Birkózás: edzőtábor az utánpótlásnak

doszerk - 2015. július 27. 18:27

Remekül sikerült a Dunaferr SE birkózóinak zánkai edzőtábora, ahol munkából és kikapcsolódásból is bőven jutott a dunaújvárosi fiataloknak.

A Balaton északi partján, Zánkán, az ifjúsági gyermektáborban közösen edzőtáboroztak a Dunaferr SE, a Gurics György Birkózó DSE és az Enying VSE birkózói, valamint edzői és kísérőik. A 2003-ban és 2007-ban születettek számára szervezett táborban két csoportban zajlott a munka, a csoportok képzettségi szint és korosztályok szerint lettek kialakítva úgy, hogy az elsődleges cél a sportági képzés mellett a kikapcsolódás és a hosszú tanév utáni feltöltődés volt.

A napi edzések mellett különböző rekreációs programokon vehettek részt a gyerekek: többek közt kalandparkban, strandon és egyéb közösségi programokon alakíthatták baráti kapcsolataikat. Öröm volt nézni, amint egy-egy edzésen a 20-20 gyerek gyakorolt a szőnyegen, s bár tényleg komoly munkát végeztek, egyáltalán nem a kimerültség, hanem inkább a jólesően végzett munka öröme tükröződött az arcukon.

Képek: Dunaferr SE

A résztvevők fiatal koruk ellenére nagyon komolyan vették a tábor elején elhangzott intelmeket és sokszor a megszokottakkal ellentétben, alázatosan és keményen tudásuk legjavát nyújtották az edzéseken. Nagyon nehéz kiemelni a csapatból bárkit is, hiszen most tényleg egy közösséget alkotva ösztönözték egymást komoly munkára, de Gajzer Bálint személyét mégis példaként lehetne állítani, hiszen ő két korosztállyal nagyobbak munkáját is példaértékűen hajtotta végre, tájékoztatta honlapunkat Mátyás Gábor, a Dunaferr SE ügyvezető elnöke.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: hazai pályán szerepeltek

DSTV: hazai pályán szerepeltek

2025. aug. 21.

Hazai környezetben rendezett minősítő versenyt a Főnix Lövész SE a közelmúltban. A dunaújvárosi lőtéren megrendezett viadalra több mint hetvenen érkeztek az ország minden tájáról, s a népes mezőnyben ott voltak a házigazda Főnix Lövész SE versenyzői is, akik ezúttal is remek eredményekkel örvendeztették meg az értük szorítókat. Hangkép.

Jó kezdés a világbajnokságon

Jó kezdés a világbajnokságon

2025. aug. 21.

Két számban is továbbjutott a milánói kajak-kenu világbajnokság szerdai előfutamaiból a DKSE kenusa, Hajdu Jonatán.

Még jókor jött a balhorog?

Még jókor jött a balhorog?

2025. aug. 20.

Háromgólos vereséget szenvedett a FEHA19 elleni felkészülési találkozón a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.

DSTV: Bimmer Parádé a szigeten

DSTV: Bimmer Parádé a szigeten

2025. aug. 19.

Zúgó kipufogók, perzselő abroncsfelület, kiváló hangulat és fanatikus jókedv – meg persze rengeteg, messziről felismerhető kék-fehér BMW logók. Idén is nagyot ment a Bimmer Parádé, amelynek a Szalki-sziget adott otthont a mögöttünk hagyott hétvégén. A szervezők remek programokkal készültek, amely keretében a családosok és az igazi fanatikusok is találtak maguknak elfoglaltságot. Hangkép.

Szentesen kezdi a bajnokságot a DFVE

Szentesen kezdi a bajnokságot a DFVE

2025. aug. 19.

Idegenben, a Szentes ellen vág neki az OB I-es pontvadászatnak a DFVE női vízilabda csapata, mely első hazai bajnokiját a III. Ker. TVE ellen játssza szeptember utolsó napjaiban.

Szoros siker a NEKA otthonában

Szoros siker a NEKA otthonában

2025. aug. 19.

Fáradtan is nagyot küzdött és egygólos, 28-27-es győzelmet aratott a NEKA otthonában lejátszott felkészülési találkozón a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata.

Minden éremből jutott a fiataloknak

Minden éremből jutott a fiataloknak

2025. aug. 18.

Egy első, egy második és egy harmadik helynek örülhettek a DKKA kézilabdázói a hetedik alkalommal megrendezett Horváth Nikolett Emléktornán a mögöttünk hagyott hétvégén.