Parkbútorok után virágosítás
Két ütemben valósítja meg Iván László a körzetében lakossági kezdeményezésre tett képviselői indítványát.
Két ütemben valósítja meg Iván László a körzetében lakossági kezdeményezésre tett képviselői indítványát. Elsőként a Liget közben javíttatott ki két fapadot asztallal a zöldterületen, amit örömpadoknak hívnak már a lakók is:
- Nyilvánvaló volt számomra – mondja -, hogy a parkbútorokhoz illő fa szemeteseket is elhelyezzünk, hiszen ez néz ki jól és természetesen. A második, hogy az örömgarnitúrát a napokban a Kallós Dezső utcai zöldövezetben valósítottuk meg, ahol külön kérés volt a piknik-terep rendbetétele, az ehhez szükséges kulturális és környezeti megújulás. Korábban is megmondtam, jó szándékkal hangoztattam, hogy a környezeti megújulás fontos számomra képviselőként, s a parkbútorokat felújíttatom. A Városüzemeltetési osztálytól megrendelt darabok időre elkészültek, de ez nem azt jelenti, hogy mindenhol, minden azonnal elkészül.
A Liget közben található hét régi pad cseréi tehát folyamatosan történnek majd. Ugyanakkor a képviselő jelezte azt, hogy nincs szükség egymás mellett ennyi padra, mert esztétikusabb a tér megjelenése akkor, ha a fákkal övezett természetben így jelennek meg parkbútorok.
- A környezetbarátság, környezetkímélés is szerepet játszik ebben, ezért a régi padok felújítása is megtörténik még. A felesleges padokat megszüntetjük és egy kimondottan pihenőparkot szeretnénk megvalósítani. A fák rendbetételétől a virágosításig mindent megteszünk, ahogy a Kallós Dezső utcában is e szándék mentén kívánok haladni.
A rovat további hírei: Közélet
Eldőlt, hogy kikre szavazhatunk június 9-én az önkormányzati választáson
2024. máj. 14.
Három jelölőszervezet, két polgármester-jelölt és összesen harmincegy képviselőjelölt szerepel majd a szavazólapokon a június 9-i önkormányzati választáson.
DSTV: meglepetés anyák napjára
2024. máj. 12.
A családi kör mellett, többeknek helyett különleges anyák napi ünnepségről számol be a DDTV összeállítása. Szép műsorral köszöntötték az Egyesített Szociális Intézmény és Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthonai lakóit hétfőn. Hangkép.
És valóban: együtt – egymásért...!
2024. máj. 11.
Megtartotta hagyományos éves közgyűlését a Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Egyesülete. Az eseményre Pintér Tamás polgármester is hivatalos volt – a feladatok elvégzése után a közösség kötetlen beszélgetéssel zárta a remek délutánt.
Három szép nap európai barátainkkal
2024. máj. 10.
Beszámoltunk már arról, hogy még áprilisban elstartolt városunkban a BiodiverCity projekt, ami 9 európai ország, 10 városával együtt, közvetlen európai uniós forrásból kíván válaszokat adni a városi ökoszisztémák kérdéseire.
Körforgalom lesz a Római körút és a Pince sor kereszteződésében
2024. máj. 10.
Ha megversenyeztetnénk a város legtöbb dilemmát okozó kereszteződéseit, akkor egészen biztosan a dobogón végezne a Római, a Pince sor, illetve a Martinovics találkozása. Most még.
Rendkívüli közgyűlésen a menetrend módosítása
2024. máj. 09.
Hat napirendi pont megtárgyalására rendkívüli közgyűlést hívott össze csütörtök délelőtt 9 órára Pintér Tamás polgármester. A rendkívüliség oka, hogy több, határidős kérdésben vált szükségessé a közgyűlés állásfoglalása.
Új járda és felújított parkoló készült, a héten városrészi nap is lesz
2024. máj. 08.
A választási körzethatárok átigazítása minden önkormányzati képviselőnek feladatot jelentett, és egyeztetést. Motyovszki Mátyás, a 3-as választókerület képviselője újabb területeket kapott a régiekhez, már el is kezdett dolgozni, ráadásul már kész munkálatokról tud beszámolni.