Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 07. Tódor, Rómeó
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Vízilabda: most holland öröm

Sport
vízilabda
DFVE
válogatott
Dunaújváros
női vízilabda
felkészülés

facebook megosztás

spigott - 2015. jún. 28., 08:07

Négygólos, 14-10-es vereséget szenvedett az utrechti nemzetközi torna második játéknapján a házigazda hollandoktól a magyar női vízilabda válogatott.

A görögök elleni minimális győzelem után a házigazda hollandok ellen ugrott a továbbra is rendkívül hideg vizű medencébe az utrechti négyes tornán a magyar női vízilabda válogatott. Azt már a mérkőzés előtt tudtuk, hogy a vendéglátók előrébb tartanak a felkészülésben, hiszen míg a hollandok hetek óta komoly tétmeccseket vívnak, addig a mieinknek a négyhetes kemény fizikai felkészülés után ez volt a második edzőmeccsük, s ez az eredmény alakulásán is meglátszott.

A házigazdák ugyanis már a meccs elején magukhoz ragadták a kezdeményezést, az első negyedet egy, a másodikat három találattal nyerték meg, s mivel félidei négygólos előnyüket a mérkőzés végéig magabiztosan tartották is, így végül 14-10-es győzelmet arattak. A találkozó után Merész András szövetségi kapitány a halovány védekezés, illetve a pontatlan támadójáték rovására írta együttesünk vereségét a Magyar Vízilabda Szövetség honlapjának adott interjújában.

"Az eredmény a játék képe alapján reális. Védekezésben gyakoroltunk különböző védekezési formákat, amelyek közül az egyik most nagyon nem ment. Támadásban rengeteg volt a rossz passz, volt nyolc-kilenc olyan szituáció, amely során hibáztunk, és ebből fordultak, majd gólt lőttek a hollandok. Az eredmény elsősorban ide vezethető vissza. A hideg víz nekik is hideg, nem is akarom erre fogni, de az kétségtelen, a dermedt ujjak nem feltétlen segítik a támadást… A védekezés próbáljuk elsősorban gyakorolni, mint mondtam, ma az egyik variáció nem működött, majd elemezzük." – értékelt nemzeti együttesünk szakvezetője.

Magyarország – Hollandia
10-14
(3-4, 1-4, 3-4, 3-2)
A magyar csapat gólszerzői: Keszthelyi R. 2, Menczinger K. 2, Takács O. 2, Antal D. 1, Máté Zs. 1, Garda K. 1, Csabai D. 1.

 

Főoldali kép forrása: Magyar Vízilabda Szövetség

A rovat további hírei: Sport

DSTV: két győzelem, egy vereség

2026. feb. 06.

Két győzelemmel és egy vereséggel folytatták a bajnoki pontvadászatot a Pentele Asztalitenisz Sportegyesület csapatai. Az NB I-es alakulat 14-0-ra nyert a BVSC ellen, az NB II-es csapat a Honvéd Szondi II ellen lépett asztalhoz s nyert 11-7-re, míg az NB III-as gárda a Honvéd Szondi III csapatától szenvedett 10-8-as vereséget. A mérkőzések után a főszereplők értékelték a látottakat. Hangkép.

A Vasas ellen folytatja a Kohász

2026. feb. 06.

Ismét hazai pályán, a Vasas SC elleni összecsapáson lép pályára a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata ma este hat órától.

Ezüstérmes a magyar válogatott az Eb-n

2026. feb. 05.

Óriási csatában, ötméteresek után szenvedett vereséget a két dunaújvárosi játékossal felálló magyar női vízilabda válogatott a hollandok ellen az Európa-bajnokság fináléjában.

Átgázolt a bajnok röplabdázóinkon

2026. feb. 05.

Magabiztos játékkal vitte el a három pontot Dunaújvárosból a címvédő MÁV Előre Foxconn együttese a TippmixPro Férfi NBI Extraliga csütörtök esti mérkőzésén.

DSTV: birkózó emlékverseny

2026. feb. 05.

Hétvégén városunk fiatal birkózói is szőnyegre léptek. A DKSE birkózó szakosztály az Arany János Általános Iskola tornatermében rendezte meg a Majosházi István emlékversenyt. Hangkép.

A címvédő érkezik

2026. feb. 05.

A tavalyi bajnok MÁV Előre Foxconn elleni hazai összecsapással folytatja a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszának csatározásait a DKSE röplabda csapata ma délután öt órától.

DSTV: nyílt nap és bemutatók

2026. feb. 04.

Sportági bemutatókkal és bemutatóórákkal folytatta a beiskolázási kampányát a Vasvári Pál Általános Iskola. A mozgalmas szombati programsor sokak érdeklődését felkeltette. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Eredményes volt a kétfordulós közös játék

  2. DSTV: két győzelem, egy vereség

  3. Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

  4. 90 éves a Móricz nyugalmazott tanítónője

  5. A Vasas ellen folytatja a Kohász

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: két győzelem, egy vereség

DSTV: két győzelem, egy vereség

Embedded thumbnail for DSTV: kvíz a kultúráról az MMK-ban

DSTV: kvíz a kultúráról az MMK-ban

Embedded thumbnail for DSTV: birkózó emlékverseny

DSTV: birkózó emlékverseny

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

  3. 90 éves a Móricz nyugalmazott tanítónője

  4. Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

  5. Újra élnek a bajnoki remények

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 5. szám - 2026.02.06.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő