Hogy is volt? Gyilkosság a Bartók Béla utcában

doszerk - 2015. június 10. 8:07

A tegnapi hírláz és a viszonylagos kapkodás, infógyűjtés, telefonálgatások után ma reggel nézzük át még egyszer a tegnap kora esti, esti és éjszakai eseményeket. Ami sajnos biztos: gyilkosság történt a Bartók Béla út 10-ben, egy földszinti lakásban, a brutális tett vélt elkövetőjét őrizetbe vették.

Lakossági bejelentés alapján a DO este hétkor megírta a következőket:

Hivatalosan még meg nem erősített, információink szerint egy férfi holttestére bukkantak ma délután egy Bartók Béla úti lakásban. A rendőrség nagy erőkkel vonult ki a helyszínre, s információink szerint jelenleg is zajlik a helyszínelés. A halálesettel - és annak tényével - kapcsolatban egyelőre még nem kaptunk hivatalos információt, amint megkapjuk a megyei kapitányság hivatalos jelentését az ügyről, természetesen azonnal megosztjuk olvasóinkkal. Ekkor még csak tapogatóztunk, kerestük a rendőrséget, de ők semmi hivatalosat nem árultak el, maradt hát a zuhanyhíradó, próbáltunk más vonalon elindulni, ami sikerült is, de persze nem a hivatalos verzió volt, de megbízható forrás.

20:05 - először kapunk hírt a helyszínről

A helyszínről származó információink szerint még mindig erős a rendőri jelenlét. Hivatalos tájékoztatást még mindig nem kaptunk, így az idegenkezűség kérdésében sem tudunk még biztosat. Ekkor már sejteni lehetett, hogy nem babara megy a játék, itt valami komoly dologgal állunk szemben. Nem sűrűn áll egy rendőrségi szalaggal elkerített lépcsőház előtt tucatnyi rendőr.

21:24 - újabb információ, megbízható forrásból

Nevét felfedni nem kívánó forrásunktól a következőket tudjuk:

A helyszínelés még mindig zajlik, az ominózus lépcsőházban a szellőztetés ellenére is iszonyatos szag terjeng. Egyenruhások és védőfelszerelésbe öltözött "szakértőfélék" mozognak ki-be. A lakás utcára néző ablakán lévő redőny megtépve lóg. A lépcsőházban vérnyomok nincsenek, a szóban forgó földszinti lakás ajtaja nyitva, bent dolgoznak a hatóságok.

Az idegenkezűség tényéről még mindig nincsen birtokunkban semmilyen információ, de a helyszínen lévő erős rendőri jelenlét azt feltételezi, hogy nem egy egyszerű esettel állunk szemben. Itt már leesett, hogy még annál is nagyobb a baj, mint hittük.

22:20 - befutott a hivatalos közlemény, ha úgy tetszik a megerősítés

Itt a rendőrség hivatalos közleménye, szó szerint idézzük:
Egy dunaújvárosi lakásban találták meg a rendőrök annak az 58 éves férfinak a holttestét, aki a gyanú szerint bűncselekmény áldozata lett.

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság járőrei 2015. június 9-én délután lakossági bejelentést követően Dunaújváros, Bartók Béla utcában lévő otthonában holtan találtak egy 58 éves férfit. A rendőrök orvosszakértő bevonásával megállapították, hogy az elhunyt személy bűncselekmény áldozata lett.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság az ügyben emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított. Az elsődleges intézkedések jelenleg folyamatban vannak. A bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személyt a rendőrök a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra előállították.

További részletesebb tájékoztatást holnapra ígért a rendőrség. Nem tudjuk még, ma mit árulnak el a rendőrök, de amint hírt kapunk, adjuk is tovább Önöknek. Persze próbáltunk még begyűjteni egy két információt, némi sikerrel.

22:35 - újabb infó érkezett, nyilván nem magától, mentünk utána, ahogy tudtunk

A DO-nak sikerült megszólaltatnia valakit, aki fogalmazzunk úgy, hogy a helyszín közelében lakik. Neve elhallgatását kérő informátorunk elmondta, hogy a lakásban nem nagyon lehetett tudni, hogy kik laknak, mindig csak egy "fura" srác mászkált ki, be, aki ha találkoztak vele gyorsan köszönt és már el is tűnt a lakásban, vagy a kapualjban.

