Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 13. Veronika
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Futsal: hazai tesztvereség

Sport
futsal
Dunaferr DF Renalpin FC
Dunaújváros
felkészülés

facebook megosztás

spigott - 2015. júl. 31., 07:23

Hiába szerzett három gólt a frissen igazolt Hosszú Ádám, első felkészülési mérkőzésén 5-4-es vereséget szenvedett a Dunaferr DF Renalpin FC futsal csapata az Göcsej SC-től.

A nyári felkészülés első edzőmérkőzését játszotta csütörtökön este a Dunaferr DF Renalpin FC futsal csapata, mely az első osztályba tavasszal feljutott zalaegerszegi Göcsej SC gárdáját látta vendégül a főiskola sportcsarnokában.
Mint azt Fehér Zsolt vezetőedző korábban elmondta, az alaposan kicserélődött játékosállomány, valamint az új taktikai rend miatt kell az idő együttesünknek ahhoz, hogy összeszokjon, s ezt a tegnap esti összecsapás is bebizonyította.

A vendégek ugyanis igencsak meglepték csapatunkat a találkozó elején, hiszen még három perc sem telt el a játékidőből, mikor megszerezték a vezetést (0-1). A folytatásban viszont szinte felborult a pálya, annyira küzdött az egyenlítő gólért a Dunaferr, s a nagy nyomást a 18. percig bírta a zalaegerszegi egylet, ám Hosszú Ádám sikeres büntetőjével előbb egalizált csapatunk, majd első gólunk szerzője a szünet előtt nem sokkal ismételni tudott, így 2-1-es hazai előnnyel cseréltek térfelet a csapatok.

A második felvonás eleje újra a vendégeké volt, akiknek ismét három perc kellett ahhoz, hogy bevegyék a dunaújvárosi kaput (2-2). A mérkőzés további részében ráadásul eltűnt a mieink korábbi mezőnyfölénye, kiegyenlített, izgalmas meccset láthatott az a bő száz néző, aki kilátogatott a sportcsarnokba. A 37. percben megint a Göcsej villant, s ismét magához ragadta az előnyt, ám a mesterhármast jegyző hosszú bő egy perccel a rendes játékidő vége előtt másodszor is egyenlített (3-3).

A véghajrában Fehér Zsolt kockáztatott, kapusa helyett is mezőnyjátékos küldött be a pályára, ám ebből a vendégek szereztek újabb gólt, így 4-3-ra behúzták a hazai vereség ellenére is rendkívül szórakoztató rendes játékidőt. A két gárda a felkészülés jegyében még plusz tíz percet ráhúzott a mérkőzésre, melyben egy-egy gól született mindkét oldalon, így a változatos, nagy csatát végül a Göcsej SC nyerte 5-4-re.

A rovat további hírei: Sport

Döntőre készülnek a röplabdázók

Döntőre készülnek a röplabdázók

2025. máj. 28.

Dunaújvárosban, a Dózsa iskola tornatermében rendezik meg péntektől vasárnapig az U13-as fiú röplabdázók országos döntőjét, melyen a DSE Röplabda Akadémia fiataljai is megméretik magukat.

Dunaújvárosi résztvevője is lesz a Világjátékoknak

Dunaújvárosi résztvevője is lesz a Világjátékoknak

2025. máj. 27.

Katona Réka Sára a portugáliai Európa-bajnokságon, míg Slihoczki Ádám a kínai Világjátékokon képviseli a DKSE kajak-kenu szakosztályát.

Több döntős hely a torna Eb-n

Több döntős hely a torna Eb-n

2025. máj. 27.

Mayer Gréta egyéni összetettben és ugrásban, míg Czifra Bettina Lili felemáskorláton jutott be a lipcsei torna Európa-bajnokság fináléjába.

Csak az aranyérmestől szenvedtek vereséget

Csak az aranyérmestől szenvedtek vereséget

2025. máj. 26.

Az ötödik helyen végzett az ifjúsági korosztályos bajnokság Egerben megrendezett országos döntőjében a DFVE leány vízilabda csapata.

Hazai éremeső a tollaslabdázóknál

Hazai éremeső a tollaslabdázóknál

2025. máj. 26.

Remekül szerepeltek a Danubius KSE sportolói a Szent Pantaleimon iskolában megrendezett országos ranglistaversenyen.

Nem lassít a DFC

Nem lassít a DFC

2025. máj. 25.

Tizenegy gólt szerezve ütötte ki a házigazda Bodajkot a Dunaújváros FC labdarúgó csapata a Fejér vármegyei első osztály szombati játéknapján.

Vereséggel zárta a szezont a Kohász

Vereséggel zárta a szezont a Kohász

2025. máj. 25.

Bő húsz percig tartotta magát a DKKA női kézilabda csapata az Esztergom ellen, ám a hazaiak végül biztos győzelemmel szerezték meg a bronzérmet, míg a Kohász a tizedik helyen fejezte be az idei pontvadászatot.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Április 12-én lesz az országgyűlési választás

  2. Idős asszonyt rabolt ki – letartóztatás a végre

  3. Építkezés, türelem, előrelépés – ilyen lehet 2026 a magyar tornasportban

  4. DSTV: havas, fagyos tudnivalók

  5. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: havas, fagyos tudnivalók

DSTV: havas, fagyos tudnivalók

Embedded thumbnail for DSTV: tartalmas év a műtárgyak között

DSTV: tartalmas év a műtárgyak között

Embedded thumbnail for DSTV: a kultúra és a közösségek központja

DSTV: a kultúra és a közösségek központja

Top hírek

  1. Bestiálisan bántalmazta az albérlőjét – letartóztatták

  2. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  3. Eltűnés miatt keresik a testvérpárt

  4. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

  5. Óvintézkedések a tartós, kemény fagyok idejére

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 1. szám - 2026.01.09.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő