mérkőzésen, így a szabályok szerint 18-0-s eredménnyel kapta meg a bajnoki pontokat a dunaújvárosi alakulat.
A hirtelen jött szünetet edzőmérkőzéssel töltötte ki az együttes, mely a szakosztály második számú csapatával vívott végig kiváló hangulatú találkozót. Két fordulóval a bajnokság vége előtt a DASE I. továbbra is a második helyen áll a tabellán, mindössze egyetlen ponttal lemaradva a Nagykanizsa mögött. A hét végén Bonyhádra utazik csapatunk, majd két hét múlva a PTE PEAC III. látogat Dunaújvárosba, s ha mindkét mérkőzésen sikerül hozni a kötelező győzelmet, úgy még elérhető a bravúr, vagyis a bajnokság megnyerése.


