Újra kinyit két kisposta
A képviselők elé került a március 2-án bezárt kisposták ügye is. Mint ismert, amikor a Magyar Posta Zrt. bejelentette, hogy be kíván zárni három kirendeltséget az alacsony forgalomra hivatkozva, az önkormányzat azonnal tárgyalásokat kezdeményezett a vállalattal.
Bár nem az önkormányzat feladata a postai szolgáltatás, igyekeztek mindent megtenni annak érdekében, hogy az érintett körzet lakói ismét visszakaphassák kispostájukat. A tárgyalások végül kedvező eredménnyel zárultak.
A képviselők által elfogadott előterjesztés szerint a postával egyfajta közreműködő szerződést köt az önkormányzat vagyonkezelő cége, a DVG Zrt. 2015. december 31-ig, és biztosítják a Barátság városrészben és Óvárosban a postai szolgáltatást. Mindkét kisposta az eddigi helyén folytatja a szolgáltatást május 1-től. A Barátság városrészben a Barátság út 2/C szám alatti helyiség az önkormányzat tulajdona. Ezt a helyiséget haszonkölcsönbe adja a város. Óvárosban a Petőfi utca 5. szám alatti helyiség az Invitel tulajdona. Itt 400 ezer forintot biztosít a város a DVG-nek a helyiség használatáért. A kisposták üzemeltetésére mintegy 6,6 millió forintot biztosít az önkormányzat a DVG-nek a nyolc hónapra (a posta pedig havi 15 ezer forintot fizet a DVG-nek a szolgáltatás ellátásáért).
A postai szolgáltatás kizárólag a közreműködői szerződés tervezetének 1. számú mellékletében rögzített alábbi feladatokra terjed ki:
- 2 kilogrammnál kisebb tömegű belföldi és nemzetközi levélküldemények és címzett reklámkiadványok felvétele
- hivatalos iratok felvétele,
- belföldi és nemzetközi postacsomag felvétele
- ajánlott-, tértivevény- értéknyilvánítás többletszolgáltatás biztosítása, továbbá címzett kezébe levél belföldre, saját kezébe nemzetközi viszonylatban, fizetést követő kézbesítés belföldi viszonylatban, utánvétel nemzetközi viszonylatban
- postai, pénzügyi értékcikkek árusítása
Szabó Zsolt ellenzéki képviselő úgy érzi, a sikerhez neki is köze van (mondta a közgyűlésen)- bár ő inkább a technikumi kisposta nyitva tartásáért gyűjtötte az aláírásokat aktivistáival (az mégsem nyílik ki). Azonban hangsúlyozni kell azt, hogy egy ügyet nem lehet sikerre vinni úgy, hogy csak a partoldalról kiabálnak be hozzá, főként olyanokat, hogy a városvezetés nem tesz semmit. Ugyanígy nem szerencsés, ha fél információk alapján fórumokat hívnak össze. Felelős vezetőknek kell leülni felelős vezetőkkel a tárgyalóasztalhoz, ahol mindenki a lehető legkedvezőbb megoldásra törekszik. Ez az egyetlen út, ami pozitív eredményre vezet, ahogy most a kisposták ügyében is Szepesi Attila gazdasági alpolgármester és Mádai Balázs, a DVG Zrt. elnök-vezérigazgatójának hathatós közreműködésével.
A rovat további hírei: Közélet
A vízmérő-leolvasások érdekében együttműködik a DVG Zrt. és a Mezőföldvíz Kft.
2025. máj. 28.
Már júniustól egyszerűsödik a használati melegvízmérővel rendelkező lakások vízmérő-leolvasása Dunaújvárosban, áll a DVG Zrt. közleményében.
Válts az egészségre! Dunaújvárosba is megérkezik a Staféta szűrőprogram
2025. máj. 28.
A Jót Fut a város című közösségi szabadidősport eseményre időzítve szervezik a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság (MEMT) országos szűrőprogramjának dunaújvárosi állomását – szombaton várják az egészségőröket!
Már lehet igényelni a nyári szünet idejére az ingyenes étkeztetést
2025. máj. 27.
Az önkormányzat a szünidei gyermekétkeztetés részeként idén nyáron is ingyenes déli meleg főétkezést biztosít rászoruló gyerekeknek – fontos: az igényeket csak június 4-ig lehet benyújtani!
Napi szintű probléma a randalírozás – közösen keresik a megoldást
2025. máj. 26.
Hangoskodás, szemetelés, italfogyasztás, a járókelők vegzálása, tettlegességig fajult indulatok – sajnos az utóbbi hetekben megszaporodtak a hasonló bejelentések a Váci Mihály utcai kisposta környékén. A közös fellépés lehet a megoldás, derült ki a helyszíni egyeztetésen még múlt csütörtökön.
Életút: konferenciává bővül a szociálpolitikai kerekasztal
2025. máj. 26.
Gazdag programmal és a korábbinál szélesebb merítéssel szervezi meg a szociálpolitikai kerekasztal programját a város önkormányzata: az Életút című konferencián szerdán délután vehetnek részt a szféra szereplői.
DSTV: átadták a támogatást
2025. máj. 26.
Jótékonysági pedagóguskoncertet szerveztek az evangélikus templomban, idézi fel a nemes közösségi kezdeményezést a DSTV összegzése. Az összegyűlt összeget adta át a Móricz iskola delegációja a közelmúltban a kórház gyermekosztályának. Hangkép.
Óvodai fórum volt a közgyűlési teremben
2025. máj. 24.
A dunaújvárosi tagóvodák vezetőit fogadta Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester és Kálló Gergely önkormányzati képviselő a közgyűlési teremben szerdán. Az éves fórum során szóba kerültek az ismert problémák, illetve a jövőbeni tervek is.