Déli harangszó – hatodfél évszázada
1456. július 22-e: Nándorfehérvárnál a magyar sereg fényes diadalt arat a törökökkel szemben. Ennek tiszteletére III. Callixtus pápa elrendeli, hogy eztán minden délben konduljanak meg a templomok harangjai. Magyar földön ez azonnal elterjed, majd nemsokára egész Európában szokássá lesz.
Ez él a köztudatban. Az igazság kicsit más…
A harangozásra felszólító pápai bulla valójában már jó három héttel a győzelem előtt megszületett. Sőt, június 29-én, amikor a római Szent Péter bazilikában kihirdették, még meg sem kezdődött a csata. Akkor sorakozott fel a többszörös túlerőben lévő török had a vár előtt. A pápa a magyarok győzelmének reményében rendelte el a déli harangszót, s azt, hogy minden felszentelt pap a híveivel együtt könyörgő imát mondjon.
A csata július 2-án kezdődött meg, és véres küzdelem után magyar sikerrel ért véget. Ennek híre hatodnapra érkezett meg Budára, s a kor szokása szerint a győztes tiszteletére azonnal megkondították a harangokat. A pápai leirat csak egy héttel ez után jutott el Magyarországra, és akkortól vált általános szokássá a mindennapos déli harangozás.
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: harcosok hete az MMK táborában
2023. júl. 11.
Különleges bevetésről tudósít a DSTV összeállítása az MMK-ból. A Szuperhősök hetével folytatódott az intézményben szervezett tematikus nyári alkotótáborok sorozata. A küzdelmes kihívás igazi fiús viadalt ígért, de a lányok is harcos amazonná változtak. Hangkép.
DSTV: évadzáró dallamok a Zenélő cukrászda sorozatában
2023. júl. 08.
Szólókoncerttel tért vissza Klép Tamás énekes a Jakó Cukrászda Vasmű úti bázisára, derül ki a DSTV összeállításából. A Zenélő cukrászda nevű sorozat évadzáró bemutatója nagy sikert aratott – a szeptemberi folytatás előtt augusztusban már "hangolnak". Hangkép.
DSTV: Q-Darts – Kafka után szabadon a színpadon
2023. júl. 03.
Izgalmas bemutatóról tudósít a DSTV összeállítása. A Széchenyi István Gimnázium csapata, a Puxínpad saját produkcióként vitte színre a Q-Darts című darabot, amely Franz Kafka korszakos novellája, az Átváltozások című mű ihletett. Hangkép.
DSTV: hangszertári kirándulás az MMK-ban
2023. júl. 01.
Interaktív hangszeres bemutatóval tért vissza a Lara Mesék Társulat a Munkásművelődési Központba, derül ki a DSTV összegzéséből. A társulat foglalkozásaival az öthetes tábor idején minden csütörtökön találkozhatnak a gyerekek. Hangkép.
DSTV: Bestiárium a Kortárs Művészeti Intézetben
2023. jún. 30.
Különleges kiállításról tudósít a DSTV összeállítása. Bestiárium címmel a Múzeumok Éjszakája programsorozatára időzítve nyílt meg Páhi-Fekete Noémi képzőművész tárlata a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D). Borzongatóan gyönyörű, ki ne hagyják! Hangkép.
Leitner János timpanonos úrilakja Pentelén
2023. jún. 29.
Évtizedek óta elhagyatottan áll egy lakóház Pentele városrészben. Az elburjánzott növények és omló vakolat alá tekintve, történetét megismerve, felidézhetjük egykori szépségét Leitner János birtokos lakjának – a Kastélysor egyik házának. Kronászt Margit vendégposztja.
Évadzáró minikoncert a Zenélő Cukrászdában
2023. jún. 29.
Visszatérő vendéget köszönt a 15. állomásához érkező sorozat – Klép Tamás énekel a Vasmű úti bázison pénteken délután. Édes az élet íze.