Dunaújváros Hetilap

Elkészültek a parkoló-felújítási munkálatok a Rómain

Molnár Emese - 2015. május 1. 16:07

Mint ismert, tavaly az egész Római városrészen végighúzódó, és már elöregedett gázvezetékek rekonstrukciója indult három ütemben.

A szolgáltató a közelmúltban érkezett a Római körút elején lévő szakasz felújításához. Gál Roland, a 4-es számú választókörzet önkormányzati képviselője elmondta, mivel a vezeték nyomvonala a Római krt. 2-4. számú lépcsőházak előtti parkoló alatt futnak, ezért fel kellett bontani ott az aszfaltot. Önkormányzati rendelet van arról, hogy ha munkálatok miatt felbontanak valamit, azt ugyanúgy, rendezetten kell visszaépíteni-kialakítani. A szolgáltató és a beszállító úgy döntött, nem aszfalttal, hanem térkővel állítja vissza a parkolók helyét. - Ez nem csak esztétikusabb, hanem praktikusabb, költséghatékonyabb is, hiszen ha megint sor kerülne valamilyen munkálatra, akkor csak az adott rész köveit kell kiszedni, amelyeket könnyebb és gyorsabb is visszatenni- mondta a képviselő.

A rovat további hírei: Közélet

A vasmű "megmentése" – kommentár nélkül

A vasmű "megmentése" – kommentár nélkül

2025. jún. 25.

Egyetlen nap alatt 1700 dolgozót küldött el a Dunarolling Dunai Vasmű Kft hétfőn. Dunaújvárosban talán nincs olyan ember, akinek ne lenne kötődése a szebb napokat látott acélipari óriáshoz – a vasmű szolgált városunk alapjául. 

„Dunaújváros fái négy évszakban” – a napokban lezárult az első, tavaszi forduló

„Dunaújváros fái négy évszakban” – a napokban lezárult az első, tavaszi forduló

2025. jún. 24.

Mint arról már korábban beszámoltunk, remek felhívást tett közzé Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő. A címben említett fotópályázatról már olvashattak – most lezárult a tavaszi ciklus, következik az első díjátadó.

Régen vágyott tervet valósítanak meg most

Régen vágyott tervet valósítanak meg most

2025. jún. 24.

Régóta fennálló problémát orvosolnak a Váci Mihály utcában. A gyalogos közlekedés könnyítése érdekében felújítják a járdaszakaszt, ahol nap mint nap százak sétálnak át. A 4. választókörzet képviselője, Barta Endre számolt be a rekonstrukciós tervekről.  

Generációk találkozása – az idősek és a diákok közös ünnepe lett a Pünkösdi Vigalom

Generációk találkozása – az idősek és a diákok közös ünnepe lett a Pünkösdi Vigalom

2025. jún. 21.

A karácsonyi szeretetvendégség akciója után újra együtt ünnepeltek: a Pünkösdi Vigalom immár hagyományos mulatságának lebonyolításában vállalt fontos szerepet a Pentelei iskola a dunasori idősek otthonában a közelmúltban.

A gazdaságilag kivételes lehetőségeket érdemes kiaknázni

A gazdaságilag kivételes lehetőségeket érdemes kiaknázni

2025. jún. 20.

A gazdaság új alapra helyezése mellett a városi identitás megőrzését és megújítását tartja a legfontosabb kihívásnak Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester. Az adottságokkal élni kell!

Városunk támogatja a rendőrkapitány kinevezését

Városunk támogatja a rendőrkapitány kinevezését

2025. jún. 19.

Közel negyven téma szerepelt a csütörtöki közgyűlés nyílt napirendjei között, egyet pedig, a Dunaújváros Közszolgálatáért díj adományozásáról szóló javaslatot zárt ülésen tárgyalták a képviselők.

Klímaberendezésekre kezd gyűjtést a bölcsi

Klímaberendezésekre kezd gyűjtést a bölcsi

2025. jún. 19.

A Napraforgó Bölcsőde közössége fontos célt tűzött ki a gyermekek javára – klímákért kezdtek licitet. A kicsiknek ezzel szeretnének kellemes, egészséges környezetet biztosítani a nyári melegben. Az összefogás páratlan – ráadásul az önkormányzat is segíti a kezdeményezést.