Dunaújváros Hetilap

A járda a gyalogosoknak készült

doszerk - 2015. július 27. 7:51

Az Arany iskola előtti tér és a környező járdákon lévő autósforgalom miatt adott hangot aggodalmának egyik olvasónk, Karacs Tamás. Ő már gyermekkora óta a Békevárosban, a Március 15. tér és a Szabadság utca környékén él, ide is járt iskolába, ahogy most gyermeke is.

A mi időnkben biztonságosabb volt a környék, most pedig a Szabadság út és a Tavasz út között robogók és olykor autók is közlekednek a járdán. Szinte félve engedjük le a gyermekeinket a térre játszani. Volt olyan eset, hogy a lépcsőházból kilépve, az orrunk előtt húzott el egy gépjármű, amely a kisboltba hozott árut. Az iskola előtti térnél kinn van a behajtani tilos korlátozás, persze alatta a „kivéve célforgalom” tábla, s mert utána érdeklődtem, tudom, hogy a tanárok, de egyes szülők is rendelkeznek behajtási engedéllyel. Csakhogy délután, amikor jöttek ki a gyermekek, és sajnos, ma már napközben is, szinte kétirányú forgalom zajlik, több száz gyermek között jönnek-mennek az autók - vázolta sérelmeit Karacs Tamás.

Szerinte az jelentené a megoldást, ha kitiltanák az iskola előtti térről az autósokat, akik állhatnának a legfeljebb száz méterre található Szabadság úti nagyparkolóba.

Utánajártunk mi is a hivatal városüzemeltetési osztályánál. Mint mondták, az Arany iskolánál valóban behajtani tilos, kivéve engedéllyel tábla van kitéve. A behajtási engedélyeket az általános iskolák működtetését lebonyolító Dunaújvárosi Gazdasági Ellátó Szervezet adta ki. Ám a hivatal elmondta, már a pedagógusok sem állhatnak oda, egyedül az ételmaradék elszállítónak van engedélye. A kisbolt elé nem hajthatnak fel a járdán autók. „Büntetni tettenérés esetén lehet, és ez nagyon nehéz. A lakossági jelzés figyelembevételével többször végzünk majd az adott területen ellenőrzést”- olvasható a hivatal válaszában.

Hingyi László, a körzet képviselője egyetértett abban, hogy biztonságosabbá kell tenni a területet. Mint mondta, megnézik, hogy van-e rá igény és lehet-e olyan oszlopokat kihelyezni a két iskola közötti terület elején, amelyek megakadályozzák az autós közlekedést, de közte nyugodtan sétálhassanak a babakocsikkal is az anyukák, bicikliző gyerekek.

A rovat további hírei: Közélet

Svédasztalos lett a gimnázium menzája is

Svédasztalos lett a gimnázium menzája is

2025. már. 27.

Fontos és örömteli fejlesztés apropóján tartott sajtótájékoztatót Pintér Tamás polgármester, a Hungast csoport képviselői, illetve Kratzmajer Zoltán a Széchenyi István Gimnázium igazgatója. Immáron a gimiben is svédasztalos menza várja az iskola tanulóit.

Az avarégetésnek is vannak szabályai

Az avarégetésnek is vannak szabályai

2025. már. 26.

Itt a tavasz, közeledik az igazán jó idő, amikor a szabadban töltött órák száma is megnő. Aki kertet gondoz, az pontosan tudja, hogy a kerti munkálatok is megkezdődnek ilyenkor, és ez sok esetben avarégetéssel is jár. Orosz Csaba önkormányzati képviselő viszont arra figyelmeztet, hogy ezt is a szabályok betartásával kell tenni.

Visszatér a dunaújvárosi autóvásár április 6-án

Visszatér a dunaújvárosi autóvásár április 6-án

2025. már. 26.

Az elmúlt évek egyik legjobban sikerült kezdeményezése Mezei Zsolt alpolgármesterhez köthető: április első vasárnapján ismét lesz dunaújvárosi autóvásár! Az akció 2024-ben már bizonyított, decemberben azt ígérték, folytatódik. Így is lesz.

Közös akciót kezdenek a Duna védelméért

Közös akciót kezdenek a Duna védelméért

2025. már. 25.

Természetes vizeink megóvása fontos feladatunk. A víz nélkül nincs élet, édesvizeink pótolhatatlan értékek, amelyeket gondoznunk kell. Példaértékű összefogás rajzolódott ki Dunaújvárosban a Duna-part megtisztítására – a Kék Duna Környezetvédelmi Projekt szemléletformáló akciójához rengetegen csatlakoztak – köztük a város önkormányzata is.

Jubileum: 50 éves a Duna-parti Tagóvoda (galériával)

Jubileum: 50 éves a Duna-parti Tagóvoda (galériával)

2025. már. 25.

A Duna-parti Tagóvoda idén lesz 50 éves, s ahogy azt születésnap vagy jubileum apropóján illik, jó hangulatú ünnepséggel tisztelegtek a jeles évforduló előtt. A nagyszabású eseményre meghívták más tagóvodák közösségeit és Barta Endre önkormányzati képviselőt is.

100 éves lett Julianna néni – sok boldogságot!

100 éves lett Julianna néni – sok boldogságot!

2025. már. 23.

Igazán kerek évforduló, 100. születésnapja alkalmából köszöntötte az önkormányzat nevében Barta Endre alpolgármester a konyári születésű Szabó Lajosnét, Julianna nénit. A 100 éves szépkorú hivatalosan is városunk egyik legidősebb polgára – fiai körében fogadta a jókívánságokat.

DSTV: a diakonisszák története

DSTV: a diakonisszák története

2025. már. 23.

Különleges kiállításra várja az érdeklődőket az evangélikus templom galériájában március végéig, derül ki a DSTV összeállításából. A diakonniszák életét bemutató tárlatból kiderül, kik is voltak ők, és milyen szerepet töltöttek be a történelemben. Hangkép.