Egy évvel ezelőtt kötött névadó szponzori megállapodást a Renalpin Kft és Dunaújváros futsal csapata abban a reményben, hogy ez az együttműködés mindkettejük részére előnyös lesz. Azt, hogy ez mennyiben valósult meg az elmúlt időszakban, azt a Renalpin tulajdonos ügyvezetőjétől, Dráviczki Mártontól kérdeztük.
Sporttagozatos vasvárisként mindig közel állt hozzám a sport. Amikor megismerkedtem a futsallal, valamint a vezetőikkel, akiket rögtön szimpatikusnak találtam, azonnal melléjük is álltam. Ennek több oka volt. Az egyik, hogy én hiszek a sport reklámerejében, hiszen mint névadó, sok helyen, újságokban, interneten olvassák a cég nevét. A másik, hogy az akkori csapatot csupa dunaújvárosi kötődésű fiatal alkotta, és a legfontosabb, hogy támogatásommal segíthetem az utánpótlás nevelést. Nagy öröm, hogy jelenleg közel ötven fiatal játékosunk van. Nagyon bízom abban, hogy évek múlva olyan futsal együttesünk lesz, melyben sok dunaújvárosit találunk majd. Nekünk más elképzelésünk van a csapat összetételéről, mint a jelenlegi profi kluboknak, például a Győrnek, ahol a keret többsége külföldről igazolt játékosokból áll. Alap problémának azt látom, hogy sajnos ma nagyon kevés gyermek sportol, akiket nehéz felállítani a számítógép elől. Számomra fontos lenne, hogy közülük egyre többen érezzék meg azt, hogy a sportolás minden formája számukra ennél sokkal többet tud nyújtani. Ehhez azonban hosszú távú célokat kell kitűzni, valamint fontos az is, hogy a Dunaferr DF Renalpin FC gazdálkodása biztos lábakon álljon, és így több évre tudjon tervezni a klubvezetés. Nagy öröm, hogy ez a Renalpin Kft-nek, a Dunaferr vezetésének és Dunaújváros önkormányzatának segítségével megvalósulhat, így a csapat ebben a három éves ciklusban biztosan tekinthet előre. Remélem, ez is hozzájárul ahhoz, hogy akár életpálya modellt nyújtson azoknak a gyerekeknek, akik most még a technikai eszközeiktől nem tudnak megválni. Én lennék a legboldogabb ember, ha pár év múlva csak dunaújvárosiak alkotnák a futsal csapatunkat!
Mennyire tartja fontosnak azt, hogy a csapat játékosai ne csak a labdarúgásban, hanem a tanulásban is fejlődjenek?
- Kiemelten fontos része ez az arculatunknak, melyben a Dunaújvárosi Főiskola nyújt segítséget. Azoknak a játékosainknak, akik diplomát szeretnének nálunk szerezni, segítő kezet nyújt az intézmény és a klub egyaránt. Most csapatunkból ketten élnek ezzel a lehetőséggel. Számukra a tanintézmény ingyenes kollégiumot, tandíjmentességet és ösztöndíjat biztosít.
Hogyan értékeli a csapat idei teljesítményét?
- Várakozáson felül teljesítettünk, hiszen a cél a biztos bennmaradás volt. Ehhez képest a csapat bekerült a felsőházi rájátszásba, ahol, ha egy kis szerencsénk van, akkor akár a negyedik helyre is odaérhettünk volna. Az ötödik helyezés is csodálatos, melyhez ezúton is gratulálok a vezetésnek, játékosoknak egyaránt. Ez volt a realitás, mely jó alapot adhat a jövőre nézve. Ha megnézzük, hogy a felsőházban csupán a Szombathelytől és a Győrtől kaptunk ki oda-vissza, míg mindenki mást legalább egyszer legyőztünk, akkor ez az ötödik hely értékét még magasabbra emeli. Jó kimondani, hogy a felsőházban nem voltunk pofozógépek. Mindehhez hozzásegített bennünket a nagyszerű, háromszáz-ötszáz fős közönségünk is, akik kiváló hangulatot teremtettek a mérkőzéseinken.
Szárszó Lajos


