Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 20. Klaudia
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Úszás: csak a szokásos remeklések

Sport
úszás
Dunaferr-DVSI
Vidékbajnokság
Dunaújváros
utánpótlás

facebook megosztás

spigott - 2015. jún. 16., 07:32

Újabb szép sikereknek örülhettek a Dunaferr-DVSI úszói, akik péntektől vasárnapig a kecskeméti Vidékbajnokságon versenyeztek, méghozzá kiváló eredményeket elérve.

Kecskeméten rendezték meg péntektől vasárnapig az úszók vidékbajnokságát, melyen a Dunaferr-DVSI utánpótlás korú versenyzői is megmérették magukat. A dunaújvárosi fiataloknak nem volt könnyű dolguk, hiszen rendkívül erős mezőnyben kellett helyt állniuk, ám ahogy azt megszokhattuk tőlük, ezúttal is kiváló eredményekkel örvendeztették meg az értük szorítókat. Kovács József, valamint Szabó Gergő tanítványai ugyanis összesen huszonnégy alkalommal állhattak dobogóra úgy, hogy öt aranyérem mellett hét ezüstöt és tizenkettő bronzot szereztek.

Persze minden számban azért nem állhattak dobogóra a Dunaferr-DVSI szakosztályának versenyzői, ám a sikereket nem csak helyezésekben, hanem időeredményekben is lehetett mérni, s a dunaújvárosi fiatalok közül többen is szép egyéni csúcsokat úszva bizonyították, hogy fejlődésük töretlen, így természetesen nekik is jár az őszinte gratuláció.

A Dunaferr DVSI érmesei

2 Fekete Dóra 2001 100 m. leány mellúszás 1:14,50
1 Dort Bence 1999 200 m. fiú hátúszás 2:11,37
3 Weiter Dávid 2002 100 m. fiú pillangóúszás 1:05,96
3 Selmeci Levente 2000 100 m. fiú pillangóúszás 1:00,32
1 Dunaferr - DVSI/C. 4*50 m. leány vegyesváltó 2:08,62
3 Dunaferr - DVSI/E. kat. 4x50 m. fiú vegyesváltó 1:52,23
2 Dunaferr - DVSI/F. kat. 4x50 m. fiú vegyesváltó 2:07,04
3 Selmeci Levente2000 50 m. fiú pillangóúszás 0:27,81
2 Dort Bence 1999 50 m. fiú hátúszás 0:29,68
1 Fekete Dóra 2001 50 m. leány mellúszás 0:34,47
2 Dort Bence 1999 50 m. fiú gyorsúszás 0:25,47
3 Böde Laura 2002 50 m. leány gyorsúszás 0:29,26
3 Farkas Éva 1998 50 m. leány gyorsúszás 0:27,43
3 Weiter Dávid 2002 200 m. fiú gyorsúszás 2:05,72
3 Dort Bence 1999 200 m. fiú gyorsúszás 1:58,92
3 Horváth Evelin 2003 200 m. leány mellúszás 2:52,30
3 Fekete Dóra 2001 200 m. leány mellúszás 2:41,57
2 Selmeci Levente 2000 200 m. fiú vegyesúszás 2:13,76
1 Weiter Dávid 2002 400 m. fiú gyorsúszás 4:19,11
2 Dort Bence 1999 400 m. fiú gyorsúszás 4:12,59
3 Selmeci Levente 2000 400 m. fiú gyorsúszás 4:15,37
3 Dunaferr - DVSI/F 2001- 4x50 m. fiú gyorsváltó 1:53,17
2.Selmeci Levente 2000 400 m. fiú vegyesúszás 4:42,39
1.Weiter Dávid 2002 1500 m. fiú gyorsúszás 16:53,04

A rovat további hírei: Sport

Nemzetközi szinten jó év vár a magyar autóversenyzőkre

Nemzetközi szinten jó év vár a magyar autóversenyzőkre

2022. jan. 07.

Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke szerint jó évnek ígérkezik 2022 a nemzetközi sorozatokban szereplő magyar versenyzők számára, akik között rutinos, bajnoki címeket nyert pilóták ugyanúgy vannak, mint a feltörekvő új generáció tagjai.

Dunaújvárosiak az év csapatában

Dunaújvárosiak az év csapatában

2022. jan. 07.

A Garda Krisztinával, Gurisatti Grétával, Szilágyi Dorottyával felálló magyar női vízilabda válogatottat választották meg az év csapatának a hagyományos csapatsportágakban.

DSTV: tisztességgel küzdenek

DSTV: tisztességgel küzdenek

2022. jan. 06.

A nem túl szerencsés szezonkezdés mellett a közeljövő lehetőségeiről is szó esett a DKSE röplabdázóinak évértékelőjében. Hangkép.

Lékai: fokozottabban érezzük a nyomást

Lékai: fokozottabban érezzük a nyomást

2022. jan. 06.

Lékai Máté szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai más világversenyekhez képest fokozottabban érzik magukon a nyomást a jövő csütörtökön kezdődő, részben hazai rendezésű Európa-bajnokság előtt.

Takács Cecília Érden folytatja

Takács Cecília Érden folytatja

2022. jan. 06.

A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia fiatal irányítójának több kérője is akadt, ám végül úgy döntött, egy másik NB I-es csapatnak igyekszik segíteni a szezon hátralévő részében.

DSTV: dacoltak a nehézségekkel

DSTV: dacoltak a nehézségekkel

2022. jan. 05.

Viszontagságokkal teli 2021-es esztendőt hagyott maga mögött a DKSE birkózó szakosztálya, ám így is számos szakmai sikert könyvelhettek el. Hangkép.

Gulyás: az edzőmeccseken az utazósebesség elérése a cél

Gulyás: az edzőmeccseken az utazósebesség elérése a cél

2022. jan. 05.

Gulyás István szövetségi kapitány azt várja a magyar férfi kézilabda-válogatottól a csütörtöki és szombati felkészülési mérkőzéseken, hogy érje el az "utazósebességet" a jövő csütörtökön kezdődő magyar-szlovák közös rendezésű Európa-bajnokság előtt.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Kisebb-nagyobb fejlesztések a Békevárosban

  2. DSTV: új szakképzési bázis

  3. Hogyan tervezz hatékony kampányokat webshopodnak?

  4. Kovács Zsófia gerendán és felemáskorláton készül a visszatérésre

  5. "Nagyon erős, baráti, összetartó közösség"

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: új szakképzési bázis

DSTV: új szakképzési bázis

Embedded thumbnail for DSTV: mozgalmas iskolai napok

DSTV: mozgalmas iskolai napok

Embedded thumbnail for DSTV: újra zenélt a cukrászda

DSTV: újra zenélt a cukrászda

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  3. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  4. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  5. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő