Egy kártya mind helyett - jön az elektronikus személyi?
Jövő januártól ujjlenyomattal azonosítható elektronikus személyi igazolványt lehetne igényelni, mely kiváltaná az adókártyát és a taj-kártyát is és még elektronikus aláírásra is alkalmas lenne.
A törvénytervezet ugyan még a társadalmi vita fázisában van, de ha májusban, amikor a parlament elé kerül és zöld lámpát kap, akkor megvalósulhat az "álom": nem kellene több azonosító okiratot magunknál hordani. Az új kártya egyszerre lenne személyi igazolvány, adókártya és taj-kártya egyben, sőt még elektronikus aláírásra is alkalmas lenne és bizonyos közlekedési szolgáltatásoknál is igénybe tudnánk venni.
Az új okmány bevezetésének két fő célja van: az egyik a biztonság hatványozása, a másik pedig az elektronikus kormányzás és az elektronikus ügyintézés újabb, széles körű, az Európai Unióban is használható alapeszközének életre keltése.
Az ePass nem váltja ki az útlevelet, hanem annak biztonsági szintjére emeli a személyazonosító igazolványt. A tervezett törvénymódosítás hatálybalépése előtt kiadott személyazonosító igazolványok érvényességét nem érintik a változtatások. A jogszabály elfogadása és hatálybalépése között kiadott igazolványok cseréjét adatváltozás hiányában is igényelhetik az érintettek.- írja a Napi Gazdaság.
A rovat további hírei: Közélet
Visszanyeri fényét a Szentháromság tér – régi helyére kerül a Szentháromság-szobor
2025. júl. 02.
Újra régi fényében tündökölhet a Mondbach-kúria előtti tér: 20 millió forintos állami támogatásnak köszönhetően visszakerül eredeti helyére a Szentháromság-szobor, emellett a kistemetőben található Szitányi-kápolna is megújulhat.
Vass Zoltánt választották a DKIK elnökévé
2025. júl. 02.
A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara (DKIK) rendkívüli tisztújító küldöttgyűlésén Vass Zoltán elnökségi tagot választották meg elnöknek hétfőn.
"Nagy köszönettel tartozunk az időseknek"
2025. júl. 01.
A Campus Étterem adott otthont egy szívmelengető eseménynek – a régóta fiatal generációk képviselői gyűltek össze a jó hangulatú délutánra. A vigadalmon Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester is köszöntötte az idős városlakókat.
Dr. Vántus Judit érdemelte a Dunaújváros Közszolgálatáért Díjat
2025. jún. 27.
A szféra legrangosabb elismerését a köztisztviselők napja alkalmából rendezett ünnepségen vehette át a vagyonkezelési osztály vezetője a Városháza "C" szárnya emeleti rendezvénytermében ma délelőtt. Méltatás.
DSTV: Rejtő János szép, íves pályája
2025. jún. 27.
Gazdag és szerteágazó életpálya áll Rejtő János mögött, derül ki a DSTV összegzéséből. A neves műszaki szakember hatalmas tudását a villamosipar területén kamatoztatta, jelenleg is fáradhatatlanul kutatja a megújuló energiaforrások kínálta lehetőségeket. Portré, hangkép.
Változik az ügyfélfogadás a Polgármesteri Hivatalban
2025. jún. 26.
Módosul az ügyfélfogadás már pénteken is, majd hétfőn és kedden zárva tart a hivatal. A következő ügyfélfogadási nap jövő szerdán lesz!
DSTV: előadás a függőségekről
2025. jún. 26.
Fontos ismeretterjesztő előadásra várta a szülőket az Arany János Általános Iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. A Szertelen Ház szakemberei a gyerekeket leggyakrabban érintő függőségekről, a megelőzés és a felismerés módszereiről számoltak be. Hangkép.