Dunaferr SE: eredményes veteránok
Kiválóan szerepeltek a tatabányai Veterán Kötött- és Szabadfogású Birkózó Bajnokságon a Dunaferr SE versenyzői, akik tizenegy éremmel tértek haza a rangos viadalról.
Tatabányán rendezték meg vasárnap a Veterán Birkózó Kötött- és Szabadfogású Országos Bajnokságot, melyen kötött- és szabadfogásban is egyaránt 130 fő fölött volt az indulók száma. A Dunaferr SE hét versenyzővel állt rajthoz a viadalon, akik közül Dudás György kötöttfogásban az első mérkőzésén nagy küzdelemben, 2-0 arányban kikapott a korábbi válogatott Molnár Bálinttól (UTE), majd a vigaszágon nagyon jó birkózással megszerezte a bronzérmet. Szabadfogásban két győzelem után korábbi térdsérülése miatt a döntőben már nem birkózott, így a dobogó 2. fokára állhatott fel.
Szabó Miklós kötöttfogásban Sárai Andrástól (Dorogi NC) szenvedett vereséget első mérkőzésén, s mivel a következő fordulóban legyőzője is kikapott, így kiesett a versenyből. Javított viszont szabadfogásban, ahol előbb visszavágott a dorogi versenyzőnek, majd a következő mérkőzését is megnyerte. A döntőben Horváth György (Dorogi NC) jobbnak bizonyult nála, így Miklós ezüstérmet szerzett. Papp Gyula térdsérülése miatt sajnos nem tudta befejezni mérkőzéseit, visszalépett a további küzdelmektől, s végül a 3. helyen fejezte be a versenyt.
Mátyás Gábor kötöttfogásban nagykanizsai ellenfelét az első menetben technikai tussal verte, majd az FTC versenyzőjét győzte le 9-1 arányban, így aranyérmet szerzett. Tolnai Zsolt kötött- és szabadfogásban egyaránt nagyon jó teljesítményt nyújtott, mindkét fogásnemben 2-2 győzelmet és 1-1 vereséget gyűjtött, két bronzéremmel járult hozzá az egyesület eredményességéhez. Király Ferenc kötöttfogásban a veterán világbajnok és többszörös érmes Földesi István (Érdi Spartacus) ellen kezdett. A második menet vége előtt 1 perccel 5-5 volt az állás. Feri a végére egy kicsit elfáradt és végül 2 ponttal kikapott, így is kiválóan küzdött és nagyon jól birkózott. Ezt követően magabiztosan győzte le a másik érdi, majd a győri ellenfelét, s második helyen fejezte be a versenyt. Szabadfogásban szintén Földesi Istvántól kapott ki, majd két győzelemmel biztosította be ezüstérmét.
Deli Károly kötöttfogásban egy súlycsoporttal feljebb versenyzett a korábbi évekhez képest (69 kg helyett 76 kg-ban), de Bacsa Lászlót (Dorogi NC) így is egy szép csípődobás után tussal verte, majd tatabányai ellenfelét is legyőzve lett első. Szabadfogásban a győri versenyzőtől vereséget szenvedett, majd tatabányai ellenfelét legyőzve ezüstérmet szerzett. Mindent összevetve, az elmúlt évekhez hasonlóan nagyszerűen szerepelt a Dunaferr Se különítménye, mely végül két arany-, öt ezüst- és négy bronzérmet szerzett a Magyar Bajnokságon.
A rovat további hírei: Sport
Az éllovas érkezik az Acélbikákhoz
2024. nov. 22.
Egy új játékossal a keretben várja a listavezető Gyergyói HK elleni hazai találkozót a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma estefél héttől.
DSTV: szép eredmények a medencében is
2024. nov. 21.
Szép eredményeket ért el a közelmúltban megrendezett versenyeken a DKSE kiválósága Kovács-Seres Hunor úszó. A sportoló mesélt a bahreini és a kaposvári versenyekről, a teljesítményét pedig Szabó Gergő edző értékelte. Hangkép.
Nagy csatában nyert a címvédő
2024. nov. 21.
Izgalmas, rengeteg kiállítást hozó mérkőzésen vitte el a három bajnoki pontot a Fabó Éva Sportuszodából az UVSE női vízilabda csapata szerdán este.
DSTV: átadták az új szőnyeget
2024. nov. 20.
Új birkózó szőnyeggel gazdagodott a mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola. A modern leporelló szőnyeget, amely összehajtható, verseny méretű birkózó szőnyeg, pályázati forrásból, illetve a Dunaújvárosi Központi Sportegyesület által biztosított támogatásból finanszírozták, majd adták át ünnepélyes keretek között. Hangkép.
Újabb rangadó előtt a DFVE
2024. nov. 20.
A címvédő UVSE elleni hazai összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket a DFVE női vízilabda csapata szerdán este hét órától.
Tavasszal folytatják
2024. nov. 19.
Véget értek az "őszi" küzdelmek a városi kispályás labdarúgó bajnokság kiemelt középszakaszában.
Parádés hajrá a fővárosban
2024. nov. 19.
Kétgólos hátrányból fordítva aratott 5-3-as győzelmet az ELTE-BEAC elleni rangadón a Dunaújváros Futsal együttese a bajnokságban hétfőn este.