A következő tanév legfontosabb dátumai
Megjelent a 2015/2016-os tanév rendjét szabályozó miniszteri rendelet a Magyar Közlönyben, eszerint a következő tanév szeptember 1-én, kedden kezdődik és 2016. június 15-én, szerdán ér véget.
A tanítási napok száma száznyolcvanegy, míg a nappali oktatás munkarendje szerint működő középiskolában és szakiskolában a tanítási napok száma száznyolcvan nap lesz.
A középiskolák végzős évfolyamok utolsó tanítási napja pedig 2016. április 29-e, míg a Belügyminisztérium fenntartásában lévő szakközépiskolákban 2016. május 20-a, és a Honvédelmi Minisztérium fenntartásában lévő, kizárólag a honvédelemért felelős miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítésekre való felkészítést folytató szakképző iskolában 2016. május 27-e.
A tanítási év első féléve 2016. január 22-ig tart. Az iskolák 2016. január 29-ig értesítik a tanulókat, kiskorú tanuló esetén a szülőket az első félévben elért tanulmányi eredményekről. A rendelet szerint az őszi szünet október 26-tól október 30-ig tart majd. A szünet előtti utolsó tanítási nap 2015. október 22., a szünet utáni első tanítási nap pedig 2015. november 2.
A téli szünet 2015. december 21-től december 31-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap 2015. december 18., a szünet utáni első tanítási nap 2016. január 4.
A tavaszi szünet 2016. március 24-től március 29-ig tart; a szünet előtti utolsó tanítási nap 2016. március 23., a szünet utáni első tanítási nap pedig március 30. - olvasható a közlönyben.
MTI
A rovat további hírei: Oktatás
A friss diplomásokat ünnepelték az egyetemen
2024. júl. 06.
Teltházas volt a Dunaújvárosi Egyetem diplomaátadó ünnepsége múlt pénteken. Ezúttal összesen 298 hallgató tett sikeres államvizsgát az elmúlt hetekben.
7,5 milliós támogatás a Dunaferr iskolának
2024. jún. 22.
A több mint 30 éves szakmai tapasztalattal rendelkező, évi nettó 40 milliárd forintot meghaladó árbevételű, debreceni székhelyű Daniella Villamosság alapítvány a dunaújvárosi DSZC Dunaferr Technikum és Szakképző Iskola diákjai oktatását támogató, 7,5 millió forint értékű villamosipari eszközöket tartalmazó csomagot adott át a képzési centrumnak.
A könyvtár hősei
2024. jún. 20.
Remekül szerepeltek, szép elismerésekkel gazdagodtak a Szent Pantaleimon iskola 2.a osztályának diákjai a József Attila Könyvtár OlvasóPróba pályázatán.
Katonák a katedrán: osztály, vigyázzmenet!?
2024. jún. 17.
Közös nyilatkozatban ítélte el az Orbán-kormány újabb, az oktatási intézményrendszert fenyegető lépését több szakmai és civil szervezet. Az 55 év feletti katonák katedrára vezénylésének lehetőségéről kritikusan nyilatkozott a CODE Civilek az oktatásért – Dunaújváros és környéke egylet képviselője is.
Városunk óvodapedagógusait is ünnepelték (galériával)
2024. jún. 13.
Dicséretre méltó hagyomány, hogy a Dunaújvárosi Óvoda pedagógusai megünneplik a pedagógusnapot. Így volt ez hétfőn is, ahol az ünnepségen Barta Endre alpolgármester köszöntötte a vendégeket, majd a Dunaújvárosi Óvoda vezetése méltatta a jubiláló és nyugdíjba vonuló kollégákat. Az ünnepségen a „Dunaújvárosi Óvoda Érdemes Pedagógusa” díjat is átadták az arra érdemeseknek.
DSTV: digitális kalandorok a Móriczban
2024. jún. 12.
Komoly kihívásnak adott otthont a Móricz iskola, derül ki a DSTV összeállításából. Az intézmény az ország 30 helyszíne egyikeként rendezte a Nagy Digitális Kaland elnevezésű viadalt két általános iskolás korcsoportnak a fiatalok digitális nevelése és a biztonságos internethasználat érdekében. Hangkép.
DSTV: ballagtak a Szent Pantaleimon óvodásai
2024. jún. 07.
Óvoda is működik a Szent Pantaleimon iskolában, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény első ballagóit köszönti – aki az iskolában folytatja, több mint 10 évet tölthet majd el ismerős környezetben. Hangkép.