Dunaújváros Hetilap

Augusztális - ünnepi programok

2015. augusztus 19. (szerda) 19:20 - Molnár Emese

Négy napos programot kínálnak városunkban az augusztus 20-i államalapítási ünnep, a hosszú hétvége alkalmával, amelyen minden korosztály megtalálhatja a kedvére való szórakozást. A rendezvény az önkormányzat főtámogatásával, a dunaújvárosi Tourinform iroda szervezésével valósul meg és mindenki számára ingyenes.

Emellett a Dunaújvárosi Vagyonkezelő Zrt. egy újdonsággal is szolgál a fiatalabb korosztálynak. A hagyományoknak megfelelően az ünnepi sort a fúvószenekarok és mazsorettek találkozója kezdi. Idén immár tizenkilencedik alkalommal szervezik meg hazai és határon túlról érkező együttesekkel a találkozót. Három mazsorett és három zenekar vonul fel augusztus 19-én a Szórád Márton útról, a Dózsa György és a Vasmű úton át egészen a mozi előtti térig, ahol térzenével és táncbemutatóval kedveskednek a közönségnek.

Az augusztus 20-i ünnepségnek ezúttal is a Szalki-sziget ad otthont. 9 órától a fúvószenekarok és mazsorettek műsorával kezdődik a nap, majd 11 órakor lesz a hivatalos megnyitó. Cserna Gábor polgármester ünnepi köszöntője után az evangélikus, a református, a görög-katolikus, valamint a baptista egyházközség képviselői szentelik meg az ünnepi kenyeret. Ezután 11:30-kor a Zenicai Néptáncegyüttes és a Dunaújvárosi Big Band műsorával kezdődnek a színpadi produkciók. Őket követi a Vasas Néptáncegyüttes, Tóth Boglárka diákjai és barátai, a Max Pain Sportcentrum, a World Dance Hungary tánciskola.

- 15 órakor lép fel Janicsák István és az asszonykórus, majd 15:30-kor Janicsák Veca koncertezik. Apa és lánya a kezdetekben megfogadták, hogy közösen nem fognak színpadra lépni. Ám most a mi kedvünkért kivételt teszek, így Magyarországon most először és utoljára előadnak egy dalt közösen - tájékoztatta szerkesztőségünket Mórocz Erika, a helyi Tourinform iroda vezetője, majd folytatva a fellépők sorát elmondta, 16 órakor Mc Pita rapműsorral készül, 16:30-kor az United zenekar lép fel.

- Versek neked címmel kifejezetten a mi augusztus 20-i ünnepségünkre készül egy produkció. Március 15-én nagy sikert aratott az úgynevezett Pilvaker színi előadás a fővárosban, amit a televízió is közvetített. Ezen felbuzdulva Mc Pita és Lecső Péter színművész egy egyedülálló produkcióval lép fel nálunk 18 órakor. Ugyancsak különlegességnek számít, hogy a Pokolgép egykori énekesei, Kalapács József és Rudán Joe együtt fog zenélni a Szalki-sziget színpadán, 18:50-kor egy közös akusztikus koncertet adnak elő- mondta Mórocz Erika.

19:30-kor az Attila Fiai Társulat jön és ad elő híres dalokat különböző rockoperákból. A Tourinform iroda vezetője hozzátette, a Rockmaratonon is fellépett ez az együttes, de most új produkcióval készülnek a dunaújvárosi közönségnek. A tűzijáték 21 órakor kezdődik, végül 21:30-tól Nagy Feró és a Beatrice zárja a programot.

 – Már megkértük az autóbusz társaságot, biztosítson menetrend szerinti járatot 23 óráig, hogy mindenki nyugodtan maradhasson a rendezvény végéig. A nap folyamán egyébként lesznek még sportrendezvények, strandfoci, strandkézilabda, strandröplabda. A gyerekeket légvár, trambulin, vidámpark, játszóház várja (utóbbi ingyenes).  Ahogy azt már megszokhatták, lesznek különféle gasztronómiai kínálatok is, bor, pálinka, grillételek, kenyérlángos, kürtöskalács- vázolta még a fontosabb tudnivalókat Mórocz Erika.

