Kajak-kenu: válogató előtt
A Dunaferr SE ifjúsági és felnőtt kajak-kenusai is megméretik magukat a felnőtt, ifjúsági és parakenu válogatón, melyet Szegeden rendeznek meg a hétvégén.
Nem pihennek a Dunaferr SE kajak-kenusai, akikre az előttük álló hétvégén is újabb verseny vár. Ezúttal az ifik és a felnőttek szállnak vízre a június 5. és 7. között, Szegeden megrendezésre kerülő I. Felnőtt, ifjúsági és parakenu válogatón.
A verseny rendkívül fontos a mieink számára abban, hogy összemérjék magukat ellenfeleikkel, s kiderüljön, kinek lehet esélye idén arra, hogy egy évvel az olimpiai játékok előtt ott lehessen a kvalifikációs felnőtt világbajnokságon és kvótát szerezhessen a magyar csapatnak, míg az ifik legnagyobb nemzetközi versenye a portugáliai Ifjúsági Világbajnokság lesz.
Nem csak a mostani viadal vár azonban a kajak-kenusokra, hiszen mind az ifjúsági, mind a felnőtt sportolók számára rendeznek még egy versenyt: június 26. és 28. között az ifik és U23-asok, míg július 17. és 19. között a felnőttek II. válogatójára kerül sor, előbbit Szegeden, utóbbit Szolnokon rendezi majd a Magyar Kajak-Kenu Szövetség.
A Dunaferr SE hétvégi indulói
C-1 férfi felnőtt 200 méter: Hajdu Jonatán Dániel és Kiss Balázs
C-1 férfi ifi 200 méter: Kovács Máté András
K-1 férfi ifi 200 méter: Éberhardt Patrik
C-1 férfi felnőtt 500 méter: Kiss Balázs
C-2 férfi felnőtt 500 méter: Hajdu Jonatán Dániel - Khaut Kristóf (Győr)
C-1 féfi felnőtt 1000 méter: Vass András és Kiss Balázs
C-2 férfi felnőtt 1000 méter: Vass András - Varga Dávid (Győr)
C-1 férfi ifi 1000 méter: Némedi Konrád, Slihoczki Ádám, Kovács Máté András
C-2 férfi ifi 1000 méter: Némedi Konrád - Krasznai Péter (Győr)
K-1 férfi 1000 méter: Éberhardt Patrik
C-1 férfi felnőtt 5000 méter: Vass András
A rovat további hírei: Sport
Dunaújvárosban dől el a bronzérem sorsa
2025. máj. 18.
Óriási csatában aratott 9-8-as győzelmet Egerben, így egyenlített a bajnoki bronzcsatában a DFVE női vízilabda csapata.
Döntetlennel búcsúzott a Kohász (galériával)
2025. máj. 18.
Fordulatos csatában ért el 32-32-es döntetlent a Vasas ellen a DKKA női kézilabda csapata Szalai Babett és Oguntoye Viktória utolsó dunaújvárosi összecsapásán.
Kihirdették a női tornászválogatott Eb-keretét
2025. máj. 17.
A DKSE három tornásza is helyet kapott a lipcsei Európa-bajnokságon szereplő magyar női tornászválogatott végleges keretében.
Győzelemmel búcsúzna a Kohász
2025. máj. 17.
Szalai Babett és Oguntoye Viktória is a Vasas elleni mérkőzésen játszik utoljára hazai pályán a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia mezében.
DSTV: sportos ünnepnap
2025. máj. 16.
Településünk sportiskolája, a Vasvári mi mással is ünnepelhette volna a magyar sport napját, mint sportos programokkal? Ha kedvezett volna az időjárás, a felsősökkel szabadtéren, az alsósokkal pedig bent zajlott volna a móka – végül mindenki az iskolában kialakított állomásokat teljesítette. Hangkép.
Hétvégén bajnok lehet a DFC
2025. máj. 16.
Hazai pályán, a tabellán negyedik Sárosd ellen biztosíthatja be bajnoki címét a Dunaújváros FC labdarúgó csapata szombaton délután öt órától.
DSTV: mozgalmas nyílt nap a tornászoknál
2025. máj. 15.
Az elmúlt napokban a DKSE szakosztályai nyílt napokra és bemutatókra várták a fiatalokat. A toborzásból természetesen nem maradtak ki a tornászok sem – hozzájuk is ellátogattunk. Hangkép.