Pénteken Szakcsi Jr. Trio a Művészben

Árnyalt zenei virtuozitás jellemzi őket. Legutóbb Gányi Miklós jegyezte meg, erre az estére, mint hallgató-néző is megtiszteli Szakcsi Lakatos Béciéket, aki pedig így fogalmazott:

Nagyon szívesen megyek Dunaújvárosba, a Művész Jazz Klubba. Igazából a jazznek nem is a nagyszínpad a közege, hanem a klub. Sokkal jobban lehet kommunikálok a közeggel, más a hangulata az ilyen helyeknek. Engem soha nem hozott zavarba a családban honos zeneművelés. Apám úgy nevelt minket – nagyon helyesen, egyébként -, hogy nem az volt a kérdés, nem az volt a lényeg, ki tud jobbat, nagyobbat alakítani. A zene az nem sport. Biztatásban sem kaptam többet, mint más. Itt van az öcsi, Szakcsi Lakatos Róbert, aki kiváló tehetségű zongorista, világsztárokkal készít lemezt, de őt sem noszogatta az apám. Hagyott bennünket szabadon menni, ez volt a jó. Öcsi is kicsit más meg én is, egyáltalán nem is hasonlítunk apánkra.

Játék közben tesz szabadabbá a zene, vagy amikor hallgatod?

Ha éppen nem játszom, akkor is szól a zene, ha utazom, akkor a fejhallgatómon megy. Szeretem a klasszikus zenét is, de a jazz a szívem csücske. Amikor keveset játszom, akkor érzem, hogy mennyire fontos ez nekem. És nem anyagi szempontból (nem elsősorban azért!), hanem azért mert hiányzik, hogy együtt játszunk. A játék! Negatív élmény engem nem nagyon ért a játék alatt, játszottam amerikaiakkal, európaiakkal. A magyar jazzben szinte mindenkivel, régi öregekkel, Pecek Lakatos Gézáékkal, Lakatos Ablakos Dezsővel. Karrier szempontjából pusztán annyit szeretnék elérni, hogy minél többet játszhassak. Az utóbbi tíz évben ez nehéznek tűnik, ahogy a hozzám hasonlóknak is. Mindenki populáris irányba akarja vinni a jazzt, aminek lehet, hogy megvan az oka, de az nem az én utam.