Újra 100 százalékon a Déli pályaudvar
Csütörtöktől teljes kapacitással üzemel a budapesti Déli pályaudvar, miután befejezték a felújítási, karbantartási munkákat a bevezető vágányokon, így minden elővárosi vonat a Déli pályaudvarról indul és oda érkezik - közölte a MÁV.
A körzetben váltó- és síncseréken, valamint vágányszabályozáson kívül a Márvány utcai híd falazatának állagmegóvási munkáit is elvégezték, továbbá megszüntetették a vágányzat vízelvezetési problémáit, a nyári menetrend kezdetére megszűnik az óránkénti 20 kilométeres sebességkorlátozás.
Tájékoztattak arról is, hogy május elsején (pénteken) a szombati, szombaton az ünnepnapi, vasárnap pedig a megszokott vasárnapi menetrend szerint közlekednek a vonatok.
Az ünnep alatt várható utasforgalmi igényekhez igazodva a MÁV a rendelkezésére álló összes, üzemképes járművét felhasználja a szerelvényekben. A helyfoglalások figyelembevételével a lehetőségekhez képest az InterCity vonatokhoz pluszkocsikat is kapcsolnak.
Forrás,fotó:MTI
A rovat további hírei: Közélet
Bővített nyitvatartás az urnatemetőben, ünnepi miserend a katolikus templomban
2024. okt. 30.
A nagytemplomi urnatemető kibővített nyitvatartásra készül, a templom ünnepi miserenddel szolgál a mindenszentek ünnepéhez és a halottak napjához igazodóan. Ünnep előtti összegzés.
DSTV: Police Café az együttműködésért
2024. okt. 30.
Dunaújvárosi állomása is volt a rendőrség Police Café című sorozatának, derül ki a DSTV összegzéséből. A több állomás, "kávéházi asztal" felkeresését magában foglaló program a rendőrségi és a civil kapcsolatok kialakítását, a közbiztonság erősítését célozta. Hangkép.
Temetői tudnivalók a mindenszentek és a halottak napja időszakára
2024. okt. 29.
Forgalmi rend változás, rendkívüli nyitvatartás, buszközlekedés és ünnepi koszorúzás – a dunaújvárosi köztemetőben és környezetében is készülnek az ünnepi időszakra.
Sajátjaként óvja, vigyázza a várost
2024. okt. 28.
Mezei Zsolt városüzemeltetési ügyekért felelős általános hatáskörű alpolgármester. Különös ismertetőjele, hogy bárhol, bármikor felbukkanhat a városban, minden lomtalanításon ott van és pakol, sok-sok közösségi felületen válaszol a kérdésekre, azonnal intézkedik. Ötéves alpolgármesteri mandátuma két hete lejárt és ezzel egyidejűleg meg is kezdte az újabb ötéves ciklust. Interjú.
Újabb 90 éves polgárt ünnepeltek városunkban
2024. okt. 27.
Folytatódott a szépkorúak köszöntése városunkban: Szeleczki Józsefet, Józsi bácsit 90. születésnapja alkalmából köszöntötte a város vezetése. Szántó Péter önkormányzati képviselő otthonában látogatta meg az ünnepeltet.
Ismét téli időszámítás vasárnap hajnaltól – egy óra plusz, álomszuszékok!
2024. okt. 25.
Aki örül a bónusz ajándékba kapott egy órának, azt most is elkeserítem, így vagy úgy, de mindenképpen borítja a már beállt életritmust. Küszöbön a téli időszámítás!
Ismét együtt tesznek a zöldebb, élhető jövőért városunkban
2024. okt. 25.
Szakmai egyeztetés és párbeszéd helyszíne volt a Városháza annak kapcsán, hogy Dunaújvárosban is elkezdődött a Life projekthez köthető munka. A program legfontosabb pilléreiről Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester beszélt.