Természetesen megkérdeztük informátorunkat a most zajló eseményekről is. Ő is megerősítette, hogy nagyon erős szag terjeng a lépcsőházban. Ki be mászkálnak "a fehér védőruhás, kapucnis, szájmaszkos emberek, akik nagy valószínűséggel halottkémek, vagy orvosszakértők". A rendőrségi jelentés és ez a pár sor, amit infóként beszereztünk már nagyon durva dolgokat hoznának ki végeredménynek, ha elegyítjük őket. Mivel ez a rendőrség dolga, ezért ettől ehelyütt eltekintenénk.

Az éj csendjében 02:00-ig - még nem publikált infók

Van információnk a helyszínen később történt eseményekről is. A holttestet fél egy magasságában szállították el, a helyszínelés és a vizsgálódás éjjel kettőig biztosan tartott, informátorunk szerint ekkor tekerték fel a rendőrségi szalagot, amivel elzárták a népek elől a lépcsőházat. Akik a helyszínen dolgoztak, csendben dolgoztak.

Itt tartunk most, ennyi információval tudunk szolgálni egyelőre. A rendőrségi szóvívő mára ígért bővebb tájékoztatást. Kapjuk, jövünk, adjuk. Addig is, amolyan a kádári időket idéző suta tanulságként: vigyázzanak magukra és egymásra.

A rovat további hírei: Sziréna

Ittas lehetett a balesetet okozó motoros a 62-es úton

Ittas lehetett a balesetet okozó motoros a 62-es úton

2022. máj. 23.

Fontos részletek derültek ki a Szabadegyházánál történt tegnapi balesetről a rendőrség friss közleménye nyomán.

Súlyos baleset, több sérült a 62-es úton (FRISSÍTVE)

Súlyos baleset, több sérült a 62-es úton (FRISSÍTVE)

2022. máj. 22.

Szabadegyházánál teljes útlezárás van érvényben a délutáni baleset nyomán: egy személygépkocsi motorkerékpárossal ütközött. (FRISSÍTVE)

Legyőzték a Duna-parti lépcsősort a tűzoltók

Legyőzték a Duna-parti lépcsősort a tűzoltók

2022. máj. 20.

Teljes védőfelszerelésben és légzőkészülékben futottak fel a tűzoltók a Duna-parti lépcsősoron május 20-án Dunaújvárosban. A Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság lépcsőfutó bajnokságán az évek óta visszatérők mellett új versenyzők is rajthoz álltak. Korcsoport szerint külön kategóriákban, valamint egyéni és csapatversenyben is értékelték a szintidőket.

Halkan meglépett Hangosból – fogolyszökés miatt keresik (FRISSÍTVE)

Halkan meglépett Hangosból – fogolyszökés miatt keresik (FRISSÍTVE)

2022. máj. 18.

A 28 éves Kovács Rajmund engedély nélkül távozott a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet hangosi szarvasmarhatelepéről, ahol munkát végzett. Fogolyszökés bűntette miatt keresik. Felhívás – és már egy megosztás is segíthet!  (FRISSÍTVE)

A fűtési szezonnak vége, de a szén-monoxid veszélye nem múlt el

A fűtési szezonnak vége, de a szén-monoxid veszélye nem múlt el

2022. máj. 17.

A fűtési szezonnak vége, de ez nem azt jelenti, hogy a szén-monoxid veszélye is megszűnt volna.

Nagy csőtörés és vízár a Bercsényi utcában (FRISSÍTVE)

Nagy csőtörés és vízár a Bercsényi utcában (FRISSÍTVE)

2022. máj. 17.

A távhővezeték cseréjekor történt a baj, a véséskor megsérült a vezeték az Aranyvölgyi úton ma délelőtt. A cikk írásakor még ömlött! Gyorshír. (FRISSÍTVE)

Súlyos baleset a 6-os főúton – fajsúlyos tanulsággal

Súlyos baleset a 6-os főúton – fajsúlyos tanulsággal

2022. máj. 16.

Ketten sérültek a vétlen kocsiban az ütközés nyomán – Dunaújváros felé tartott Ercsiből az a személyautó, amely vezetője a vakító napsütés miatt áttért a szemközti sávba vasárnap délután.