A további városi programokról elöljáróban azt is megtudhattuk Mórocz Erikától, a Tourinform iroda vezetőjétől, hogy szeptember 5-én lesz a Nyárzáró buli a Városháza téren, ahol fellép majd a Magashegyi Underground zenekar. Idén is csatlakozik a város az Itthon vagy, Magyarország szeretlek! elnevezésű országos programsorozathoz, amelynek keretében az Anna and the Barbies fog koncertezni Dunaújvárosban.

Az ünnepségsorozat augusztus 21-én szintén a Szalki-szigeten folytatódik. 15 órától egészen éjfélig több zenekar lép fel a szabadtéri színpadon. Erről a programról bővebben itt olvashat.

Végül augusztus 22-én Pentele városrész Szent István napi ünnepével zárul a rendezvénysorozat, ahol átadják a Pro Pentele díjat, majd nótaestet és aratóbált tartanak a vendégeknek.

A rovat további hírei: Közélet

Önkormányzati sajtóközlemény

Önkormányzati sajtóközlemény

2019. november 11. (hétfő)

A város önkormányzatának nevében Kálló Gergely kabinetfőnök az alábbi közleményt juttatta el szerkesztőségünkhöz, amit változtatások nélkül közlünk.

A görög katolikus templom is megújul

A görög katolikus templom is megújul

2019. november 11. (hétfő)

Hatalmas munkálatokba kezdett a görög-katolikus egyházközség: teljesen megújul, megszépül az óvárosi templom.

Az idei utolsó kiállítás

Az idei utolsó kiállítás

2019. november 11. (hétfő)

A Nemzeti Kulturális Alap, az önkormányzat és a Modern Művészetért Közalapítvány támogatásával az idei utolsó kiállítást nyitották meg a Kortárs Művészeti Intézetben múlt pénteken. 

Kolbászfesztivál idén is!

Kolbászfesztivál idén is!

2019. november 11. (hétfő)

November 30-án (szombaton) immár TIZEDIK alkalommal rendezik meg a Pentelei Kolbászfesztivált és Disznótoros kóstolót. A rendezvényre a szervezők szeretettel meghívják Dunaújváros és városkörnyékének összes lakóját.

D+ Híradó - Heti hírösszefoglaló

D+ Híradó - Heti hírösszefoglaló

2019. november 10. (vasárnap)

Ökumenikus megemlékezést tartottak a temetőben, önkéntes Véradó Programra várják a diákokat, 64 kisdiák vált hivatalosan is az Arany Iskola polgárává, idén november 30-án jubilál a Pentelei Kolbászfesztivál, nyolc kisdiák indult a Gárdonyi Iskola mesemondó versenyén - egy csokorban a hét legfontosabb eseményei a D+TV híradójában.

D+ Híradó - Reménypont, előadás

D+ Híradó - Reménypont, előadás

2019. november 08. (péntek)

Klubfoglalkozások a Reménypontban, mesemondó verseny a Gárdonyiban, Dzsungel könyve a Bartókban - egy csokorban a nap legfontosabb eseményei a D+TV híradójában.

Vasárnaptól ismét téli üzemmódra vált a Magyar Közút

Vasárnaptól ismét téli üzemmódra vált a Magyar Közút

2019. november 08. (péntek)

Az országos, mintegy 32 ezer kilométernyi gyorsforgalmi-, fő- és mellékút üzemeltetéséért felelős Magyar Közút Nonprofit Zrt. idén is november 10-től kezdődően az enyhe őszi idő ellenére, a jogszabályi előírások szerint az ország teljes területén téli üzemmódra vált.