Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 13. Veronika
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Diákhitel: kedvezően változtak a feltételek

Oktatás
diákhitel
diákok
felsőoktatás

facebook megosztás

doszerk - 2015. júl. 29., 12:14

Eddig több mint 360 ezren vették igénybe a diákhitelt, összesen 278 milliárd forint értékben. Bugár Csaba vezérigazgató a Napi Gazdaságnak elmondta, hogy a hitelt felvevők 97 százaléka pontosan törleszti a részleteket, elsősorban azok nem fizetnek, akik nem fejezik be a felsőfokú tanulmányaikat.

A tavalyi év végére meghaladta a 360 ezret a Diákhitel Központ eddigi ügyfeleinek a száma, a szervezet 2001-es indulás óta összesen több mint 278 milliárd forint hallgatói hitelt folyósított, ebből a tavalyi évben 16,8 milliárdot – olvasható a társaság éves jelentésében.

Bugár Csaba kifejtette, hogy ez a hitel felelős gondolkodást és döntést igényel a hallgató részéről, ennek a kialakítását, a szükséges pénzügyi ismeretek elsajátítását azonban már korábban el kell kezdeni, ezért a 2014-es országjáró előadó körútjukat folytatni fogják a gimnáziumokban és az egyetemi városokban. Hozzátette: szerencsés lenne, ha a diákok már a középiskolában is tanulnának pénzügyi ismereteket. Fontos megértetni, hogy ez nem egy piaci termék, hanem egy kiszámítható hitel, amelynek alacsony a kamata, és bármikor lehetőség van a külön díj nélküli előtörlesztésre, mivel nonprofit társaságként működik a szervezet – fejtegette Bugár Csaba. A vezérigazgató kiemelte azt a jogszabályi változást, amely kitolta az igénylők korhatárát, így február elsejétől 40 éves korig lehet kérni a diákhitelt, lehetővé téve ezzel, hogy a másoddiplomás képzéseken tanulók is éljenek a lehetőséggel.

A szervezet jelentése szerint a központ az előírásoknak megfelelően 0 forintos adózás előtti és szintén 0 forint mérleg szerinti eredményt könyvelt el 2014-ben.

A hallgatói hitelrendszerről szóló, módosított kormányrendeletnek köszönhetően tavaly november végétől kedvezőbb feltételekkel lehet törleszteni, mert 36 hónapig kérhetik indoklás nélkül az ügyfelek a törlesztőrészletük csökkentését. A hitelszerződést már nem 6, hanem 12 havi elmaradás után mondhatják fel.

A jelentés kiemeli, hogy a szabad felhasználású Diákhitel1 kamata a rendszer fennállása óta a legalacsonyabb szintre, 4,9 százalékra csökkent július 1-től. Az intézkedéstől azt várják, hogy növekedjen a diákhitelt felvevők száma – nyilatkozta lapunknak Bugár Csaba, a Diákhitel Központ vezérigazgatója. A képzési önköltség felhasználására fordítható Diákhitel2 esetében továbbra is 2 százalék az ügyfelek számára felszámított kamatláb, az ezen felüli részt az állam fizeti.

Az elmúlt években kevesebben élnek a lehetőséggel, amit részben a csökkenő hallgatói létszámmal, részben pedig a 2008-as válságot követő általános hitelellenességgel, a munkahellyel kapcsolatos biztos jövőkép hiányával magyarázott Bugár Csaba. Hozzátette, hogy a Diákhitel2-t felvevők aránya is nő, és a kamatkülönbség miatt sokan inkább ezt választják, mint a szabad felhasználású változatot. A közvélemény-kutatásokból kiderült, hogy jelentős a szülői ráhatás, a hitellel kapcsolatos döntést a diák a szüleivel közösen hozza meg, akik sok esetben inkább vállalják a gyermekük tanulmányainak finanszírozását, hogy ne kelljen hitelt felvenni – fogalmazott Bugár Csaba. A hitelt felvevők 97 százaléka rendesen törleszti az adósságát, egyharmaduk már teljesen ki is egyenlítette a tartozását. A nem fizetők elsősorban azok közül kerülnek ki, akik nem fejezik be a felsőfokú tanulmányaikat – tudtuk meg a vezérigazgatótól.

OrientPress Hírügynökség

A rovat további hírei: Oktatás

Felsősök farsangoztak

Felsősök farsangoztak

2016. feb. 16.

A Móricz Zsigmond Általános iskola idén is csatlakozott a hagyományokhoz és farsangi bált tartottak a felsős diákjaiknak.

A Bánki is megtartotta a szalagavatót

A Bánki is megtartotta a szalagavatót

2016. feb. 13.

A Dunaújvárosi Sportcsarnok adott otthont a Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskola szalagtűző ünnepségének tegnap délután öt órától.

Interaktív mesevilág a Petőfiben

Interaktív mesevilág a Petőfiben

2016. feb. 09.

Az Iskolanyitógató programsorozat második állomása a Petőfiben egy interaktív játék volt a leendő elsősöknek, akik a szórakozás mellett az állatokról is tanulhattak kicsit.

Ami nélkül nincs érettségi

Ami nélkül nincs érettségi

2016. feb. 09.

Egy 2011-ben hozott törvény ötven óra közösségi munka végzéséhez köti az érettségi megszerzését a középiskolás diákok számára. Dunaújvárosban és környékén számos különböző helyen teljesíthetik az előírt óraszámot: sportegyesületeknél, közhasznú intézményeknél, vagy akár a katasztrófavédelemnél.

Az egyetem első diplomái

Az egyetem első diplomái

2016. feb. 06.

Városunk felsőoktatási intézménye első alkalommal adta át a diplomákat úgy, mint az alkalmazott tudományok egyeteme. 134-en vehették át egyetemi diplomájukat.

Egyetem lett a főiskolából - Ünnep, koncertekkel a Campuson

Egyetem lett a főiskolából - Ünnep, koncertekkel a Campuson

2016. feb. 06.

Közös ünnepségre hívta a városlakókat a felsőoktatási intézményünk annak apropóján, hogy januártól már az alkalmazott tudományok egyetemeként, Dunaújvárosi Egyetem néven működhet tovább.

Dunaferr iskola - Szalagavató a sportcsarnokban

Dunaferr iskola - Szalagavató a sportcsarnokban

2016. feb. 05.

Telt ház és kitűnő látvány jellemezte a Dunaferr Szakközép és Szakiskola szalagavatóját, ahol tizennyolc osztály diákjai kapták meg a ballagás közeledtét jelző szalagot.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Április 12-én lesz az országgyűlési választás

  2. Idős asszonyt rabolt ki – letartóztatás a végre

  3. Építkezés, türelem, előrelépés – ilyen lehet 2026 a magyar tornasportban

  4. DSTV: havas, fagyos tudnivalók

  5. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: havas, fagyos tudnivalók

DSTV: havas, fagyos tudnivalók

Embedded thumbnail for DSTV: tartalmas év a műtárgyak között

DSTV: tartalmas év a műtárgyak között

Embedded thumbnail for DSTV: a kultúra és a közösségek központja

DSTV: a kultúra és a közösségek központja

Top hírek

  1. Bestiálisan bántalmazta az albérlőjét – letartóztatták

  2. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  3. Eltűnés miatt keresik a testvérpárt

  4. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

  5. Óvintézkedések a tartós, kemény fagyok idejére

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 1. szám - 2026.01.09.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő