Amerikai foci: idegenben is otthon

spigott - 2015. június 5. 7:11

Rácalmáson játssza az alapszakasz utolsó hazai mérkőzését szombaton délután a Dunaújváros Gorillaz amerikai futball csapata. Az alapszakasz első helyéről döntő rangadón az Eger Heroes lesz a jelenleg listavezető dunaújvárosiak ellenfele.

Utolsó alapszakasz-meccsét "hazai" pályán játssza a Dunaújváros Gorillaz amerikai futball együttese, mely a Dunaújvárosi Stadion felújítása miatt Rácalmáson, fogadja soron következő ellenfelét. A dunaújvárosiak hétvégi vetélytársa az idén jelentősen megerősödött Eger Heroes lesz, s a tét sem kicsi, ugyanis a meccs győztese megnyeri az alapszakaszt, ami által biztosan elkerüli a legerősebbnek tűnő másik két bajnokaspiránst az elődöntőben. A Gorillák és a Hősök is 3-1-es mérleget tudnak felmutatni, minden bizonnyal kemény mérkőzést láthat majd a publikum.

A szabályokban való eligazodást ingyenes ismertetőkkel igyekeznek elősegíteni, valamint Kiss Csaba szakértő kommentátor is megkönnyítheti a pályán történő események megértését a kevésbé "rutinos" nézőknek. Emellett természetesen büfé is gondoskodik a nagyérdemű szórakozásáról, míg a gyerekek a pálya mögötti területen próbálhatják ki az amerikai foci kellékeket, ahol ingyenes csillámtetkó és játszósarok is várja őket. A félidőben a Gorillaz ifjúsági csapatrésze tart flag foci bemutatót, ráadásul a kilátogatók nyereménysorsoláson is részt vehetnek: a félidei szünetben kiderül majd, hogy kik voltak a legszerencsésebbek.

Érdemes lesz tehát már legalább fél három körül kijönni a pályára, hogy semmiről se maradjon le, aki érdeklődik az amerikai foci és az ahhoz tartozó körítés iránt. A kezdőrúgásra három órakor kerül sor, s bár egy amerikai focimeccs nagyjából két és fél óra hosszú, de a szervezők azt ígérik, hogy senki sem fog unatkozni, az alapszakasz utolsó fordulójának rangadóján.

A rovat további hírei: Sport

Önzetlen segítség a szőnyegen

Önzetlen segítség a szőnyegen

2025. júl. 29.

A súlyos betegséggel küzdő, mindössze másfél esztendős Balogh Nolen Botond gyógyulásának elősegítéséért rendezett jótékonysági eseményt a Fox SE a mögöttünk hagyott hétvégén.

Motorcsónak vb az öbölben

Motorcsónak vb az öbölben

2025. júl. 29.

Dunaújvárosban rendezik meg a Formula Future Gyermek és Ifjúsági Motorcsónak Világbajnokság küzdelmeit szerdától szombatig.

Nem volt esély a franciák ellen

Nem volt esély a franciák ellen

2025. júl. 29.

Három szettben szenvedett vereséget a francia csapat ellen a magyar U16-os fiú röplabda válogatott a jereváni Európa-bajnokságon.

Szerelmük a Duna és a túrázás

Szerelmük a Duna és a túrázás

2025. júl. 28.

Dunaújvárosban is megpihentek a hatvannyolcadik Nemzetközi Dunatúra mezőnyének összetartó tagjai, akik bő két hónap alatt közel kétezerötszáz kilométert töltenek a Dunán.

Elkészült a DAB felkészülési programja

Elkészült a DAB felkészülési programja

2025. júl. 28.

Négy edzőmérkőzés vár a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapatára a nyári felkészülési időszakban.

Győzelemmel kezdett a DFC

Győzelemmel kezdett a DFC

2025. júl. 28.

Megérdemelt sikert aratott a Pénzügyőr elleni bajnokin a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az NB III-as pontvadászat első fordulójában vasárnap este.

Újra bizonyítottak sárkányhajósaink

Újra bizonyítottak sárkányhajósaink

2025. júl. 27.

Összesen hét érem megszerzéséből vették ki részüket a Dragon Steel SE sárkányhajósai a Brandenburgban megrendezett Nemzetek Közötti Világbajnokságon.