Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Aratóünnepen

Várkonyi Balázs - 2015. június 27. 8:12

Azon a reggelen a gazda letépett egy kalászt, kipergetett néhány szemet, egyik-másikat a körmével próbálta kettéroppantani. Sikerült. Ez már lisztes – mondta. Kiadta hát a parancsot: hétfőn kezdünk!

Szent Iván napja volt, amikor zajlott az a régi kalászszemle. Ekkortájt a régiek szerint a búza hányni kezdi a kalászát, töve megszakad, növése megáll. Vágásra érett. Nagyon vártam a hétfőt, életem első aratómunkás napját. Nyári foglalatosságra, az „életet” tanulni adott ki apám Miska bácsi mellé. Koszt, kvártély volt a fizetség, pénzt elfogadni tilos volt. No, az öreg ezzel nem is kísérletezett. Megdolgoztatott – emberesedj, mondta gyakran. Délidőben, amikor a fa alá ültünk szalonnázni, mesélt, réges-régi szokásokról, aratóünnepekről is. Ám amikor a búzaföldbe állt a kaszájával, megszakadt a szó. Némán tette a dolgát. Kitartóan. Az első kaszás volt mindig, mondogatta a felesége, aki meg – persze a saját elbeszélése szerint – az első marokszedő. Eszembe se jutott kételkedni ebben.

A szorgalom mintaképe volt az az emberpár, az öreg Miska meg a Juli néni. A nyomukba se léphettem, de ahogy erőmből tellett, tettem a dolgom. Kévét kötöttem, búzakeresztet raktam, a vízzel teli „ceglédi kannát” hordoztam a nagyok után – csak a kasza, az nem kerül egyszer se a kezembe. Korai még, mondta az öreg. Látva csalódottságomat, negyednap, amikor a kis búzaföld végére értünk, engesztelésül nagy kegyben részesített. Én csinálhattam a „Jézuskévét”. Azt se tudtam, mi az, Juli néni magyarázta: olyan, mint a többi, csak kicsiny, formás, takaros, ezzel köszönjük meg a Teremtőnek a jó termést. Megkötöttem becsülettel, és a gazda az első kéve csúcsára tette. Aztán a két kezét összekulcsolta. Állt, magában imádkozott. Ahogy mindenki más.

Néha eszembe jut ez a jelenet. Most is, amikor június 29-e közeledik. Jeles nap volt ez egykor: a köztudat az aratás kezdetét a két apostolfejedelem, Péter és Pál ünnepéhez kapcsolta. Sok évszázados tapasztalat igazolta ezt: a tőlünk északabbra ilyentájt a gabona még csak sárgult, míg a mediterrán vidékeken már rég túljutottak az aratáson, nálunk viszont június végére lett vágásérett. Hagyományosan az őszi meg a tavaszi árpa nyitotta a sort – a legkorábban érők –, következett a rozs, majd a búza, és legkésőbb a zab. A dolgok végeztével aztán jött az aratóünnep. A középkor óta szokásban volt, de mily különös: 1901-ben agrárminiszteri rendelet írta elő e mulatságok megrendezését. Így volt ez egykor Pentelén is – aratóbandák zenés-énekes vonulásával, tánccal, eszem-iszommal, ahogy a népdal mondja:

Elvégeztük az aratást.

Készülj, gazda, jó áldomást!

Gazdasszonyunk jó vacsorát!

Adjon Isten jó éjszakát!

Az élet felülírta a szokást: az aratóünnep manapság nem a nagy munka végén, hanem a kezdetén, a Péter-Pál-naphoz közeli hétvégén zajlik sokfelé. A tradícióinkat éltető alkalom ez; no meg tisztelgés a kétkezi munkás, az „élet”, a kenyérnek való megteremtője előtt. Ezzel a rítussal rokon az Újvárosban ma rendezendő megyenap. Ahogy az aratás is egyfajta számvetés, ez is az: a közéleti-kulturális számvetés alkalma. Közösségerősítő ünnep.

A rovat további hírei: Kultúra

DSTV: "Most akkor" a Bartók színpadán

DSTV: "Most akkor" a Bartók színpadán

2025. ápr. 22.

Új produkció látható a Bartók Kamaraszínház színpadán, derül ki a DSTV összegzéséből. A közönség a Most akkor című színdarabot láthatja – a riport az előadás izgalmas, kreatív alkotásai folyamatáról és a színjáték különleges életélményeiről is szót ejt. Hangkép.

Eros Ramazzotti jövő tavasszal az MVM Dome-ban lép fel

Eros Ramazzotti jövő tavasszal az MVM Dome-ban lép fel

2025. ápr. 22.

Eros Ramazzotti, a világhírű olasz dalszerző-énekes jövő tavasszal ismét Budapesten ad koncertet. Az előadó Una Storia Importante című világkörüli turnéja keretében 2026. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "66 szezon"

Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "66 szezon"

2025. ápr. 20.

Egy film, amely sűrített formában mutatja be egy kassai uszoda 66 szezonját – a szereplők élettörténetein, régi képein és mai visszaemlékezésein keresztül idézi fel a holokauszt és a kommunizmus korszakát a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) kedden délután. 

DSTV: Rosti a Restiben – már másodszorra

DSTV: Rosti a Restiben – már másodszorra

2025. ápr. 17.

Folytatódott a nemrégiben útjának indított nagyszerű kezdeményezés a Resti Bisztróban, derül ki a DSTV összegzéséből. A Rosti iskola újabb diákja állíthatta ki a műveit az étteremben – az érdeklődők Kajtár Lara munkáiból láthatnak válogatást. Hangkép.

A virágvasárnap varázsa a vegyeskarral (galériával)

A virágvasárnap varázsa a vegyeskarral (galériával)

2025. ápr. 16.

Ihletett-szép koncerttel lepte meg a közelgő húsvét jegyében a muzsika szerelmeseit a Dunaújvárosi Vegyeskar: a korszakokon, műfajokon át ívelő virágvasárnapi hangverseny helyszíne a református templom volt – ahol immár visszatérő vendégként lépett pódiumra a kórus.

Sándor Frigyes Hét a zeneiskolában: élmények és elismerések

Sándor Frigyes Hét a zeneiskolában: élmények és elismerések

2025. ápr. 15.

Folytatta a szép hagyományt az intézményi közösség, idén is méltó módon ünnepelte névadóját a Sándor Frigyes Zeneiskola. A jövő muzsikusai és művész-tanáraik egész héten át tartó programsorozattal tisztelegtek a jeles zenész, pedagógus öröksége előtt.

Öt kontinens zenészei lépnek fel a Müpában

Öt kontinens zenészei lépnek fel a Müpában

2025. ápr. 15.

Öt kontinens zenészei lépnek fel a Müpában az év második felében Antonio Pappano karmestertől a zongorista Víkingúr Ólafssonon és a Nyerd meg az életed zenéjét megalkotó Csong Dzseilen át a dzsessz-zenész Diana Krallig.