Nem klasszikus sci-fi elevenedik meg Várnai Gyula Munkácsy-díjas képzőművész Láthatatlan városok című kiállításában az Intercisa Múzeumban. Inkább a mindenkiben föllelhető közös keresése.
A május 22-én 18 órakor nyíló tárlatot Százados László művészettörténész ajánlja az érdeklődők figyelmébe. Várnai nem az általánosításról szól installációjával, hanem arról, hogy amennyiben lehetséges, mindenkiben legyenek láthatatlan városok.
Bármely magyar település behelyettesíthető, marad még közös nevező?
Zenétől az irodalmon át minden művészet arról szól, hogy a művész, az ember, a szubjektum hogyan tudja megmutatni, elénk tárni a láthatatlan világot úgy, hogy azt a néző (a befogadó) ne a belőle kiváltandóra koncentrálva ítéljen meg, hanem arra figyeljen, ami őbenne van. Nagyon szeretek hasonlatokban gondolkodni, szívesen összekapcsolok tárgyakat tárgyakkal úgy, hogy egészen mást látok bennük, vagy a kapcsolataikban. Az installációban szeretem, ha egy használati tárgynak az eredetin kívül egy egészen más funkciót kap valami viszonyban, és úgy kapcsolódik össze egy másik tárggyal.
Színvilág, arányérzék, formavilág?
Formaérzékenységemet a mesteremnek, Birkás Istvánnak köszönhetem. Idősebb fejjel már jobban tetszik a dolgok pszichológiája, politikuma. Igyekszem mindenből olyat kiolvasni, amelyek messzebbre mutatnak, mint a hétköznapi folyamatok. Társadalmi mozgások, emberek közti interakciók izgatnak mostanában egy képzőművész szemével. Amikor összeáll egy munka, nem pusztán a gondolati része munkál, hanem a külcsín is. Ennek a szín is összetevője. Ha valaki pedig a harmóniát fedezi fel egy-egy mozzanatban, akkor jó úton jár – és én is jó úton járok, mert erre törekszem.


