Pentele kárvallottjai

2015. június 29. (hétfő) 13:21 - Várkonyi Balázs

Nézegetek egy fotót. Remek kompozíció, kifogástalan kép. A magyar parasztság elégedettségét tükrözni – ez volt a hivatása. Az 50-es évek elején, egy agitációs plakáton jelentek meg ezek a boldog parasztok. Vagyis az őket alakító statiszták.

Az igazi parasztember akkoriban cseppet sem volt boldog. Sokukat már fenyegetéssel, olykor veréssel a „közösbe”, a tsz-ekbe kényszerítették. Másokat meg teljesen nincstelenné tettek: a „kulákokat”. A módosabbakat. Azokat, akik mindig is gazdálkodási mintát adtak a többieknek; és hagyománytiszteletükkel, vallásosságukkal, erkölcsösségükkel példát mutattak. A középosztály – s benne a tehetősebb parasztság – megtörésének időszaka volt ez.

1948-ban kezdődött. A pártfőtitkár az augusztus 20-ai hírhedt kecskeméti beszédében hirdette meg a kíméletlen harcot a kapitalista rendszer „szekértolói” ellen, akik akadályozzák a mezőgazdaság szocialista átszervezését. Ők – mondta Rákosi Mátyás – a „dolgozó nép ellenségei”. Megindult a hajsza ellenük. Hetvenegyezer család került kuláklistára, köztük huszonegy ezren olyanok, akiknek földjük egyáltalán nem volt. Ha valaki akár csak egy rozzant kis cséplőgépet birtokolt, „ellenséggé” vált; és mily különös: majdnem háromezer értelmiségi is a kuláktörvény elszenvedője lett. A helyi pártszervek ugyanis szabad kezet kaptak arra, hogy kit hogyan minősítsenek…

Pentelén négy gazda földjeit vették el 1948 kora telén, de ez csak a kezdet volt. Aztán valamennyi módosabb parasztember listára került, azok, akik korábban munkát adtak számos helybélinek. A szerencsésebbeket meghagyták lakóhelyükön, de kiköltöztették őket a gazdasági épületekbe, olykor istállókba. Negyvenkét családot viszont távoli vidékre telepítettek.

1950. november 30-án éjszaka gyűjtötték össze őket távolról ide vezényelt ávósok. (A helyi rendőröket addig az őrsön bezárva tartották, nehogy galibát okozzanak…) Negyvenkét megbecsült család tagjai indultak el hajnalban az ismeretlen felé. Korábban sokszor hallották, hogy a szocializmusban nincsenek cselédek – csak ők a kivételek voltak, ők azzá lettek idegeneknél. Évek múlva kaptak kegyelmet. Jó néhányan soha nem tértek vissza a városba.

Sorsok törtek derékba, földönfutó lett sok ember. Az igazán „engedetlenek” a börtönt, akár a halált sem kerülhették el. Országgyűlésünk három évvel ezelőtt Péter-Pál napját, a tradicionális parasztünnepet a kuláküldözés idején tönkretett magyar gazdák emléknapjává nyilvánította. Jelképes gesztus volt ez a méltóságukban megalázott, tönkretett gazdák és leszármazottaik iránt. Rájuk emlékezünk ma.

A rovat további hírei: Napraszóló

Pentele és a Spárta-példa

Pentele és a Spárta-példa

2019. november 10. (vasárnap)

Az öreg tanár a karosszékében ült, közel a kisszoba ablakához. Ott kora délután még a fogyó novemberi fény elegendő az olvasáshoz. És onnét a könyvespolc is könnyen elérhető, legalábbis a szélső szektor, ahol a historikus művek lapulnak. Fölvette a keze ügyébe eső könyvet, amit már ebéd előtt kinézett magának, s odakészítette, célirányosan, a november 7-ei privát megemlékezéshez.

Pentele példát ad…

Pentele példát ad…

2019. november 04. (hétfő)

Akkor még csak két napja volt, hogy emlékezők sokasága indult a temetőbe, az egykor volt szeretteihez. A halottak napja az egyik évben épp olyan, mint az előzőben, vagy akár a következőben, de 1956-ban minden másképp látszott.

A kegyelet napjai

A kegyelet napjai

2019. november 01. (péntek)

Anyám fogja a kezem, melengeti az októberi szélben, ballagunk a templomba, az övéihez, nem mondta, hogy tartsak vele, magam jelentkeztem, hogy szívesen elkísérem, ne egyedül menjen a fontos ünnepen, a reformáció emléknapján.

Eltaposás-sikermutató, ’56

Eltaposás-sikermutató, ’56

2019. október 27. (vasárnap)

Megkezdődik 1956 októberének utolsó hete. Pentele polgárainak többsége fölvillanyozva a fővárosból jövő hírek által. Népgyűlés – követelésekkel. Vissza a település ősi nevét! A vasműről levenni a Sztálinbélyeget!

A sztálintalanítás útja

A sztálintalanítás útja

2019. október 20. (vasárnap)

1950 tavaszának eufóriájától ’56 komor őszéig eljutni Újvárosban nem volt oly nehéz. Először is a „nép ellenségével” való leszámolást kellett tökéletesíteni. Megtörtént: a helybéli kisipar jószerével felszámolva, a kulákbélyegek a módosabbakra illően ráütve, földjeik, házaik, gazdaságaik hiánytalanul rekvirálva, a hangadók elűzve, a veszélyes egyedek internálva, a gyanús elemek kitelepítve, asszonyostól, gyerekestől, ahogy kell.

Sarkamban öt év

Sarkamban öt év

2019. október 06. (vasárnap)

Emlékszem, akkor is szép őszi nap volt. Megérkeztem Dunaújvárosba. Új feladatra szegődtem. Ez avval is járt, hogy emléktáram porosodó darabjait ki kellett tisztogatnom. Mert sok idő telt el azóta, hogy a városhoz valami módon közöm volt: barátok, meghívások, hétvégi szeánsz egy szamizdatindítás okán – alkalom a kapcsolatépítésre. Aztán az idő másfelé sodorja a szereplőket.

Bözsi néni a Delikáteszben

Bözsi néni a Delikáteszben

2019. szeptember 29. (vasárnap)

A raktáros asszony, Börzseyné határozott léptekkel tartott a „Rómaiban” az egyik kövérház felé. Ott nyílott meg a Delikátesz bolt. Először nem tudta azonosítani a delikátesz-miféleséget, de az igen olvasott Dani kolléga fölvilágosította: finomságok üzlete, különlegességek boltja. Bár ő a szokásos kenyér-vaj-tej-párizsi beszerzőútjaira volt hitelesítve – semmi luxus, csak ami az egyszerű munkásasszonynak kell –, most mégis úgy gondolta, neki is kijár valami finomság.