Kézilabda: kulcsemberek hosszabbítottak

spigott - 2015. április 23. 14:32

A DKKA kézilabdázóinak négy kulcsjátékosa, Bulath Anita, Takács Dusmáta, Triscsuk Krisztina, valamint Vincze Melinda is két-két évvel meghosszabbította szerződését a bajnoki bronzcsatára készülő együttessel.

Sajtótájékoztató keretében számolt be ma kora délután a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia vezetése az együttest érintő személyi kérdésekről. Nem tudtunk meg mindent, de pár fontos információval azért gazdagabbak lettünk.
Mint azt Szemenyei István, a DKKA ügyvezetője kiemelte, az önkormányzat ma délelőtti közgyűlésén elfogadták az akadémia 2014-es beszámolóját, valamint a 2015-ös szakmai és pénzügyi terveit is, ami nagyban megkönnyíti azt, hogy továbbra is a kijelölt irányban, magyar játékosokra, valamint az egyre erősödő és tehetséges utánpótlásra támaszkodva építsenek fel jövőre is egy nemzetközi kupaszereplésre képes és a honi élmezőnyhöz tartozó együttest.

Több élvonalbeli együttes már márciusban bejelentette távozói, valamint új igazolásainak névsorát, ám mint azt megtudtuk, a dunaújvárosi csapatvezetés nem szeretné ezt a gyakorlatot követni, ezért a Kohász új igazolásairól csak a szezon végén osztják meg a közvéleménnyel, árulta el ügyvezetőnk. Szemenyei István azonban örömmel számolt be arról, hogy a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia négy kulcsjátékosa is meghosszabbította szerződését az egyesülettel.
"Bulath Anita, Triscsuk Krisztina, Vincze Melinda és Takács Dusmáta szerződése lejárt volna a szezon végén, de rövid és nagyon célirányos tárgyalások után - ami köszönhető a játékosokat képviselő menedzsereknek is – igen hamar meg tudtunk egyezni velük arról, hogy a következő két évben is Dunaújvárosban folytassák pályafutásukat. Anita és Krisztina esetében konkrétan előttük lebeghet az olimpiai szereplés, mivel mindketten a felnőtt válogatott tagjai, s reméljük, hogy a klubban mutatott teljesítményük ezt tovább alapozza. Melinda egy nagyon régi, kipróbált harcos, akinek igen fontos a játéka védekezésben és támadásban is, s nagyon bízunk abban, hogy szép időszak előtt áll ő is együttesünkben. Dusmáta pedig reményeink szerint a következő bajnoki szezonban fogja bebizonyítani és megmutatni igazi kvalitását, rá elsősorban a védekezésben számít majd a szakvezetés." – árulta el a DKKA csapatának ügyvezetője.

Mint azt Szemenyei István kifejtette, vannak élő szerződésű játékosaik, így Triffa Ágnes, Nagy Éva kapusok, valamint Azari Fruzsina, Kamper Olívia és Takács Bianka természetesen jövőre is a csapat tagjaiként küzdhetnek a minél szebb eredményekért. A dunaújvárosi csapatvezetés két konkrét távozóról és számolt be egyelőre, Víg Vivien a szezon végén elhagyja a Kohász csapatát, míg Ferling Bernadett felhagy a játékkal, s mint azt megtudtuk, csapatkapitányunk hivatalos búcsúztatóját augusztus 28-án, egy nagyszabású gálameccsel és ünnepi műsorral együtt tartják meg a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. A szakvezetés eltökélt célja, hogy a fiatal játékosokat beépítse a csapatba, így Ferenczy Fruzsina, Kemény Dóra, Klujber Katrin és Grosch Vivien azok a játékosok, akik a junior korosztályból még nem kinőve, de már a felnőtt kerettel fognak készülni a következő szezonban.

A rovat további hírei: Sport

Hazai évbúcsúztató az Extraligában

Hazai évbúcsúztató az Extraligában

2024. dec. 18.

A TFSE elleni hazai mérkőzéssel zárja a 2024-es esztendőt a DKSE felnőtt röplabda csapata szerdán este fél nyolctól.

Pontos kezdés a középszakaszban

Pontos kezdés a középszakaszban

2024. dec. 17.

Két kemény meccset játszott a DSE Röplabda Akadémia U20-as csapata a korosztályos bajnokság középszakaszának első, fővárosi fordulójában.

Ismét Vatai Gabriellát választották a Magyar Röplabda Szövetség elnökévé

Ismét Vatai Gabriellát választották a Magyar Röplabda Szövetség elnökévé

2024. dec. 17.

Ismét Vatai Gabriellát választották elnökké a Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) hétfői, rendkívüli tisztújító küldöttgyűlésén.

Győzelemmel zárták az évet a futsalosok

Győzelemmel zárták az évet a futsalosok

2024. dec. 17.

Kétgólos hátrányból felállva, az utolsó hét percben négy találatot szerezve aratott 5-3-as győzelmet Tihanyban a Dunaújváros Futsal együttese a bajnokság idei utolsó fordulójában.

"Jobban akartuk ezt az érmet"

"Jobban akartuk ezt az érmet"

2024. dec. 16.

Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint a magyar válogatott jobban akarta a bronzérmet, mint a 25-24-re legyőzött világbajnok, olimpiai ezüstérmes francia csapat, ezért sikerült megszerezni a harmadik helyet a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokságon.

A sereghajtó ellen zárják az évet

A sereghajtó ellen zárják az évet

2024. dec. 16.

Idegenben, a Tihany otthonában lép pályára a Dunaújváros Futsal együttese az NB II Nyugati Csoportjának tizenegyedik fordulójában ma este háromnegyed nyolctól.

A világbajnok franciák legyőzésével Eb-bronzérmes a magyar válogatott

A világbajnok franciák legyőzésével Eb-bronzérmes a magyar válogatott

2024. dec. 15.

A magyar válogatott 25-24-re legyőzte a világbajnok és olimpiai ezüstérmes francia csapatot a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi bécsi bronzmérkőzésén.