DPASE: a vihar nyerte az edzőmeccset - videóval!

spigott - 2015. július 8. 17:28

A Székesfehérvárt elérő hatalmas vihar miatt Videoton elleni edzőmérkőzését sem tudta lejátszani ma délután a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata.

Első nyári edzőmérkőzésére készült ma délután a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata. Artner Tamás együttese ma délután a Videoton ellen lépett volna pályára, ám a kezdés előtt nem sokkal hatalmas vihar csapott le a megyeszékhelyre, így a felek abban egyeztek meg, hogy háromnegyed ötkor megpróbálják elkezdeni a találkozót.

Az "újrakezdés" előtt azonban a vihar második hulláma is elérte a Sóstói Stadiont, s bár a csapatok kivártak, amíg lehetett, a szél és az eső sem enyhült, így végül a felek kénytelenek voltak lemondani az összecsapást. A Dunaújváros PASE csapatának nincs túl sok szerencséje a nyári felkészülési találkozóival, a mögöttünk hagyott hétvégén az Eszék elleni találkozója maradt el technikai okok miatt, most a bajnoki címvédő ellen sem tudott pályára lépni csapatunk, s azt csak remélni tudjuk, hogy a szombatra tervezett Puskás Akadémia elleni hazai találkozón végre már meccset is játszhat az NB II-es bajnokságra készülő együttes.

A rovat további hírei: Sport

Két dunaújvárosi a vb-csapatban

Két dunaújvárosi a vb-csapatban

2025. aug. 02.

Kardos Dominika és Kardos Laura is bekerült a magyar U20-as női vízilabda válogatott végleges világbajnoki csapatába.

Döntetlennel kezdte edzőmeccsei sorozatát a Kohász

Döntetlennel kezdte edzőmeccsei sorozatát a Kohász

2025. aug. 02.

Fordulatos csatában ért el 32-32-es döntetlent a Budaörs elleni felkészülési mérkőzésen a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata pénteken délután.

DSTV: nemzetközi mezőny Dunaújvárosban

DSTV: nemzetközi mezőny Dunaújvárosban

2025. aug. 01.

Múlt héten a nemzetközi Dunatúra evezősei városunk folyószakaszát is elérték. Az évtizedes hagyományokkal rendelkező esemény mozgatója a sport, a természet és a közösség szeretete. A programot Mezei Zsolt alpolgármester sem hagyta ki, ő is hajóba pattant és evezett egészen Dunaföldvárig. Hangkép.

DSTV: a pound fitness világában

DSTV: a pound fitness világában

2025. aug. 01.

Nyáron sem kell abbahagynunk a rendszeres mozgást, ha pedig eddig még nem tettük, talán a tervezett utazások és az egészségesebb életmód reménye erőt adhat, hogy belevágjunk valami igazi újdonságba. Újdonságokból pedig nincs hiány – nemrég ismét ellátogattunk Dóczi Zsuzsa egy edzésére. Hangkép.

Vereséggel zártak a fiatalok

Vereséggel zártak a fiatalok

2025. aug. 01.

A csehektől is kikapott a magyar U16-os fiú röplabda válogatott a jereváni korosztályos Európa-bajnokság csoportkörének utolsó fordulójában csütörtökön este.

DSTV: jótékony Fox SE

DSTV: jótékony Fox SE

2025. júl. 31.

A dunaújvárosi sportolók többször is bebizonyították már, ha igazán nagy szükség van a segítségre, kérdés nélkül odaállnak a támogatandó célok mellé. A mögöttünk hagyott hétvégén a DÖSE termében szervezett jótékonysági szemináriumot a Fox SE gárdája – a teljes bevételt a súlyos betegséggel küzdő Balogh Nolen Botond számára ajánlották fel. Hangkép.

Csak a szépítésre volt erő

Csak a szépítésre volt erő

2025. júl. 31.

Nagyot küzdött, de négy szettben vereséget szenvedett a bolgárok elleni mérkőzésen a magyar U16-os fiú röplabda válogatott a korosztályos Európa-bajnokságon.