Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 14. Bódog
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Kézilabda: végül negyedik helyen

Sport
DKKA
kézilabda
bajnokság
Dunaújváros

facebook megosztás

spigott - 2015. máj. 13., 19:55

A sírból hozta vissza, majd többször is megnyerhette volna, végül mégis elveszítette a bajnoki bronzcsatát a DKKA női kézilabda csapata. Ahogy egy éve, úgy ezúttal is büntetőkkel nyert az érdi együttes, mely hatalmas küzdelemben szerezte meg a bajnoki bronzérmet. Galériával!

Valóságos érzelmi hullámvasúton ülhettek ma azok, akik megtekintették a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia és az Érd csapatainak bronzmérkőzését. Melynek úgy futott neki együttesünk, hogy mindenképpen győznie kellett azért, hogy maradjon esélye a harmadik hely megszerzésére.

A tét nagysága meg is látszott a játékon, a góltalan első percek után hatalmas rohanásba kezdtek a felek, melyben hol a mieink, hol a vendégek álltak jobban, így a 10. percben már öt-öt gólt jegyzett mindkét csapat. A folytatásban viszont rengeteg volt a hiba mindkét oldalon, melyet 6-7-es állásnál, a 17. percben elégelt meg Mátéfi Eszter vezetőedző, s magához hívta játékosait, ám a nyugtató szavak ezúttal nem hatottak: több belemenés, rosszul ellőtt labda után a meccsen először két góllal meglépett az érdi egylet (7-9). A játékrész hajrája sajnos egyértelműen a vendégeké volt, mert míg Szabó Edina tanítványai igyekeztek hosszan, gólig játszani támadásaikat, addig a Kohász sorra adta el a labdákat, így Víg Vivien védéseinek, illetve Triscsuk büntetőből lőtt góljának köszönhettük azt, hogy "csak" háromgólos, 10-13-as hátránnyal vonultunk a pihenőre.

A térfélcserét követően viszont kiválóan kezdett együttesünk, mely valósággal átrohant ellenfelén, s egymás után öt gólt szerezve vette át a vezetést (15-13). Azonnal jött is az érdi időkérés, valamint egy hazai kiállítás, melyet két góllal büntettek a vendégek, de Triscsuk és Takács Dusmáta pontos befejezése után újra talpon volt a sportcsarnok dunaújvárosi érzelmű része (18-16). Sajnos nem sokáig, mert a hatalmas, egyre több kiállítást hozó küzdelemben fáradni látszottak a mieink, akik hiába vezettek még az 51. percben 19-18-ra, a következő hat percben képtelenek voltak átjátszani az érdi falat, így a véghajrának már 19-21-es hátrányból futottak neki Mátéfi Eszter tanítványai.

Az utolsó percek hatalmas izgalmakat hoztak, 20-22-nél Víg Vivien hatalmas bravúrja tartotta meccsben csapatunkat, majd Szekeres kiállítása miatt emberelőnyben támadhattunk azért, hogy egyenlítsünk. A figurát azonban remekül játszottak ki a szélre a lányok, Vincze Melinda nem is hibázta el ziccerét, így az utolsó másodpercekben sikerült egálra menteni a meccset (22-22), s ahogy egy éve, úgy ezúttal is a büntetők döntötték el a meccs, s mint később kiderült, a bronzérem sorsát is.

Tavaly ugye nem sikerült, s elbuktunk a hetespárbajban, ám három sorozat után úgy tűnt, hogy megnyeri a meccset csapatunk, hiszen a mieink három sikeres büntetővel kezdték a párharcot, majd Víg második védését követően már győzelmet ünnepeltek Ferlingék, sajnos hiába, mert a sporik azonnal jelezték, hogy hátravan még két sorozat. Melyben előbb Bulath, majd Triscsuk is hibázott, s mivel a túloldalon kétszer is túljártak Víg eszén az érdiek, így itt is jöhetett a hirtelen halál. Melyben Kovács és Bulath is értékesítette saját hetesét, majd miután Klivinyi lövését védeni tudtak Víg, újra a győzelemért dobhatott a Kohász, ezúttal is hiába, mert Gridnyeva is hárította Triscsuk kísérletét. A bronzérem sorsa a nyolcadik párban dőlt el, mikor Krpez sikeres büntetőjére Takács Dusmáta már nem tudott válaszolni, így a tavalyi esztendőhöz hasonlóan ismét hetesekkel bukta el a harmadik helyet együttesünk (26-27).
Érthetően csalódott is volt a találkozó után Mátéfi Eszter vezetőedző, aki a hihetetlen végjátékot követően azért gratulált együttese egész éves teljesítményéhez.

- Sajnos a történelem ismételte önmagát, ezúttal is hetesekkel buktuk el a bronzérmet, ami természetesen rendkívül fájdalmas. A csapat minden egyes tagja becsülettel küzdött, az utolsó másodpercekben megmentettük a meccset, de az idegek harcát ezúttal nem bírtuk. Most még csalódás az eredmény, de a negyedik hely ellenére is szeretnék gratulálni a csapatnak, minden egyes támogatónknak, valamint remek szurkolótáborunknak is, akik egész évben nagyon komoly segítséget nyújtottak abban, hogy ismét az ország legjobb négy csapata között fejezzük be a bajnokságot.

DKKA – Érd
26-27
(10-13, 22-22) büntetőkkel
DKKA: Víg, Vincze 2, Bulath 4, Ferling 4, Takács B., Triscsuk 7, Azari 4. Csere: Nagy É. (kapus), Rádl, Ferenczy, Takács D. 5, Hosszu, Gera. Vezetőedző: Mátéfi Eszter.

2. Galéria
kézilabda
DKKA
érd
kohász

facebook megosztás

A sírból hozta vissza az Érd elleni meccset, majd többször is megnyerhette volna, végül mégis elveszítette a bajnoki bronzcsatát a DKKA női kézilabda csapata.

Sándor Judit
DKKA-Érd-2015.05.13. - fotó: Sándor Judit

Molnár Emese - 2015. máj. 13.

A rovat további hírei: Sport

Mayer Gréta két szeren is döntős

Mayer Gréta két szeren is döntős

2025. már. 08.

Ugráson és gerendán is bejutott a bakui világkupa fináléjába a DKSE tornásza, Mayer Gréta, s az első világkupáján szereplő Szij Emese Ada is letette névjegyét a felnőttek között.

Szegeden zárják az alapszakaszt

Szegeden zárják az alapszakaszt

2025. már. 07.

A három pont megszerzésének reményében várja az alapszakasz utolsó, szegedi mérkőzését a DFVE női vízilabda csapata.

Nagy lépés a döntő felé

Nagy lépés a döntő felé

2025. már. 07.

Kiütéses, tízgólos győzelmet aratott a korosztályos bajnoki elődöntő első felvonásán a Dunaújvárosi Acélbikák U21-es csapata a Győr ellen.

Győzelemmel zárták az alapszakaszt

Győzelemmel zárták az alapszakaszt

2025. már. 06.

A második felvonásra feljavuló dunaújvárosi fiatalok tizenhárom góllal győzték le a Nagyatád kézilabdázóit a felnőtt NB II-es bajnokságban.

DSTV: pontrekorddal lettek bajnokok

DSTV: pontrekorddal lettek bajnokok

2025. már. 06.

Rég nem látott, ám visszatérő alakulat a képernyőn a FOX SE. Nemrég újra ellátogattunk a Mészáros Márk vezette egyesülethez. Hangkép.

Nem volt esély a bravúrra

Nem volt esély a bravúrra

2025. már. 06.

Igazolta a papírformát az ország egyik legjobb csapata a Dunaújváros FC labdarúgói ellen a Simple Női kupa dunaújvárosi negyeddöntőjében.

Arccal az NB I felé

Arccal az NB I felé

2025. már. 05.

A Pentele ASE első csapata magabiztosan hozta a kötelező sikert, a második számú együttes viszont alaposan megizzadt a három pontért az országos bajnokság hétvégi fordulójában.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Disznótor és családfakutatás a népfőiskolán

  2. A címvédő ellen játszhatnak a DKKA fiataljai

  3. DSTV: Mágnás Miska a Bartókban

  4. Számtalan trükköt bevetnek az online csalók

  5. DSTV: jeges Dunaújváros

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: Mágnás Miska a Bartókban

DSTV: Mágnás Miska a Bartókban

Embedded thumbnail for DSTV: jeges Dunaújváros

DSTV: jeges Dunaújváros

Embedded thumbnail for DSTV: erős a jótékony oldal

DSTV: erős a jótékony oldal

Top hírek

  1. Bestiálisan bántalmazta az albérlőjét – letartóztatták

  2. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  3. Eltűnés miatt keresik a testvérpárt

  4. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

  5. Alakul a DFC 2026-os kerete

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 1. szám - 2026.01.09.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő